Ma 15:45

A mentők sikeres életmentésről posztoltak, a férfi közben elhunyt, el is temették

A mentők sikeres életmentésről posztoltak, a férfi közben elhunyt, el is temették

A mentőszolgálat egy újraélesztés sikeréről és a beteg felépülésébe vetett reményről posztolt, ám az érintett férfi felesége a bejegyzés alatt közölte, hogy férje időközben meghalt, és éppen aznap temették el.

Az Országos Mentőszolgálat hétfőn Facebook-bejegyzésben számolt be egy Pest megyei férfi életmentő ellátásáról, a beszámoló szerint a férfi felesége azért kért segítséget, mert pihenő férje furcsán hörgött, és nem tudta felébreszteni.

A mentésirányító mentőautót és esetkocsit küldött a helyszínre, miközben telefonon keresztül segítette a nőt. Először a férfi légzésének ellenőrzésére, majd az újraélesztés megkezdésére instruálta. A mentők kiérkezésük után átvették az ellátást, és folyamatos mellkasi nyomások mellett indultak el a beteggel a kórházba. A férfi keringése a szállítás során visszatért, ám később ismételten összeomlott, ezért a mentőknek újra mellkaskompressziót kellett végezniük, illetve defibrillátort is alkalmaztak.

Az eredeti bejegyzés a gyors beavatkozást és a kórházba történő szállítást emelte ki. A mentőszolgálat azt írta, hogy a beteget megtartott keringéssel adták át a kórházban, ahol további életmentő beavatkozások vártak rá. A poszt végén a mentőegységnek gratuláltak, a férfinak pedig mielőbbi felépülést kívántak.

A bejegyzés közzététele után körülbelül három órával azonban megszólalt a férfi felesége a kommentek között.  A hozzászólásból kiderült, hogy a beteg nem élte túl az esetet, és a temetését éppen aznap tartották.

„Az én férjem volt, sajnos szeptember 6-án elhunyt. Ma volt a temetése. Sajnos, későn sikerült az újraélesztés!” – írta.

A hozzászólások között egy másik hozzátartozó is megerősítette, hogy a férfi meghalt. A 444 cikke szerint a mentőszolgálat ezt követően reagált a hozzászólásra, és részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Ezt követően a Facebook-bejegyzést is módosították, eltávolították belőle a mentőegységnek szóló gratulációt, valamint a beteg mielőbbi felépülésére vonatkozó jókívánságot. A bejegyzés végére egy új mondat is került, amely szerint a posztot kegyeleti okokból módosították, és részvétüket fejezik ki a hozzátartozóknak. 

Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak