Idén november 4. sokkal izgalmasabb volt, mint október 23.
Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszervezések időtartama is kifejezetten árulkodó lehet. Ha valaki csupán néhány napig volt „ügynök” az aktája szerint, akkor nagy valószínűséggel nem dolgozott az állambiztonságnak.

Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszervezés időtartama is kifejezetten árulkodó lehet. Ha valaki csupán néhány napig volt „ügynök” az aktája szerint, akkor nagy valószínűséggel nem dolgozott az állambiztonságnak.
Fontos tudni, hogy a hatos kartont nem csak a beszervezettekről állítottak ki, hanem adott esetben a meghiúsult beszervezésekről is. Nem mindegyik kartonra írták rá, hogy meghiúsult a beszervezés, és sokszor B-dossziét sem nyitottak mellé. Ilyen esetekben valószínűsíthető, hogy a célszemély nem adott át információkat.
A november 4-én nyilvánosságra hozott állambiztonsági hálózat nyilvántartásában szereplő személyek közül, jó páran nem akartak nyilatkozni a múltjukról, amiből Vörös Géza szerint nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, érdemes ezeket egyéni esetként kezelni és körültekintően eljárni.
Patyi Andrást például 1988 nyarán szervezték be 19 éves korában, és 10 hónap múlva kizárták, azzal az indokkal, hogy a találkozókra nem járt el. „Nem tudhatjuk azt, hogy Patyi jelentett-e vagy sem, az bizonyos, hogy nem maradtak fenn munkadossziéba lefűzött jelentései, mert a munkadosszié száma nincs felvezetve a kartonra” – mondta lapunknak a főosztályvezető.
Mennyire van erre felkészülve a magyar társadalom?
Vörös Géza szerint erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, amit az is alátámaszt, hogy nem állnak rendelkezésünkre teljeskörűen azok az adatok, amelyek alapján egy adott személy hálózati múltját meg lehetne ismerni és ez alapján arról megalapozott véleményt alkotni. Patyi Andrásnál is hiányzik a beszervezési dosszié, így pedig nehéz bármit is állítani vele kapcsolatban.
Igazából az lenne a legjobb, ha az érintett személy, például Szikora Róbert, akit a nyilvántartó kartonján szereplő adatok szerint 1984-ben szerveztek be, elmesélné a saját történetét.
Az ÁBTL főosztályvezetője szerint Vikidál Gyula esete szélesebb körben ismertté vált, mivel korábban kiállt és nyilatkozott, másrészt történészi feldolgozás is készült az ügyben. Szikora ügyében még Gábor Róbert rendőrfőhadnagy szolgálhatna érdemi információkkal, ha még az élők sorában van.

„Hazafias” szocialista ügynökök
Vikidálnál és Szikoránál is az szerepel a kartonjukon, hogy a beszervezés alapja: hazafias. Alapvetően azok kapták ezt a besorolást, akik a rendszerrel lojálisak voltak. Előfordult olyan eset is, amikor az állambiztonság nem akarta feltüntetni azt, hogy nyomásgyakorlásra szerveztek be valakit, és ezért akkor is a hazafias alapon történő beszervezést tüntették fel a kartonon.
Amikor „kompromittáló” vagy” presszió” szó szerepelt a beszervezés alapjaként a hálózati nyilvántartó dokumentumon, akkor az adott személyt valamilyen zsarolás útján szervezték be. Ebből kifolyólag viszont nem is lehettek annyira megbízhatóak a nyomás alatt beszervezett emberek információi, mint azokéi, akik a szocialista rezsimmel való azonosulás okán jelentettek.
Szikora Róbert kartonján az a minősítés szerepel, hogy TMB, ami titkos megbízottat jelent, és az ügynöknél eggyel magasabb szinten van. Apró érdekesség, hogy Szikorának ugyanaz a személy volt a tartótisztje, mint Vikidálnak.





