A nem tiszás ellenzékiek dilemmája

Az elmúlt hónapok politikai esélylatolgatásainak van egy elsőre furcsának tűnő sajátossága: a nem kormánypárti elemző intézetek megnyilvánulásai is hajlamosak a Fidesz esélyeit jobbnak mutatni, mint amit a közvélemény-kutatások ténylegesen indokolnak.

Jól érzékelteti ezt a 21 Kutatóközpont legutóbbi felmérése alapján publikált mandátumkalkuláció. Az intézet felmérései mindig megadják kutatásuk eredményét az összlakosságra, a pártválasztókra és a biztos szavazó pártválasztókra nézve egyaránt. Ezekből az utóbbi kettő tesz lehetővé mandátumszámítást annak a kalkulátornak az alapján, amelyet szintén a 21 Kutatóközpont készített nemrégiben. A kutatásra vonatkozó sajtóhírekben azonban e kettőből csak az a kalkuláció szerepel, amely a pártválasztókra vonatkozó számokra alapozódik, a biztos pártválasztókra vonatkozó nem. Márpedig a kettő között igen jelentős különbség van. A pártválasztók szerint számítva (csak ezt lehetett számtalan helyen olvasni) a Tiszának 119, a Fidesznek 72, a Mi Hazánknak pedig 8 helye lenne az új országgyűlésben. A biztos szavazókra vonatkozó százalékok alapján a TISZÁNAK 134 lenne, a Fidesznek 60, a Mi Hazánknak 5.

Annak ellenére is csak az egyik adatot közölték, hogy a biztos szavazókra vonatkozó adatok legalább annyira relevánsak, mint az összes pártválasztókra vonatkozók. Sőt, általános tapasztalat szerint a tényleges részvételt inkább a biztos szavazók aránya jelzi előre, és az intézet még azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy még azok sem biztos, hogy ténylegesen mind elmennek szavazni, akik magukat biztos szavazónak mondják. Megjegyzendő, hogy az intézet ezt megelőző felmérése esetében is csak a Fideszre nézve kedvezőbb mandátumkalkuláció jelent meg a sajtóban.

Pedig az eltérő számok mögött döntő jelentőségű politikai különbség van. A „szerényebb számítás” szerint a Fidesznek bőségesen meglenne a kétharmados törvények meghozatalát blokkolni tudó egyharmados mandátumszáma. A biztos pártválasztók számait beírva viszont olyan eredményt kapunk, amely szerint a TISZÁNAK kétharmados többsége lenne.

Szinte érthetetlen, hogy miért nem jelent meg ez a számítás is, amit egyébként a mandátumkalkulátor segítségével pillanatokon belül megkapunk.

Valójában régebb óta és általánosan figyelhető meg ez a pesszimizmus a nem kormánypárti elemzések, adatközlések terén. Ősszel szinte általános volt az a „hír”, hogy a Fidesz erősödött, közelebb került a Tiszához. Valójában a felmérések ezt többé-kevésbé egységesen csak egy rövid időszakra nézve mutatták, akkor is csekély mértékben. A féléves folyamatra igazából egy hibahatáron belüli hullámzás volt jellemző. A különböző – természetesen nem kormányfüggő – intézetek adatai kerületek egymáshoz valamivel közelebb. A Tiszára nézve legkedvezőbb eredményt mutatóknál némiképpen csökkent a TISZA előnye, a többieknél kicsit nőtt.  

Mi lehet az oka annak, hogy azok az intézetek és elemzők, akik aligha vádolhatók azzal, hogy a Fidesznek szorítanának, mégis pesszimistábbak az indokoltnál? Egyrészt alighanem szerepet játszik ebben egy pszichológiai tényező: „a maguk szemének sem mernek hinni”. Egyrészt annyira drámai mértékű és gyorsaságú volt a Fidesz gyengülése és a TISZA üstökösszerű felemelkedése, hogy nehéz elhinni, hogy valóban így történt. Másrészt mintha szakembereknél is érvényesülne az, amit oly gyakran hallani hétköznapi emberektől: „Én már annyit csalódtam, hogy nem merek bízni.” 

De vannak e furcsa jelenségnek kevésbé szubjektív okai is. Leegyszerűsítve: jó éve általában arra számítanak az elemzők, hogy a Fidesz valamelyest mindenképp vissza fog erősödni. Legalább három reális oka kitapintható ennek a várakozásnak. Egyrészt általános jelenség, hogy a kormánypártok a mandátum közepe táján a leggyengébbek, a választáshoz közeledve azután erősödnek. (Konkrét példa közelmúltunkból: 2015-ben a veszprémi és a tapolcai időközi választáson is az ellenzék győzött, Kész Zoltán, illetve Rig Lajos személyében, majd 2018-ban mindkét kerületet visszahódította a Fidesz.)

Természetesen nem függetlenül ez egy másik tényezőtől, a választási osztogatástól. Ami másutt is előfordul, de Magyarországon oly mértékben, amely elképzelhetetlen valós demokratikus körülmények között. Harmadik tényezőként pedig ott van az a – szintén csak autoriter rendszerben lehetséges – tényező, hogy a kormánypárt teljes gátlástalansággal használhat propagandaeszközként nemcsak korlátlan anyagi forrásokat (most már jogilag is!) hanem a teljes állami intézményrendszert is. 

Ideális esetben világosan el kellene különülnie annak, hogy milyen választási eredményre lehet számítani az aktuális pártpreferenciák fennállása esetén, és annak, hogy az addig valószínűsíthető folyamatokat is figyelembe véve mi várható, a kettő sokszor összecsúszik. Úgy tűnik, sokszor komoly szakembereknél is szinte tudat alatt működik az a meggyőződés, hogy „Lehetetlen, hogy ilyen, számára szélsőségesen kedvező körülmények között ne kezdjen el visszaerősödni a kormánypárt.” 

Ez azonban egyelőre nem történt meg. A felmérések szerint ez év nyaráig folyamatosan tolódtak el az arányok a TISZA javára, azt követően „állóháború alakult ki”. A Fidesz ekkortól vetett be minden rendelkezésre álló eszközt a miniszterelnök folyamatos kampányolásától kezdve hatalmas pénzekkel szervezett digitális offenzíván át minden korábbinál gátlástalanabb hazugságkampányig. Saját szimpatizánsaikat ezzel egy kicsit jobban tudták mozgósítani, amit azonban ellensúlyozni tudott a TISZA azzal, hogy tovább folytatódott az ellenzéki beállítottságú szavazók hajlandósága az egyedüli esélyes kormányváltó pártra szavazni. A pártpreferencia változásoknál nagyobb eredménynek minősült, hogy – feltehetőleg a Fidesz nagyon láthatóvá válásának betudhatóan – nőtt a kormány maradását valószínűsítők aránya. Úgy tűnik, újabban ez a folyamat is megtorpant vagy visszafordult. 

A Fidesz erőfeszítéseinek szerény eredménye valóban meglepő. Alighanem egyaránt oka a TISZA rendkívül invenciózus, a napirendet újra és újra megszabni tudó politikája és a Fidesz egyre gyakoribb hibája, érezhető zavara, dezorientáltsága. Korább nem volt példa arra, hogy heteken belül váltakozva egészen ellentétes irányú üzenetekkel próbálkozzanak, ahogyan az az elmúlt évben többször is előfordult. 

Nem tudható, mit hoz a választásokig hátralévő szűk négy hónap. Igen erős eszközök vannak még a Fidesz kezében: az év elején nagy lendületet vevő osztogatás, közvetlen a választás előttre időzített, minden korábbinál gátlástalanabb karaktergyilkolás.  Nem tudható az sem, hogyan alakulnak a külpolitikai körülmények. Lehet, hogy végül mégis sikerül a Fidesznek annyira megerősödnie, hogy legalábbis a kétharmados ellenzéki többséget biztosan elkerülje. Ha azonban maradnak a jelenlegi viszonyok, akkor ez felettébb kétséges. 

Itt azonban fölvetődik egy olyan kérdés, amelyről nem sok szó esett eddig, és ami komoly fejtörést okozhat azoknak az ellenzéki szavazóknak, akik nem igazán szimpatizálnak a TISZA Párttal. 

A 21 Kutatóközpont legutóbbi felmérésének a biztos szavazó pártválasztókra vonatkozó számai szerint a Tiszának kétharmada lenne. Az előző, ugyanerre vonatkozó felmérésük, valamint a Republikon legutóbbi felmérése szerint azonban „köztes állapot” jönne létre; nem lenne kétharmada a Tiszának, de a Fidesz sem érné el az egyharmadot. Az eggyel korábbi 21 Kutatóközpont felmérés szerint a Mi Hazánk, a Republikon szerint a Kutyapárt és a Mi Hazánk együtt lenne a mérleg nyelve – nem a többséghez, hanem a kétharmados többséghez. (A Republikon esetében minimális mértékben hozzá kell igazítani a százalékokat a mandátumkalkulátor feltételrendszeréhez.) A Kutyapárt nem kétséges, hogy partner lenne a NER lebontásához szükséges döntések meghozatalában. A Mi Hazánk esetében ez kérdéses. A párt jelenleg inkább a TISZA, mint a Fidesz ellen politizál, és ha az egyszerű többség lenne a kérdés alighanem a Fideszt támogatnák. De más a helyzet a kétharmados többséggel. A Fidesztől ugyanis ilyen helyzetben semmit nem várhatnának; a Tiszával szemben azonban komoly alkupozícióba kerülnének, ha kétharmados törvényekhez mihazánkos szavazatokra lenne szükség. Ennek fejében olyan programpontjaik teljesítését kérhetnék, amelyek éppen azoknak a leginkább elfogadhatatlanok, akik számára a TISZA túl konzervatív.

Valós dilemmáról van szó. Egyrészt nem normális helyzet, hogy olyan nézetek, programok, amelyeknek valós társadalmi támogatottsága van, ne legyenek képviselve a parlamentben, mert támogatóik az autoriter rendszertől való megszabadulás érdekében és a választási törvény által kényszerítve az egyetlen esélyes ellenzéki pártra kell, hogy szavazzanak. Másrészt rémkép lehet számukra, hogyha az ő szavazataik hiányában a nekik leginkább ellenszenves párt felé kell, hogy engedményeket tegyen az új kormány.

Van párt, amely már döntött. Van, amelyik kivárni akar közvetlenül a választás előttig. Valóban igaz, hogy az akkori – természetesen csak felmérésekből származó – számok alapján lehet eldönteni, hogy van-e esélye az adott pártnak bejutni a parlamentbe (jelenleg ez legfeljebb a Kutyapárt és a DK esetében képzelhető el). Ha az 5 % küszöbén van egy párt, akkor matematikailag is érdemes lehet – nem egyéniben, de listán – rá szavazni, mert bejutásuk javítaná a rendszerváltozás esélyét. Ha kisebb esélye van a parlamentben jutásnak, akkor ellenkezőképp: nemcsak elvesznének szavazatok, hanem egyúttal a Mi Hazánkat hoznák esetleg helyzetbe. 

Mivel – ha nem következik be valamilyen drámai változás – kormányt alakítani egyedül is képes lesz a TISZA, részükről viszont nemcsak méltányos, de egyúttal az ország közhangulatát pozitív irányba befolyásoló, „jókedvű rendszerváltozást” segítő lépés lenne, ha programjuk minél inkább tükrözné azt a sokszínű választói tömböt, amely győzelmüket lehetővé teszi; magyarán, ha abban hangsúlyosan megjelennének szociáldemokrata értelemben vett baloldali, liberális és zöld értékek is. 

Szerző: Zalatnay István teológus, filozófus, a Határon Túli Magyarok Hivatala volt elnökhelyettese

(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)

Címlapkép: Pixabay