Ügynökakták - felajánlja lemondását az állambiztonsági levéltár vezetője, a Mi Hazánk tovább görgeti az ügyet
Elhárították a weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között áldozatok, azaz egykori megfigyeltek nevei is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth Rádióban, aki többször is bocsánatot kért a történtekért.

Elhárították a weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között áldozatok, azaz egykori megfigyeltek nevei is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth Rádióban, aki többször is bocsánatot kért a történtekért.
Cseh Gergő Bendegúz hozzátette, hogy tudomásuk szerint már nem található tévesen felkerült név az adatbázisban. 164 esetben fordult elő hiba, a főigazgató minden érintettől elnézést kért. Emlékeztetett arra is, hogy Lezsák Sándortól, az MDF egyik alapítójától, az 1989-es rendzerváltozás meghatározó alakjától csütörtökön számtalan fórumon és levélben is bocsánatot kért.
A főigazgató közölte, folyamatosan ellenőrzik a közzétett adatokat, „jelen tudomásuk szerint” nem látnak hasonló problémát. Rövid határidővel, egy több mint 60 ezer nevet tartalmazó adatállomány alapján kellett egy strukturált, online adatbázist létrehozni az informatikusoknak, ennek során történt „az incidens”. A hibát az okozta, hogy
az állambiztonság a mágnesszalagokon nem csak a hálózati személyeket, hanem azok úgynevezett kapcsolatait is nyilvántartotta, ezt a kategóriát az informatikai rendszer rosszul értelmezte, és hozzátette a többi adathoz.
A főigazgató kijelentette, a hibáért az első számú vezetőnek kell vállalni a felelősséget. Szakmailag úgy tisztességes, ha elhárítják a hibát, és utána felajánlja a fenntartónak a lemondását. Az Országgyűlés majd eldönti, hogy ezek után igényt tart-e a munkájára – tette hozzá Cseh Gergő Bendegúz.
Elképesztő az érdeklődés
November 4-én 1,1 millió látogatója volt a nyitottaktak.hu oldalnak, és egyetlen nap alatt több mint 5000 kérelem érkezett a levéltárhoz olyanoktól, akik további információkat szeretnének megtudni családjukkal kapcsolatban. A levéltár évente 3500-4000 kérelmet tud kiszolgálni, ami érzékelteti az intézményre nehezedő nyomást – fogalmazott az ÁBTL vezetője.
Az adatvédelmi incidens miatt Bóka János, a Fidesz és Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője Magyar Péter miniszterelnök, több miniszter és a levéltár főigazgatójának távozását követelte, Molnárné Lezsák Anna fideszes országgyűlési képviselő közölte, hogy édesapja bírósághoz fordul a történtek miatt. Magyar Péter csütörtökön a Facebook-oldalán bocsánatot kért Lezsák Sándortól.
A miniszterelnök egy későbbi bejegyzésben üzent a "tiszás ügynökbotrányt" emlegető fideszeseknek.
Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke november 9-én reggel 8 órára összehívta a testület nyílt ülését, aminek egyetlen napirendi pontja van: „Tájékoztató a 2026. november 4-én közétett ügynökaktákkal kapcsolatban felmerült aggályokról és ellentmondásokról.” Az ülésen meg kell jelennie az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetőinek – tette hozzá Facebook-oldalán az ellenzéki politikus.
Magyar Péter miniszterelnök-pártelnök a Facebookon jelezte, hogy a Tisza Párt nem vesz részt a hétfőre összehívott bizottsági ülésen.
Schmidt Máriának nem ment a bocsánatkérés 2016-ban
Pruck Pál lánya bocsánatkérést várt volna Schmidt Máriától, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének kormánybiztosától, amiért a hatvanadik évfordulón édesapja '56-ban készült fotója alá Dózsa László színművész nevét írták. Csőkéné Pruck Erika azt akarta csupán, hogy legalább a közterületi plakátokon korrigálják hibát.
Bocsánatkérés helyett a Terror Háza vezetője 2016 novemberében nyilatkozatot tett közzé, ami szerint „Dózsa László minden kétséget kizáróan ’56-os hős”, miközben „Pruck Pál többszörösen büntetett köztörvényes bűnöző volt, akit a Kádár-rendszer legelvetemültebb propagandistái (köztük Szabó László, a Népszabadság újságírója és a Kékfény műsorvezetője) visszatérően szerepeltettek a forradalom lejáratásának igazolására” – írta a 24.hu.
Pruck Pál lánya ezután döntött úgy, hogy jogi útra tereli az ügyet. 2018 augusztusában jogerős ítélet mondta ki, hogy az 1956-os emlékév során közzétett felvételeken nem Dózsa László színművész, hanem a néhai Pruck Pál szerepel, és emiatt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnézést kért, Schmidt Mária pedig mélyen hallgatott.





