52 perce

Vidnyánszky Attila egyelőre a helyén marad, de a minisztérium a Nemzeti Színázat is átvilágíttatja

Vidnyánszky Attila egyelőre a helyén marad, de a minisztérium a Nemzeti Színázat is átvilágíttatja

Feleslegesnek bizonyult Vidnyánszky Attila félelme. A Nemzeti Színház főigazgatóját nem menesztette a kulturális miniszter, Tarr Zoltán annyit közölt, hogy a Nemzetit is átvilágíttatja, amit Vidnyánszky tudomásul vett, és jelezte együttműködési szándékát. Távozóban a nagyhatalmú direktor szóváltásba keveredett Molnár Áron színész-aktivistával. Alföldi Róbert pedig Facebook-nyilatkozatban utasította vissza Vidnyánszky Attila állításait. 

0

Vidnyánszky Attila az ATV csütörtök esti műsorában arról beszélt, hogy a minisztérium közös megegyezéssel válna meg tőle, amibe csak akkor hajlandó belemenni, ha a színházat fenntartó szaktárca tételesen és bizonyítékokkal alátámasztva felsorolja a főigazgató által elkövetett szakmai hibákat, mulasztásokat. Hozzátette: ha egyoldalú döntéssel menesztik, az ellen nem tud semmit tenni, de annak súlyos anyagi ára lenne. Tarr Zoltán kulturális miniszter a műsor után azt írta a közösségi oldalán, hogy Vidnyánszky valótlanságot állít, és a tisztességes párbeszéd helyett hisztériát kelt. 

A fenntartó legfőbb célja, hogy minden intézmény, így a Nemzeti Színház is átláthatóan végezze kulturális közszolgáltató tevékenységét, olyan intézményként működjön, ahol a társulat és a nézők az elsők. Sajnálattal látjuk, hogy ennél Igazgató Úrnak a hazugságokkal szerzett kattintásvadászat többet ért 

– zárta posztját a tárcavezető.

Vidnyánszky Attila nem sokat időzött a minisztériumban, távozóban beszólt Molnár Áronnak 

A NER kulturálisan életének meghatározó figurája pénteken tíz perccel 9 óra előtt érkezett meg a minisztérium belvárosi épületének főbejáratához, majd húsz perc múlva a hátsó kijáraton távozott. Kérdésekre nem volt hajlandó reagálni, helyette némán beült a szolgálati autójába. Az egyetlen kommentet a főbejáratnál szintén őt váró Molnár Áron színész-tartalomgyártónak vetette oda, akit picinek és tehetségtelennek nevezett - írta a Telex.

A Nemzeti Színház főigazgatója egyelőre a helyén marad, Tarr Zoltán kulturális miniszter annyit közölt csak vele, hogy a Nemzetit is átvilágíttatja, amit Vidnyánszky tudomásul vett, és jelezte együttműködési szándékát.

Az igazgató az ATV műsorában is megemlítette Molnárt, aki számtalan posztban foglalkozott a direktor tevékenységével: „Ha felmentenek, akkor nem tudok mit csinálni. Akkor ki kell fizetniük egy éves bért, akkor majd a senyvedő Pintér Bélának meg Molnár Áronnak, akik nem kapnak külföldről támogatást, vagy a kritikusoknak adok belőle egy kis pénzt.”

"Abban a rendszerben, ahol a Fidesz vezette az országot és neked egyenes bejárásod volt Orbánhoz, könnyű volt elhinni, hogy mindenható vagy és a hazugságaidnak nem lesznek következményei" 

– reagált a Facebook-oldalán Molnár Áron.

Molnár a Telexnek elmondta, ő egy olyan független társaság tagja, ami piaci alapon működve vonz 104 ezer nézőt egy évadban, és mindezt nulla állami támogatással érte el, miközben a Nemzeti Színház 4 milliárd forintos közpénzeső mellett produkál fél- és negyedházakat.

Alföldi Róbert visszaszólt 

Vidnyánszky Attila az ATV-nek adott interjúban nem kímélte elődjét, Alföldi Róbertet, aki a Facebookon közzétett nyilatkozatban utasította vissza a Nemzeti Színház főigazgatójának állításait.  

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak