Nem térdelt meg Teherán: a Hormuzi-szoros lett Irán legnagyobb fegyvere

Irán olyan helyzetbe került az elmúlt hetekben, amelyre korábban aligha számíthatott: miközben az amerikai–izraeli támadások folytatódnak, a konfliktus egyre kevésbé tűnik gyors lefolyásúnak, és egyre inkább egy elhúzódó, gazdasági következményekkel terhelt játszmává válik. A kezdeti amerikai várakozásokkal szemben nem az látszik, hogy Teherán térdre kényszerül, hanem az, hogy egy kulcsfontosságú eszköz révén képes lehet nyomást gyakorolni nemcsak ellenfeleire, hanem a teljes világgazdaságra.

Ez az eszköz ehhez a Hormuzi-szoros. A világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán keresztül halad át a globális olaj- és gázkereskedelem jelentős része, és a térség nemcsak az energiahordozók, hanem számos más kritikus nyersanyag – például a műtrágyagyártáshoz vagy a csipiparhoz szükséges alapanyagok – szempontjából is meghatározó – írja elemzésében a Telex. Az elmúlt hetekben azonban a forgalom drasztikusan visszaesett, és a hírek szerint csak korlátozottan, jelentős költségek mellett zajlik az áthaladás. Ez azonnal megjelent az árakban: az olaj jegyzései ismét 100 dollár fölé emelkedtek, és több ország már most kényszerintézkedéseket vezetett be az energiaválság kezelésére.

Mindez azért is különösen figyelemre méltó, mert közben Irán jelentős katonai és infrastrukturális veszteségeket szenvedett el. A rendszer azonban nem omlott össze. Az ország politikai és katonai működése az elmúlt évtizedekben kifejezetten arra rendezkedett be, hogy külső nyomás alatt is működőképes maradjon. A hatalom ráadásul részben az Iráni Forradalmi Gárda keményvonalas körei felé tolódott, ami tovább csökkenti a gyors kompromisszum esélyét. A korábban remélt belső destabilizáció sem következett be: a korábbi tüntetéshullámokat a rezsim még a háború előtt leverte, így a külső katonai nyomás nem találkozott belső felkeléssel.

Az amerikai stratégia egyelőre korántsem hozott áttörést. A jelenlegi erőösszevonás messze elmarad a korábbi közel-keleti hadműveletekétől, például az 1991-es öbölháborús Sivatagi Vihar hadművelet idején látott nagyságrendtől. Most mindössze néhány ezer ténylegesen bevethető katona áll rendelkezésre a térségben, ami korlátozza a katonai opciókat. Egy esetleges eszkaláció így inkább célzott műveletekben, például stratégiai szigetek elfoglalásában jelenhet meg, mintsem egy klasszikus szárazföldi invázióban. Ezek azonban komoly kockázatokat hordoznak, mivel Irán évtizedek óta készül az ilyen forgatókönyvekre, és jelentős védelmi infrastruktúrát épített ki.

A konfliktus közben nemcsak katonai és gazdasági, hanem politikai szempontból is egyre érzékenyebb. A Financial Times értesülései szerint Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter egyik brókere februárban több millió dolláros befektetést próbált elhelyezni a BlackRock egyik, védelmi ipari cégekre fókuszáló alapjában. Az úgynevezett Defense Industrials Active ETF olyan vállalatokba fektet, amelyek a növekvő katonai kiadásokból profitálhatnak, köztük az RTX, a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a Palantir Technologies.

A befektetés végül nem valósult meg, mert az alap akkor még nem volt elérhető a Morgan Stanley ügyfelei számára, és az sem ismert, hogy később történt-e hasonló tranzakció más konstrukciókban. Az ügy ugyanakkor így is komoly kérdéseket vet fel, hiszen Hegseth a katonai fellépés egyik meghatározó alakja, így a környezetében felmerülő ilyen jellegű pénzügyi lépések összeférhetetlenségi aggályokat keltenek. A Pentagon szóvivője, Sean Parnell mindezt határozottan cáfolta, teljesen alaptalannak nevezve az állításokat.

A helyzetet tovább élezi, hogy a diplomáciai csatornák ugyan nem zárultak le teljesen, de a bizalom – érthető okokból – minimális. Donald Trump nyíltan fenyegeti Irán energetikai infrastruktúráját, miközben Teherán egyre inkább arra rendezkedik be, hogy hosszú távon is képes legyen fenntartani a nyomást. A piaci reakciók már most is jelentősek.

Ebben a helyzetben a konfliktus kimenetele egyetlen, rendkívül prózai kérdésen múlik: áthaladnak-e a hajók a Hormuzi-szoroson. Ha nem, akkor a jelenlegi válság könnyen globális recesszióba fordulhat. Ha igen, akkor a háború – minden súlyossága ellenére – kezelhető keretek között maradhat. Irán ezzel a szorossal olyan alkuerőhöz jutott, amely nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is meghatározóvá teszi a szerepét a konfliktusban. A harcok mindenesetre egyre inkább regionálissá válnak: Irán a napokban támadott egy kuvaiti olajszállítót, Izrael tovább bombázza Libanont, Szaúd-Arábia rakétákat fogott el, a NATO pedig egy Törökország felé tartó lövedéket semlegesített. 

Donald Trump és Marco Rubio mindeközben további csapásokat helyezett kilátásba Irán ellen.

Fotó: Al Jazeera/Facebook