Ma 14:10

A Fidesz hallgatása után megszólalt RMDSZ elnöke: elítélte a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel sújtó törvényt

A Fidesz hallgatása után megszólalt RMDSZ elnöke: elítélte a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel sújtó törvényt

Miután a szlovák államfő december 23-án kihirdette a törvényt, amely börtönnel sújtaná a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megszólalt, Facebookon rossznak és veszélyesnek nevezve az új jogszabályt. Nem sokkal később, Csoma Botond szóvivő is elmarasztaló véleményének adott hangot.

„A szlovák államfő ma kihirdette azt a törvényt, melynek alapján, aki kétségbe vonja a Benes-dekrétumokat, akár 6 havi börtönbüntetést kaphat. Ez rossz törvény. És a magyar közösség számára különösen veszélyes precedens. Börtönnel fenyegetni a véleményt, olyan erőfitogtatás, ami gyengeséget leplez. A Benes-dekrétumokról szóló vita kriminalizálása nem a múlt lezárását szolgálja, hanem a jelen elhallgattatását – különösen azokét, akiknek a történelmi sérelmei máig élő következményekkel járnak” – írta Kelemen Hunor.

„Ha egy kisebbség nem beszélhet szabadon a múlt igazságtalanságairól, akkor a jelenben is kevesebb joggal rendelkezik” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki azzal zárta bejegyzését, hogy „A szólásszabadság nem kegy. A múltat nem elhallgatni kell, hanem feldolgozni – beszéddel, bátorsággal és jogállami eszközökkel”. Csoma Botond képviselő, az RMDSZ szóvivője is megszólalt az eset kapcsán. 

„Ebből a történetből nekünk, magyaroknak a közmondás alapján kell levonni a következtetéseket, kutyából nem lesz szalonna. Bármilyen törésvonalak és esetleges táborok alakulnának ki a nemzetközi politikában különböző témák mentén, sem Robert Ficoból (Szlovákia miniszterelnöke), sem George Simionból nem lesz magyarbarát politikus soha” – írta Csoma. Az RMDSZ eddig nem adott ki hivatalos közleményt a témában. 

A RMDSZ két politikusa azután szólalt meg, hogy a stratégiai partnerüknek tekintett magyar kormány elég csendes álláspontot képviselt az ügyben. Orbán Viktor csak annyit mondott, „tisztázó megbeszéléseket” folytatnak a szlovák kormánnyal arról, hogy miről szól a törvény pontosan. Semjén Zsolt pedig úgy fogalmazott a kihirdetése után, hogy a magyar–szlovák kapcsolat fontos, és ezt kétségkívül beárnyékolják a Benes-dekrétumok, de Szerbiával is tudták rendezni anno a kapcsolatot, itt is menni fog.
 

Itt van az ukránok 20 pontos béketerve
További cikk a szerzőtől:
Itt van az ukránok 20 pontos béketerve
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak