22 perce

Cirkusztól a politikai katyvaszig: a jobboldal törésvonalait is megmutatták a szombati demonstrációra érkezett reakciók

Cirkusztól a politikai katyvaszig: a jobboldal törésvonalait is megmutatták a szombati demonstrációra érkezett reakciók

Miközben a szombati Kossuth téri Ne féljetek! 2.0 tüntetés szervezői és felszólalói a jobboldal összefogását hirdették, az esemény utáni reakciókban már kirajzolódtak a táboron belüli ellentétek. Volt, aki Magyar Pétert bírálta, mások a résztvevők számán vitatkoztak, miközben a Vadhajtások hatszáz fős „politikai katyvasznak” nevezte a rendezvényt.

A KözTér által szervezett szombati demonstráción – mások mellett – Huth Gergely, Skrabski Fruzsina, Ábrahám Róbert, Mónus Benjámin, Tóth Elizabeth, Kurucz Dániel és Dezse-Zelenka Dóra szólalt fel. A rendezvényt a szervezők a jobboldal újjászervezésének és a különböző jobboldali csoportok összefogásának szánták, értelemszerűen a Tisza-kormány elleni kiállás mellett.

"A tiszás propaganda szerint százan voltunk..." - kezdte a demonstráció után közzétett Facebook-posztját Huth Gergely, aki a bejegyzéshez több fotót is csatolt.  

A tüntetőkről készült fotókhoz azt írta:

„Valójában ennyien voltunk a Ne féljetek 2.0! civil tüntetésen”, majd a rendezvényt „valódi hazafi-összetartásnak”

nevezte, amely szerinte „kezdete valaminek”, aminek a végén a nemzeti jobboldal ismét domináns lehet Magyarországon.

Kurucz Dániel szintén a létszámról írt. Szerinte hiába próbálják egyesek azt mutatni, hogy csak néhány százan voltak, „kb 5000-en jöttetek el tegnap – a rendőrség becslése szerint”. A helyszíni beszámolók a kezdéskor néhány száz résztvevőt említettek, később azonban nőtt a tömeg. A Kossuth téren tízezrek férnek el, ahogy azt láttuk a választási kampány idején rendezett ellenzéki demonstrációkon vagy Orbán Viktor ünnepi beszédein.   

Pityinger László, azaz Dopeman az Indexnek jóval kritikusabban értékelte a szombati rendezvényt: szerinte

„ez nem tüntetés, hanem cirkusz”.

A résztvevők és a felszólalók között egyébként vita volt arról, hogy mekkora tömeg gyűlt össze, illetve mennyire tekinthető pártpolitikamentesnek a rendezvény.

Dezse-Zelenka Dóra eközben Magyar Péter szavaira reagált, aki a demonstrációt „vergődésként” értékelte.

„Az arrogáns miniszterelnökünk azt felejti el, hogy amúgy neki azokat is képviselnie kellene, akik nem rá szavaztak”

– írta, majd hozzátette: ha a vergődés azt jelenti, hogy „gondolatokat oszthatok meg remek társaságban”, akkor ő ezt szívesen teszi.

Tóth Elizabeth békülékenyebb hangot ütött meg. Azt írta, a rendezvény megmutatta, hogy „lehetnek közöttünk különbségek, de vannak ügyek, amelyekben képesek vagyunk egymás mellé állni”. A Dobbanjon Mozgalom számára szerinte éppen az volt a nap üzenete, hogy ne azt keressék, miben nem értenek egyet, hanem azt, „mi az, ami összeköt bennünket”.

A legélesebb kritika a jobboldali nyilvánosság radikális szereplőjétől, a Vadhajtásoktól érkezett. Orbán Viktor "igeforrásának" a jobboldali összefogással nincs problémája, de a portál szerint a szombati rendezvény 

„meglehetősen furcsa politikai katyvasz” lett.

Sérelmezik, hogy miközben a Mi Hazánkhoz közel álló Magyar Jelen főszerkesztője, Horváth Tamás helyet kapott a rendezvényen, Bede Zsolt és "vadhajtásos csapata" már nem fért rá a „nagy jobboldali családi fényképre”. 

A rendezvény utáni reakciók azt a problémát rajzolják ki, amit a szervezők megpróbáltak elfedni az összefogás üzenetével. A „mozaikjobboldal” szereplői politikai ellenfelet látnak ugyan a TISZA Pártban, de abban korántsem értenek egyet, hogy ki tartozhat közéjük, milyen hangon kell politizálni, és kik állhatnak egy színpadon.

Fotó: Dezse-Zelenka Dóra/Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre