XIV. Leó néven az amerikai Robert Francis Prevost az új pápa
Szerda délután hat óra után pár perccel fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelentette, hogy a konklávé második napján sikerült megválasztani Ferenc pápa utódját. Nem sokkal később a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt megjelent Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó néven lesz majd Róma püspöke és a katolikus egyház vezetője.

Szerda délután hat óra után pár perccel fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelentette, hogy a konklávé második napján sikerült megválasztani Ferenc pápa utódját. Nem sokkal később a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt megjelent Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó néven lesz majd Róma püspöke és a katolikus egyház vezetője.
A konklávé második napján, csütörtökön a délelőtti sikertelen két forduló után délután már megválasztották az új pápát. Hat óra után pár perccel fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna keményéből, így jelezvén, hogy a bíborosok döntöttek az egyházfő személyéről. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg már ekkor hatalmas üdvrivalgásban tört ki.
Nem sokkal a fehér füst felszállása után, fél nyolc előtt az is kiderült, ki lett a 267. pápa: a 69 éves amerikai születésű Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó néven fogja elfoglalni a pápai trónt.
Ezt követően a katolikus egyház új vezetője is megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyen.
Az Ágoston-rendi szerzetesből lett püspöknek igencsak széleskörű nemzetközi tapasztalatai vannak. Az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot, de szolgálata alatt mély kapcsolatot alakított ki Latin-Amerikával, különösen Peruval, hiszen éveken keresztül élt és dolgozott ott.
Robert Francis Prevost 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Tanulmányait is itt végezte, a chicagói Katolikus Teológiai Egyetemen tanult teológiát. 1977-ben lépett be a Szent Ágoston szerzetesrendbe, 1982-ben szentelték pappá, majd Peruban kezdte meg misszióját.
2015-ben a perui Chiclayo püspökévé választották, majd 2018-ban a Perui Püspöki Konferencia második alelnöke lett. Ferenc pápa 2019-ben tette meg a Papi Kongregáció tagjává, 2020-ban a Püspöki Kongregáció tagja lett. 2023-ban Ferenc pápa kreálta bíborossá Prevostot, továbbá a Latin-Amerikai Pápai Bizottság elnökének és a fontos vatikáni hivatal, a Püspöki Dikasztérium prefektusává is kinevezte, aminek feladata a püspökjelöltek értékelése és ajánlása világszerte.
Az új pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről elmondott első beszédében mindenekelőtt békét kívánt minden népnek a Földön, majd azt mondta, szeretné folytatni Ferenc pápa húsvéti áldását:
„Még a fülünkben cseng Ferenc pápának az a gyönge és mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát. Megáldotta az egész világot is. Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam. Isten szeret mindannyiótokat!”
– mondta XIV. Leó pápa, majd így folytatta:
„Segítsétek egymást, építsetek hidakat, mindannyian egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk. Köszönet Ferenc pápának!”
Emellett azt is megjegyezte, Rómára szeretné irányítani a világ tekintetét, és „különleges üdvözletet” küld a városnak.
„Együtt kell kitalálnunk azt, hogy legyünk olyan egyház, amely hidakat épít, és mindenkit egyformán befogad” – mondta, majd az olasz nyelvről spanyolra váltott, és az amerikai mellett perui állampolgársággal is rendelkező XIV. Leó pápa külön üdvözölte a peruiakat.
A Szent Péter téren, ahol nagyjából 150 ezer ember gyűlt össze megünnepelni a katolikus egyház új vezetőjét, sokan lengették dél-amerikai országok zászlóit, valamint az USA lobogóját.
Az új pápa beszéde végeztével megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai is, ezzel is jelezve, hogy véget ért a Sede vacante, azaz a Vatikán pápa nélküli átmeneti időszaka.
Fotók: YouTube / VaticanNews