A császár meztelenségét látni nem kell félnetek!

„És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát - a levegőt.” Így végződik Andersen közismert alkotása. A rövid történetből megismerjük az önhitt uralkodót, az öreg minisztert és a hopmestert is. A meztelen uralkodót szolgáló népről azonban nem sok szót ejt a dán meseíró.

A mesebeli Császár támogatóit abban a korban három jól elkülöníthető csoportra lehetett osztani. Voltak az IDEGENEK, akik a birodalom távoli részein félreeső zugokban éltek, elzárva a külvilágtól. A világ dolgairól csak postafordultával értesültek, ha néhanapján galambot küldtek az udvarból, így nemhogy más országokat, a sajátjukat sem nagyon ismerték. Felesleges idejük nem volt sok a munka mellett, és nem is érdekelte őket a nagyvilág, az udvar dolgai, a szent tudatlanság volt a záloga a boldogságuknak. Évente csak egyszer jutottak el a fővárosba, a császár születésnapján amikor vásárt tartottak tűzijátékkal. Ilyenkor a fiatalok arról ábrándoztak, milyen jó lenne otthagyni a vályogkunyhót és a csillogó palotában élni, ám az álmodozás csak pár napig tartott, a napi robot gyorsan feledésre ítélte a vágyakat. A Császárnak nem volt félnivalója, a dolgos és türelmes IDEGENEK megelégedtek azzal, amit néhanapján az udvar szétosztott közöttük.  Nem fogott rajtuk az idő, a kór, az időjárás, szenvtelenül tették a kötelességüket.

A MEGALKUVÓK viszont tökéletesen tisztában voltak az udvar viselt dolgaival és az uralkodó titkaival. Ők személyesen is részt vettek a rendszer működtetésében, a miniszterek, hopmesterek, intézők és bohócok sokasága, mindannyian egzisztenciálisan is érdekeltek voltak a császárság fennmaradásában. A pletykások serege, udvari seggnyalók, kinevezettek és eltartottjaik számolatlanul. Velük volt legnehezebb dolga a Császárnak, a MEGALKUVÓK között ugyanis sok volt az ellenkező, másoknak sosem volt semmi elég, harácsoltak és dőzsöltek, ha pedig nem kapták meg a jussukat, fenyegettek és zsaroltak gátlástalanul, néhány renitenssel az uralkodónak kellett személyesen leszámolnia. Ide tartoztak azok is, akiket megbénított a félelem, és némám hallgatva élték le életüket.

A harmadik csoportot a HÍVŐK alkották, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból annak ellenére is támogatták a császárságot, hogy tisztában voltak annak minden hátrányával. Nem zavarta őket a mérhetetlen szegénység, az egyenlőtlenség és az igazságtalanság sem. A hűségük nem képezte alku tárgyát, sosem kértek érte cserébe juttatást, támogatást, pozíciót vagy segítséget, hiszen ők voltak a megvesztegethetetlenek. Szilárd és kikezdhetetlen meggyőződésüket a császár azzal ismerte el, hogy közülük választotta ki besúgóhálózatának tagjait. 

Mire méltóságteljesen elindult a körmenet, élén az új ruhájába öltözött Császárral az utcákon már tolongott a tömeg. Nem csoda, hiszen a HÍVŐk, a MEGALKUVÓk és az IDEGENEK országszerte készültek a jeles napra, szekerek ezrei hordták őket napokig a fővárosba.

– Milyen gyönyörű a császár új ruhája! Milyen gazdag az uszálya, s milyen jól illik neki! – harsogták, és valóban az uralkodónak még egy öltözékét sem csodálták ennyire…

Fotó: Gulyáságyú Média