Az okos a máséból, a hülye ugye a sajátjából…

Tizenöt hónapon belül itt a következő országgyűlési választás, nincs sok ideje szöszmötölni Magyar Péteréknek, nyakukon a jelöltállítás, és még nem látszik, hogy vidéken mennyire bizonyulnak erősnek a TISZA Szigetek. És az sem, hogy mi a feladatuk.

Az 1989. évi XXXIV. törvényben lefektetett vegyes választási rendszer bevezetését hosszas egyeztetés előzte meg az akkori Ellenzéki Kerekasztalban, ahol végül a német modell mellett döntöttek, abban a reményben, hogy az egyéni és pártlistás rendszer vegyítésével kialakított félarányos képviselet megfelel majd a két legfontosabb elvárásnak, a stabilitásnak és az igazságosságnak.

Van egy kis mozgás, de nem sok

Az azóta eltelt harmincöt évben számtalan párt tett kísérletet arra, hogy bekerüljön a törvényhozásba, az ország népe pedig kilenc alkalommal járult az urnákhoz, hogy eldöntse, kik képviseljék érdekeiket a Kossuth téren álló impozáns épületben. Rövidítések jöttek mentek, a választásra jogosultak gyakran a fülke magányában addig ismeretlen elnevezésekkel találkoztak, és a választási törvény sem állta ki az idő próbáját. 2010 után a Fidesz kétharmados többsége birtokában serényen hozzálátott a jogszabály farigcsálásához, megszűnt a második forduló, 199-re csökkent a választható képviselők száma, és az arányosság helyett már inkább a többségi elv dominál. A bejutási küszöb viszont maradt a régi jól bevált öt százalék, 

Ez 1990-es voksoláson még csak 4 százalék volt, ami azt eredményezte, hogy a rendszerváltást követő első szabadon választott országgyűlésbe hat párt jutott be, az MDF, az SZDSZ, az FKGP, az MSZP, a Fidesz és a KDNP. 

Mindannyian a rendszerváltó elit hosszas tárgyalásainak termékei, azaz felülről építkező pártok, amelyek mögött zárt, jól körül határolt érdek- vagy ideológia csoportok álltak, amelyek az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP 1989-es fúziójából kialakuló Nemzeti Kerekasztal tagjaihoz köthetőek.

Az új évezred új arcokat hozott, több alulról szerveződő, a rendszerváltó értelmiséghez kevésbé, vagy egyáltalán nem köthető párt is képes volt bejutni a törvényhozásba, és néhány közülük maradandót is tudott alkotni a politikai színtéren. A Jobbik és az LMP 2010 és 2022 között három cikluson át önállóan is el tudta érni a szükséges mennyiségű szavazatot, és még a negyedik ciklusban is élvezhetik a pártfinanszírozás nyújtotta előnyöket, de a Márky-Zay Péter féle Egységben Magyarországért közösségének felvállalása már egyértelműen mindkét párt hattyúdalát jelentette, 2026-ban incs reális esélye egyik alakulatnak sem. 

A hozzájuk hasonlóan alulról szerveződő, kommunikációjában kormányzati szerepre készülő TISZA Pártnak tehát érdemes lehet vizsgálnia, mi vezetett  a radikális és a zöldpárt bukásához.

A néppártosodás zsákutcája

Bár a Jobbik történetének gyökere még a múlt évezredre nyúlik vissza, a nemzeti radikális párt közel négy cikluson át tartó permanens ellenzéki jelenlétét Vona Gáborhoz érdemes kötni. Az elszámoltatást ígérő fiatal politikus, aki maga mögött tudhatta a 2009-ben feloszlatott Magyar Gárda tagjait, új mozgalmat hirdetett, palesztin áldozatok mellett tüntetett, mi több a Zsidó Világkongresszus ellen is demonstrált, tehát 2010 után úgy látszott, a szélsőjobbos úton kitaposott ösvényt választja. 

Nem így történt, a második ciklusban elinduló néppártos irányváltás már ideológia repedést okozott, és nem tett jót a megítélésüknek az sem, hogy Kovács Béla európai parlamenti képviselőjüket orosz kémkedéssel vádolták. Erre az időszakra tehető a pártelnök összeborulása Simicska Lajossal, az egykori médiatulajdonos oligarcha 2015-ös interjúsorozata, ami G-nap elnevezéssel vonult be a magyar politikatörténetbe, nem várt fordulatot hozott az épp konszolidálódó Jobbik életében. Orbán Viktor egykori kollégiumi társa ugyanis Vona Gáborban látta a miniszterelnököt elpusztító fegyvert, és ehhez a harchoz lehetőségeihez képest fel is vértezte. 

Mivel a Jobbik 2018-ban sem tudott húsz százalékos eredménynél többet felmutatni, a kormányváltás elmaradt, Vona Gábor ígéretéhez hűen lemondott. 

Egyébként ekkor volt utoljára reális esély megszüntetni a Fidesz kétharmadot, elég lett volna két körzetben koordinálni a Jobbik és az Ellenzéki Összefogás jelöltjeit, de már akkor sem hallgattak szívesen az ellenzéki vezetők az elemzőkre.

Az ideológia bázisát és vezetőjét is elvesztő Jobbik végül 2022-ben beolvadt az arctalan Egységes Magyarországért pártszövetségbe, holott három erős ciklusuk volt arra, hogy magasabbra emeljék a lécet. Az erős vidéki beágyazottságuk is kevésnek bizonyult a fennmaradáshoz, mert a választók megnyeréséhez valódi terepmunkára van szükség. Sarkosan fogalmazva nem elég lovagolni a hagyományőrző rendezvényeken, teleönteni az országot rovásírásos táblákkal, ostorokkal, kalocsai mintás kulacsokkal járni a falunapokat és bajuszt növeszteni. Ha egy párt cigánybűnözésről beszél, és veszélyt érez, bizony az aktivistáknak haza kell kísérni a zsákutcába, vagy a tanyára az iskolás gyerekeket és az időseket.

Az elszalasztott lehetőség

A kissé nyomasztó hangzású Esztergom-Búbánatvölgyben alakuló Lehet Más a Politika sok mindenre vállalkozott, egyszerre balközép és liberális ideológia mentén ökológiai irányvonalhoz igazodva határozta meg saját politikáját. Az átláthatóságot szorgalmazó alakult 2010-en magától hozta nyilvánosságra a kampánykiadásait és bevételeit, és a Schiffer András vezette lista erős nevekkel feldúsítva hozta a kötelezőt, hét és fél százalékos eredményt ért el, majd erős frakciót alakított ki az országgyűlésben. De a kényelem csak három évig tartott, Karácsony Gergely és Jávor Benedek kilépésével nyolcra csökkent a LMP-és képviselők száma a parlamentben, így Schiffer Andrásnak az Alkotmánybíróságon kellett ütnie az asztalt, hogy a frakciónak járó apanázs megmaradjon. A következő voksoláson már nagyon rezgett a léc, ám 2018-ra újjáéledni látszott a párt, és a már csökkentett számú törvényhozó testületben is nyolc helyet szereztek, mi több, egyéni választókörzetet is tudtak nyerni. 

A 2022-es választásra már Egységben a Magyarországért színeiben indult a támogatottságát addigra teljesen elvesztő LMP, amit a két évvel későbbi 0,87 százalékos EP-választási eredmény is bizonyít, ráadásul Csárdi Antal kilépésével tavaly a parlamenti frakciójuk is megszűnt.

A ma már LMP-Magyarország Zöld Pártja elnevezésű alakulat sosem tudta elhitetni magáról, hogy valóban rendszerkritikus, és ez a jelenlegi egyik társelnökének Ungár Péternek sem tűnik könnyű feladatnak, a másik pártvezetőnek, Szabó-Kellner Katalinnak pedig a puszta létezése is sokaknak újdonság lehet. Nem alakítottak ki elegendő mennyiségű helyi szervezetet, 2010-ben is mindössze 34 volt a számuk, ami egyben jelentősen korlátozta is a politikai mozgásterüket. A párt bázisát felsőfokú végzettségű civil aktivisták alkotják, a politikai kommunikációjuk pedig szinte csak az online térre korlátozódik, és ez az elitista attitűd 2025-ben Magyarországon láthatóan nem kifizetődő.

Kinn a nyers valóság

A TISZA szigetek önmagukról azt írják, hogy a közösségépítés mellett a TISZA Párt kormányváltó munkáját akarják segíteni, és ebben megférnek egymás mellett az életminőséget javító kezdeményezések, kirándulások, közösségi programok, illetve az társadalmi és politikai kérdésekről szóló beszélgetések, fórumok is. 

Amennyiben komolyan gondolják a kormányváltást, ennél sokkal több kell. A politikai terepmunka nem közös hétvége a Pilisben, nem grillpartik sorozata, és nem online tartalmak küldözgetése meghatározatlan eredetű címlistákra, sőt nem elég még az országos szervezeti háló kiépítése valamint a pártszervezet beágyazódása sem. Helyi problémákat kell keresni, feltárni, a hétköznapi kihívásokra kell válaszolni, érdekeket aggregálni, és megoldást kínálni. Mert a Fidesz az utolsó három országgyűlési választásokon 2,26 millióról 3 millió fölé növelte a listás szavazatainak a számát.