45 perce

Újabb részletek derültek ki a paksi fenékküszöb költségeiről

Újabb részletek derültek ki a paksi fenékküszöb költségeiről

A paksi fenékküszöb építéséért nettó 2,054 milliárd forintot kap az A-Híd, a követ azonban nem ebből az összegből fizetik. Arra az Országos Vízügyi Főigazgatóság külön szerződést kötött nettó 1,443 milliárd forintért, így a két megbízás együtt már csaknem 3,5 milliárdnál jár.

Korábban megírtuk, hogy az A-Híd úgy kapta meg nettó 2,054 milliárd forintért az építkezést, hogy az OVF eredetileg 1,55 milliárdot szánt rá. Azóta már a kivitelezéssel is akadtak gondok: a két oldalról épített kőgát beszűkítette a Dunát, a felgyorsult sodrás pedig több méterrel kimélyítette a medret, és magát az építményt is megbontotta. 

A közbeszerzési iratokból az is kiderül, hogy a fenékküszöbhöz szükséges követ külön rendelték meg a Mészkő-Polgár Kft.-től, amely 74 ezer köbméter kőért és annak leszállításáért nettó 1,443 milliárd forintot kap. Az eljárás augusztus 13-án indult, másnap már megvolt a nyertes, és a szerződést is aláírták.

Abban önmagában nincs semmi szokatlan, hogy az építkezést és az alapanyag beszerzését két külön közbeszerzésben intézik. A most megismert szerződésből viszont az látszik, hogy az A-Híd kétmilliárdos megbízása csak az egyik nagyobb tétel: ha a kő árát is hozzászámoljuk, a két szerződés összértéke már 3,497 milliárd forint.

A Mészkő-Polgár Kft. Radics Mihályné és Fazekas Renáta tulajdonában áll, ügyvezetője Turcsi Mátyás. A cég tavaly 1,668 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, vagyis a paksi megbízás majdnem akkora, mint a teljes 2025-ös forgalma. A számla ráadásul még nőhet, az OVF ugyanis további 17 ezer köbméter követ is rendelhet ugyanazon az áron. Ha ezt az opciót is lehívják, az újabb 331,5 millió forintba kerül, a két szerződés összértéke pedig 3,8 milliárd fölé emelkedik.

Az iratok alapján nem az látszik, hogy a beszerzésekkel szabálytalanság történt volna, hanem az, hogy a fenékküszöb költségei több külön szerződésben jelennek meg. Az A-Híd kiválasztására használt hirdetmény nélküli eljárást a Közbeszerzési Hatóság is megvizsgálta, és elfogadta az OVF indoklását, amely szerint a Duna gyorsan csökkenő vízszintje miatt nem maradt idő egy hosszabb, nyílt közbeszerzésre.

Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak