A focivébék története Uruguaytól Katarig (1.rész)

Ma már a labdarúgó világbajnokság a világ legnézettebb sporteseménye. Volt olyan VB-döntő, amelyet több mint félmilliárd ember követett élőben a tévékben. Hogyan jutott el idáig az eseménysorozat az 1930-as kezdetektől? A Kontroll VB-történeti összefoglalója - első rész.

Az első hivatalos labdarúgó világbajnokságot 1930-ban rendezték, a házigazda Uruguay volt. Selejtezőket nem voltak, így is csak 13 csapat nevezett a rendezvényre. Az érdektelenség legfőbb oka az volt, hogy a profi (elsősorban európai) klubok nem akarták elengedni a játékosaikat több hétre a tengerentúlra. Az amatőr focistákat pedig a munkáltatóik tartották vissza. Riasztó volt az is, hogy az óceánt hajóval kellett átszelni, amely sok időt elvett, és drága is volt. Így Európából csak Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia nevezett. A mieink amúgy esélyesek lehettek volna, hiszen egy évvel a VB előtt, vagyis 1929-ben a Ferencváros csapata legyőzte a későbbi világbajnokot, azaz Uruguayt. 

A VB-n a csoportküzdelmekből Argentína, az Egyesült Államok (!), Uruguay és Jugoszlávia kerültek az elődöntőbe.  Mindkét dél-amerikai csapat hatot lőtt és egyet kapott, így a fináléban egymás ellen játszottak. Uruguay 4-2-re győzött, így hazai pályán lett világbajnok. 

Beindulnak otthon az olaszok

1934-ben rendeztek először Európában labdarúgó VB-t. Az előzőhöz hasonlóan ez is hiányos volt. A címvédő Uruguay ugyanis nem küldte el a válogatottját Olaszországba. Mivel 32 ország jelezte indulási szándékát, már selejtezőket kellett rendezni. A magyarok Ausztriával és Bulgáriával kerültek egy csoportba. Utóbbi válogatottat oda-vissza 4-1-re verték a mieink, az osztrákok is győztek ellenük, így a hajdani Monarchia mindkét csapata kijutott a VB-re. 

A tornát egyenes kiesése rendszerben bonyolították. Válogatottunk Egyiptom ellen kezdett és győzött 4-2-re. A legjobb nyolc között azután jöttek a „sógorok”. Bolognában 2-1-re nyertek az osztrákok, így ők játszhatták (és vesztették el) az elődöntőt az Olaszok ellen. A finálé másik résztvevője a csehszlovák csapat volt, amelyik hosszabbítás után vesztett. Így a második labdarúgó világbajnokságot éppúgy a házigazdák nyerték, mint az elsőt. Ez volt az olaszok első, de korántsem utolsó diadala. 

Magyarok a döntőben

Az 1938-as VB-t Franciaországban rendezték, ahol az eredetileg tervezett 16 csapat helyett csak 15 indult. Az osztrákok ugyanis az Anschluss miatt visszaléptek a tornáról. Több játékosuk ott volt a rendezvényen, de már német mezben játszottak. 

A magyaroknak egyetlen meccs elég volt a selejtezőben. A görög válogatottat 11-1-re verték Budapesten, és könnyen indult a VB menetelés is. Először Holland-Indiát győzték le 6-0-ra, majd Svájcot 2-0-ra. Következett az elődöntő a svédek ellen. Ellenfelünk pihent volt, hiszen a legjobb nyolcba erőnyerőként jutottak (Ausztria lett volna az ellenfelük, ha nem lép vissza), majd jött a labdarúgásáról kevéssé ismert Kuba. A 8-0 azt jelzi, hogy a svédek ott sem fáradhattak el olyan nagyon. Ennek ellenére kaptak egy ötöst a mieinktől, így a magyarok 1938-ban világbajnokság döntősei lettek. Ott azonban viszonylag simán, 4-2-re kikaptak az olasz csapattól. Az akkori várakozások felfokozottságát jelzi, hogy a hazatérő magyar válogatottat a Keleti pályaudvaron feldühödött tömeg fogadta, így a játékosoknak (de különösen a szövetségi kapitánynak) úgy kellett kilopakodniuk a várócsarnokból. 

Olaszország akkori vezetője, Benito Mussolini a döntő előtt táviratot küldött a válogatottjának, ezzel a szöveggel: „Győzni, vagy meghalni!”. A mieink kevésbé vették véresen komolyan a mérkőzést. Szabó Tóni, a kapus például ezt mondta utána: „Kaptam négy gólt, de megmentettem az olaszok életét”. 
Azt már sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna az eredmény, ha Dietz Károly szövetségi kapitány nem hagyja ki két alapemberét, és nem küld a helyükre a kezdőbe olyanokat, akik addig egy percet nem játszottak a VB-n. A magyar csapat egyik legjobbja, Zsengellér Gyula 1990-ben ezt nyilatkozta a Népsportnak: „Majd szétrobbantam a méregtől a mérkőzés után. Amíg élek, bosszant a dolog, hiszen a rossz összeállítás miatt nem nyertük meg a világbajnokságot. Ebben, azt hiszem, mindenki egyetért velem, Dietz kapitányon kívül. Annyira begurultam, hogy Párizsban elköszöntem a csapattól, nem is utaztam haza velük. Vagy öt napig ott maradtam, mulatókba jártam, elvertem az összes pénzemet.”

Uruguay másodszor (és utoljára?)

Az 1942-es és 46-os világbajnokság a második világháború miatt elmaradt. Európa még 1950-ben sem volt alkalmas a rendezésre. Brazília viszont jelentkezett házigazdának, megmentve ezzel a nemzetközi labdarúgást újabb négy évnyi „VB csendtől”. 

A selejtezők is meglehetősen érdekesen zajlottak. Nyilván nem véletlen, hogy az 1-es jelű csoportba Anglia, Skócia, Wales és Írország került. Így spórolhattak az utazás, és szervezési költségekkel. 
Törökország pedig kijutott a világbajnokságra, de azután, vélhetően anyagi okok miatt mégsem utazott el Brazíliába. 

A magyarok a Szovjetunió példáját követve (vagy inkább szolgai módon másolva) nem is neveztek a selejtezőkre. Abban az évben egyébként hat mérkőzést játszott a nemzeti csapatunk, és ebből négyet megnyert. A csehszlovákokat 5-0-ra, a lengyeleket 5-2-re verték, ami jelzi, hogy akár jó eredményt is elérhettek volna a világbajnokságon. 

A brazíliai tornán végül 13 csapat indult. A csoportküzdelmek után a házigazdák, a spanyolok, a svédek és Uruguay jutottak a legjobb négy közé. A világbajnokságok történetében egyedülálló módon körmérkőzésen döntöttek a helyezésekről. A brazilok az első két meccsükön legyőzték a svédeket és a spanyolokat is, míg Uruguay csak döntetlent játszott utóbbiakkal. Az utolsó meccset egymás ellen játszották a dél-amerikaiak. A braziloknak elég lett volna a döntetlen az aranyéremhez. Meg is szerezték a vezetést, ám a vendégek a második félidőben lőttek két gólt, és 1930 után, másodszor is világbajnokok lettek. 

Hogy a Maracana Stadionban ülő brazil szurkolókat mennyire megviselte a vereség, azt jelzi a legenda, amely szerint többen leugrottak a lelátóról, és halálra zúzták magukat. A hivatalos jelentések ezt nem igazolják. Az orvosi beszámolók szerint a meccsen (és utána) 169 embert láttak el, közülük 73-mat szívpanaszok miatt, 96-an pedig traumatológiai ellátásra szorultak. Három halottról tudni. Mindannyian szívrohamot kaptak meccs közben. 

1954… A VB, amiről mindenki tud mindent

Erről a rendezvényről azért „felesleges” bármit is írni, mert minden focibarát fejből sorolja az Aranycsapat összeállítását, és mert minden focibarát tudni véli, hogy miért vesztettük a döntőt a németek ellen. Rögzítsük inkább a tényeket. A világbajnokságot Svájcban rendezték. A mieink eredetileg a lengyelek ellen játszották volna a selejtezőt, de azok visszaléptek, így Magyarország automatikusan világbajnoki résztvevő lett. 

A VB-n Puskásék 9-0-val „melegítettek” Dél-Korea ellen, majd jött az NSZK elleni 8-3. Két meccs, 17 gól. Álomkezdés. A gondot „csak” az jelentette, hogy Puskást a német Liebrich lerúgta. A sérülés komolynak bizonyult, így a csapatkapitány nem játszhatott az egyenes kieséses szakaszban sem Brazília, sem Uruguay ellen. 

Ennél nehezebb sorsolást aligha kaphatott volna válogatottunk, az előző világbajnokság két döntősét kellett megverniük. A brazilok ellen Kocsi Sándor kétszer is betalált, és eredményes volt Hidegkuti Nándor, valamint Lantos Mihály is. 4-2-vel jutottunk tovább. 

Keveset beszélnek róla, de tulajdonképpen két „sportágban” viaskodtak egymással a csapatok. Volt a labdarúgás, és volt a „szabadstílusú harc”. A durváskodás már a meccsen elkezdődött. Brutális belépők, verekedések, kiállítások. Ráadásul ezeknek a lefújással sem lett vége, sőt ebbe már brazil vezetők és újságírók is beszálltak. A csata az öltözőfolyosón is folytatódott. Hogy ki nyerte ezt, azt nem tudni, de állítólag a magyarok nemcsak a fociban állták a sarat. 

Ezután jött az elődöntő a világbajnoki címvédő Uruguay ellen. A magyarok kezdtek jobban. Czibor és Hidegkuti góljaival már 2-0-ra vezettek, ám Uruguay Hohberg két góljával egyenlített. Következett a hosszabbítás, amelyben Kocsis Sándor duplázott, így a magyarok a brazilok után Uruguayt is 4-2-re verték. 

Következett az NSZK elleni döntő, és a 3-2-es vereség. Újabb ezüstérem 1938 után, és újabb lázadás idehaza. Azóta már tudjuk, hogy magyar válogatott soha többé nem tudott ilyen „kudarcot elérni”…

Pelé színre lép…

1958-ban Svédország látta vendégül a világ legjobb labdarúgóit, közük a mieinket. Az Aranycsapat persze addigra már nem volt Aranycsapat. Nem is lehetett, mert kivándorolt három világsztár: Puskás, Kocsis és Czibor. Ezzel a válogatott elvesztette a csapatkapitányát, az előző VB gólkirályát és a legkiszámíthatatlanabbul mozgó és cselező csatárát. 

A selejtezőt még könnyen vette a magyar csapat, bár a norvégok ellen kikaptak idegenben. A bolgárokat viszont oda-vissza verték, így simán meglett a csoportelsőség. A közvélemény a csoportkörtől sem tartott túlságosan. Sokan számoltak úgy, hogy a házigazda svédekkel döntetlenezük, Wales és Mexikó csapatát pedig legyőzzük, és továbbjutunk. De nem ez történt. Az első mérkőzésünkön ugyanis csak egy soványka 1-1-es döntelenre futotta Wales ellen. Azután pedig kikaptunk 2-1-re a svédektől. A Mexikó elleni 4-1-s győzelem arra volt elég, hogy kivívjuk a megismételt meccs lehetőségét Wales ellen. Bozsikék ezen 2-1-re kikaptak, és kiestek. 

Hogy a brit csapat nem volt gyenge 1958-ban, azt a folytatás is igazolta. A brazilokkal kerültek ugyanis szembe a kieséses szakaszban, s csak 1-0-ra kaptak ki. Ez azért volt különösen nagy teljesítmény, mert a dél-amerikai csapat ezután az elődöntőben, és a döntőben is 5-5 gólt rúgott. Előbb a franciákat verték 5-2-re, majd a svédeket ugyanennyire. A sárga mezes válogatottban ekkor mutatkozott be egy tinédzser. Edson Arantes do Nascimento a legjobb nyolc között győztes gólt rúgott Wales ellen, majd hármat vágott a franciáknak. A világbajnoki döntőben a svédek ellen már „csak” kettőre futotta neki. Ezek után mindenki biztos volt abban, hogy ez a fiatal srác világsztár lesz. Az is lett. Igaz nem Edson Arantes do Nascimento néven. Sokkal inkább ismeri a világ úgy, hogy Pelé…

Majdnem lett egy újabb Aranycsapatunk…

1962-ben Chile nyerte el a VB-rendezés jogát. (Argentína és az NSZK voltak a vetélytársak.) Bár az e cikk a sportról szól, meg kell említeni, hogy az ország nemzeti stadionja nemcsak világbajnoki döntőnek adott otthon. Egy évtizeddel később, egy katonai puccs után 40 000 politikai foglyot zsúfoltak itt össze. Kegyetlenül bántak velük, sokakat ki is végeztek itt. 

De vissza a labdarúgáshoz. Az 1958-as kudarc után, megújult csapattal vágtak neki a magyarok a selejtezőnek. A kijutáshoz a hollandokat és az NDK-t kellett megelőzni. A keletnémeteket oda-vissza vertük, és a hollandokat is legyőztük idegenben. Idehaza a visszavágón (már csoportgyőztesként) 3-3 lett a vége. 

Ebben a magyar csapatban már új sztárok voltak, a többi között a későbbi aranylabdás Albert Flórián, és a „bombázó” Tichy Lajos. 

A VB-n nehéz csoportba kerültünk. Magyarország, Argentína, Anglia, Bulgária. A terv az volt, hogy valahogy (mindegy hogy) jusson tovább a csapat. Mint később kiderült: remek játékkal jutottak tovább. A nyitómeccsen 2-1-re vertük a jó erőkből álló Angliát, majd lőttünk egy sima hatost a bolgároknak. Argentína ellen már elég volt egy 0-0-s döntetlen a továbbjutáshoz. 

Következett az egyenes kieséses szakasz, és Csehszlovákia. A mieink végig mezőnyfölényben játszottak, de hiába. A csehek kapusa Schrojf végig parádézott, és a szerencsével is hadilábon állt a magyar csapat. A balszerencsés 0-1 azért is volt fájó, mert a Csehszlovák csapat az elődöntőben simán verte a Jugoszlávokat, és bejutott a döntőbe. Könnyen lehet, hogy a plávikat a magyarok is verték volna, és akkor Alberték elérhették volna ugyanazt, amit Puskásék… De sajnos nem így történt. A döntőre egyébként a csehek elfáradtak és sima 3-1-es vereséget szenvedtek a braziloktól, akik így megvédték világbajnoki címüket.

Brazilverés és angol diadal

1966-ban a foci hazatért az őshazába, vagyis Angliába. Ezen a VB-n az európai csapatok domináltak. Sokan azt gondolták, hogy ezek közé kerülhet a magyar is, de végül nem így történt. 
A mieink könnyedén hozták a selejtezőt. Oda-vissza verték az osztrákokat, az NDK ellen Lipcsében döntetlent játszottak, itthon pedig győztek. 

A VB-n már nehezebb dolga volt a mieinknek. Ismét megkapták Bulgáriát, aminek örültek. Annál kevésbé volt őszinte a mosoly, amikor kiderült, hogy az előző két világbajnokság győztese, Brazília is ebbe a csoportba került. Általános volt az a vélekedés, hogy a magyaroknak győzni kell Bulgária és a harmadik ellenfél Portugália ellen, s ezzel meg is lesz a továbbjutás. 

Ehhez képest a magyar válogatott az első mérkőzésén simán kikapott Portugáliától. Az 1-3 azt jelentette, hogy két nappal később meg kell verni a brazilokat. Csekélység… 

A nagy összecsapás előtti napon meglátogatta a válogatottat Puskás Öcsi. Vitray Tamás e sorok írójának úgy emlékezett vissza, hogy a „Száguldó Őrnagy” jókedvet teremtett az edzőtáborban, mindenkivel viccelt, majd így búcsúzott: „azután holnap szépen dögöljetek meg!”. 

Mészöly Kálmán pedig azt mesélte nekem egyszer, hogy a meccs előtt a szövetségi kapitány, Baróti Lajos félrehívta. Azt kérte tőle, hogy ne mutassa a bevonulásnál a félelmet. Dilizzen a brazilokkal, hátha azok azt hiszik, hogy a magyarok magabiztosak. Hogy mit hittek a brazilok, azt nem tudni, de az biztos, hogy 3-1-re kikaptak. Ezen a mérkőzésen lőtte az „évszázad gólját” Farkas János. Az persze kérdés, hogy annak tartják-e ezt a találatot mondjuk Argentínában, vagy Hollandiában, de mindegy is. Nekünk magyaroknak az és kész…

A brazilok után legyőztük a bolgárokat is, és megint ott voltunk a legjobb nyolc között. Négy évvel korábban a csehek állták ott utunkat, ezúttal a szovjetek. S ahogy 1962-ben, úgy 1966-ban is elpártolt a magyaroktól a szerencse. A meccs elején Banyisevszkis bágyadt lövését Gelei kapus kiejtette, Csiszlenko pedig köszönte a labdát, és hálóba vágta. A második félidő elején megint jött egy potyaízű gól, és ezután már hiába szépített Bene… 

A döntőt 1966 július 30-án az angolok és a németek (NSZK) vívták. Ez volt az a meccs, amelyen nem igazolódott az örökérvényű megállapítás: a focit 22-en játsszák és végül nyernek a németek. A rendes játékidő döntetlent hozott, következett a hosszabbítás, és minden idők egyik legvitatottabb jelenete. Az angol Hurst lövése a felső kapufáról a gólvonalon túlra (vagy innenre) pattant. Természetesen hatvan évvel ezelőtt még nem létezett gólvonal technológia. A gólt (vagy nem gólt) bárki megnézheti a videómegosztókon, és eldöntheti hogy gól volt-e. A bíró mindenesetre megadta. A németeknek nem maradt más, mint a támadás, mindent egy lapra téve. Meg is lett az eredménye: a védelmük kinyílt, az angolok lőttek még egyet, és világbajnokok lettek. 

(Folytatjuk!)

Fotó: Wikipedia / Uruguay 1930-as VB-győztes csapata