Piszkos Fred visszatért (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)

Szokás mondani, hogy Rejtő Jenőt nem lehet jól színpadra, vagy filmre vinni. Lehet hogy ez túlzás, de biztosan nincs nagyon messze a valóságtól. Rejtő figuráit ugyanis mindenki látja maga előtt (az ötven pluszosok Korcsmáros Pál rajzai alapján), és színész legyen a talpán, aki ezt a belső látást vissza tudja adni. Vélhetően ezért nyúlnak ritkán a színpadi szerzők és a forgatókönyvírók Piszkos Fredhez, vagy Fülig Jimmyhez. A József Attila Színházban most bátrak voltak, és színpadra vitték a Honolulu Star, avagy Jó éjszakát Fülig Jimmy című darabot. Ahogyan a cím mutatja, Lengyel Ferenc nem valamelyik Rejtő-regényt rendezte meg, hanem egy olyan darabot, ami valami olyasmi. Sőt, az első jelenet több az olyasminél. A kezdő párbeszédet ugyanis kívülről fújja a fél ország… 

-Uram, a késemét jöttem…
-Hol hagyta? 
-Valami matrózban… 

Igen a kezdet ugyanaz, mint a Piszkos Fred a kapitány című regényben, s egy darabig a folytatás is: Fülig Jimmyt (Lukács Dániel) leszerződteti a Szállásmester (Fila Balázs) a Honolulu Star nevű hajóra fűtőnek és pincérnek. Innentől viszont jön valami olyan sztorikavarmány, amiben az ismert Rejtő regények közül több is benne van. Hol a Vesztegzár a Grand Hotelben jelenik meg, hol az Elsikkasztott pénztáros, vagy éppen az Egy bolond száz bajt csinál, hogy azután visszatérjünk Piszkos Fredhez. 

A kapitányhoz, akit Zöld Csaba alakít. Azt hiszem, hogy igencsak szereti ezt szerepet, és neki is való. Ő tényleg úgy néz ki, és úgy beszél ahogyan olvasmányaink révén elképzeltük Piszkos Fredet. 

A másik telitalálat alighanem Szabó Emília, aki Dolly (és Molly) a darabban, de vélhetően Pepita Ofélia alakja ihlette (ő volt Fülig Jimmy szerelme a regénysorozatban). Szóval Dolly (és Molly) zseniálisan hozza a dizőzt, ráadásul nagyszerűen énekel is. kép: szabo_emilia Merthogy (ezt eddig nem is mondtam) ez egy zenés-táncos darab. Én magam nehezen határoztam volna meg a műfaját, de a József Attila Színház sajtóanyaga segített: cselvígjáték. 

A darabban hallható dalokról a botfülű tudósító csak annyit mer írni, hogy jók! Fülbemászóak, megjegyezhetőek. A színészek egytől egyig szerethetően énekelnek. Szinte mindegyiküknek jut egy (vagy több) „cupák”. A zenére alkotott koreográfiák is ülnek, kimondottan jó látni, ahogyan a kar együttműködik, és ahogyan a színészek „tartják velük a lépést”. Különösen izgalmas a hajóskapitányt alakító Chajnóczki Balázs tánca a cecelégyről szóló koreográfiában. 

A darab legerősebb része mindezzel együtt a látványvilága. A díszlet egyszerű, de nagyon kitalált. Jók a formák, jók a színek, kiváló hátteret adnak az előadáshoz. A jelmezek nemkülönben. Egyszerűen jó ránézni a színészekre és a táncosokra. S ez némiképp el is feledteti a nézővel hogy egy Rejtő adaptációra ült be, de ez nem az. Ez igazából egy kortárs színdarab, amelyik kétségkívül tele van rejtői hősökkel, és szituációkkal. kép: diszlet És talán ettől jó Lengyel Ferenc rendezése: nem azt akarta megmutatni, hogy ő színpadra tudja vinni Rejtő Jenő Piszkos Fred a kapitány című darabját. E helyett inkább „odatett” egy matematikai műveletet. Merthogy ebben a darabban minden, de tényleg minden másodpercre ki van számolva, minden mozdulat körzővel van a színpad valamelyik pontjára rajzolva, itt azután a vonalból senki nem léphet ki… De ez valahogy jól áll a darabnak. 

Ahogyan jól áll az is, hogy Lukács Dániel végre nem a kemény izmú morcos szépfiút alakítja, hanem a sokkal lágyabb vonású Fülig Jimmyt. Meg az hogy a színház „őstagjai” (Szabó Gabi, Blazsovszky Ákos, Horváth Sebestyén Sándor, Újvári Zoltán, Kónya Merlin Renáta) önfeledten énekelhetnek és táncolhatnak. És nagyon jól áll a darabnak Horváth Csenge és Farkas Dénes párosa. Valamiért azt érzem, hogy a József Attila Színház szerelmespárja hosszabb időre meglesz kettejükkel. (Nyilván csak a színpadon.) Nagy szerencse hogy nemcsak énekelni tudnak, hanem a szövegben is jók, így nem érzi az ember, hogy csak kínlódnak, daltól dalig. (Sok ilyet láttunk mostanság egyes felkapott színházakban.) 

Szóval a darab abszolút végignézhető, lefoglalja az embert. Néhány „nevetős” poén még elférne benne, és a történet is lehetne egy kicsit kiforrottabb, mert elég sok melléksztori lelóg a nagy egészről, de így is megfelelő tisztelgés Rejtő Jenő emléke előtt.