2025.07.23. 17:05

Németh Zsolt szerint a Fidesz nem ukránellenes, Trump pedig kudarcot vallott

Németh Zsolt szerint a Fidesz nem ukránellenes, Trump pedig kudarcot vallott

Elkezdődött az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén Tusványos, amit Németh Zsolt nyitott meg. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszédét azzal kezdte, hogy elmagyarázta, a Ránk számíthatsz jelszóban „a ránk az egy többes szám első személy”, majd azzal folytatta, hogy először azt szeretné megkérdezni, „kik vagyunk mi”, utána pedig azt, hogy „kik nem vagyunk”. A kérdés költői maradt, Németh ugyanis inkább elmondta a válaszát az önmaga által feltett kérdésre.

A politikus szerint a kormánypárti közösség a szuverenista öndefiníció mellett megtalálható egy demokrata meghatározás is. Egy műhelyként jellemezte a politikai csoportot, majd arról beszélt, hogy a tavalyi Orbán-beszédben meghirdetett stratégia is nagyban indokolja, hogy miért kell megválaszolni ezeket a kérdéseket.
„Demokraták vagyunk, 1989-től errefelé ez nem változott.” – jelentette ki Németh. A politikus arról is beszélt, szerinte a szuverenista és a demokrata szinonímái egymásnak, a hangsúly pedig azon van, hogy az „illetéktelen külső beavatkozásokat” elkerüljék, legyen az akár keleti, akár nyugati kísérlet. Szerinte „végső soron így jutottak el a patrióta öndefinícióhoz, ami magyarázata szerint hozzáteszi a demokrata és szuverenista öndefiníció mellé azokat, amiket még fontosnak tartottak: „az identitásunkat, a hazánkat”.

Ezután azzal folytatta: „Kik nem vagyunk?” „Egy kiélezett kommunikációs időszak előtt állunk, egy választási év előtt állunk, és nem hagyjuk, hogy különféle bélyegeket ránk ragasszanak” – kezdte Németh, majd olyan kijelentéseket kezdett sorolni, ami szembemegy mindennel, amit az elmúlt időszakban a Fidesz kommunikált.

Németh szerint a Fidesz közössége nem Európa-ellenes, csak másképpen Európa-pártiak. Szerinte a kormánypárti közeg a nemzetek Európájában gondolkodik. Állítása szerint a kormánypárt nem ukránellenes, ám szerinte a kisebbségi jogok csorbítása után nem lehet „jószomszédi viszonyt” létesíteni. 

Németh kiemelte, a Fidesz nem szélsőséges, hanem szókimondó, ugyanakkor meglátása szerint törekednek a párbeszédre. 

Németh Zsolt azzal folytatta, hogy „egy bizonytalan korszak kapujában vagyunk”, és „ezért is van annak nagy jelentősége, hogy kire lehet számítani”. Ezen a ponton megköszönte a lelkészeknek, „hogy fölhívták a figyelmet arra, hogy mindenek előtt az Úristenre támaszkodjunk”. Majd miután közölte, hogy nem ukránellenesek, és hogy Oroszország az agresszor, a Fidesz alapítótagja jelezte: 

„Az első kihívás, amire szeretném felhívni a figyelmet, az a bizonyos Trump-tornádó, ami végigsöpör a világon.”

A politikus szerint a Trump-tornádó nem hagy érintetlenül egyetlen szegletet sem, legfőbb eszköze pedig a vámtarifa-diplomácia. Az amerikai hegemónia megerősödésével szembe kell nézni, a szövetségesi és különösen a védelmi vállalások teljesítése megkerülhetetlen lesz – akár szeretjük a fegyvereket, akár nem. Fontos, hogy Európa és Magyarország gazdasági megállapodást tudjon kötni ezzel a világot végigsöprő erővel.

Németh második kihívásként említi az orosz–ukrán háborút, ahol Trump „sajnálatos módon” kudarcot vallott, ugyanakkor „az orosz felelősség teljesen egyértelművé vált” a háború elhúzódásáért. Várhatóan engedmények helyett „sokkal offenzívebb fellépésre” kerül sor a közeljövőben.

Romániával kapcsolatban azt mondta, hogy az egy bonyolult ország. „Érdemes az erdélyi magyarságnak a véleményére ebben a bonyolult országban hangsúlyosan odafigyelni minden politikai tényezőnek, beleértve a magyar kormánynak is” – mondta Németh Zsolt, azzal folytatva ezután, hogy „Magyarország nyitott az elmélyült együttműködésre Romániával”.

Megnyitó beszédét azzal zárta, hogy „a negyedik kihívás a nemzetpolitika”, majd elmagyarázta, hogy „a nemzetpolitika egy olyan háromszög, amiben Magyarországnak, a szomszédos országnak és az ott élő legitim kisebbségi szervezeteknek a háromszöge mindegyik oldalán gyümölcsöző, nyereséges és jó viszonynak kell lennie ahhoz, hogy elérjük az optimális nemzetpolitikai helyzetet”.


 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak