A Fidesz-kormányok és a vízlépcső

Az elmúlt hetek, de főleg az elmúlt napok dunai történelmi kisvize, de főleg az elmiatt elrendelt paksi teljesítménycsökkentő majdnem-leállás kapcsán rég nem látott vehemenciával látjuk előjönni a “bezzeg ha a sötétzöldek nem állítják le Nagymarost, nem lenne most semmi probléma”, illetve ennek egy olyan változata, hogy “lépcsőzzük be az egész hazai Duna-szakaszt”, hát eleink már rég megtervezték a Kádár-korszakban, csináljuk meg.

Most erőt veszek magamon és nem szállok vízügyi szakmai vitába ezzel (megtettem párszor; itt, itt és itt), csak a mostani diskurzus egy aspektusát emelem ki. Számtalan helyen, főleg kommentfolyamokban látok valami ilyesmit:

“A Fidesz nem akarta Nagymarost, most kétharmaddal leváltottuk a Fideszt, nosza, építsük meg!”

Úgyhogy most a Fidesz vízlépcsőügyi álláspontját veszem górcső alá.

Igen, a rendszerváltás előtt, és igen, az 1998-2002 közötti kormányzásukkor hevesen ellenezték a dolgot, mondhatni mindkét időszakban az (akkori) Fidesz politikájának egyik sarkköve volt a nagymarosi építkezés ellenzése. 1998. február 28-án komoly tüntetést is szerveztek, amikor Horn Gyula kormánya, pár hónappal a választások előtt a frissen bejelentett hágai ítéletben megnyert magyar pozíciókat feladva megépítette volna a nagymarosi duzzasztót. 2002-ig itt nem is volt kérdés, talán egyetlenegy: Orbán Viktor az első ciklusában belement abba, hogy az Esztergomot Párkánnyal összekötő híd újjáépítésekor ne az eredeti tervek mentén haladjanak, hanem emeljenek a híd középső nyílásain annyit, hogy az esetleges nagymarosi duzzasztás esetén is elférjenek alatta a hajók. Ezért nem is hibáztatom: az a híd nagyon kellett, és a döntés végül is logikus is.

2010 után leginkább elsüllyesztették az ügyet. Volt a dolognak kormánybiztosa, de a tárgyalások Szlovákiával csigalassúsággal, vagy még úgy sem haladtak. Lett volna pedig miről. A máig irányadó 1997-es hágai nemzetközi bírósági ítélet szerint (1) a szlovák oldali egyoldalú elterelést nem kell lebontani (2) Nagymarost nem kell megépíteni (3) a felek állapodjanak meg a kártérítésről (amit Magyarország fizet azért, mert kiszállt a szerződésből) és a rendszer közös üzemeltetéséről (hiszen a bősi erőmű a közös határról elvitt folyó energiáját használja, annak minimum 40%-a „nekünk jár”, és magyar mérnököknek is ott kellene ülniük váltásonként az irányítóteremben. 

Egy tetszőleges időpontbeli megállapodásnak nyilván a legkevésbé vitatott kiindulópontja az lehet, ha a kártérítés és az eddig szlovák részről egyoldalúan felhasznált energia árát egyenlőnek fogadják el a felek, és a megállapodás pillanatától osztoznak. Ha pedig így van, a több, mint évtizedes „fagyasztás” ennyi energia áráról való lemondást jelent. Ráadásul időközben Szlovákiában új generáció nőtt fel, akiknek azt is külön el kell magyarázni, hogy a hágai ítélet szerint az áram egy része minket illet.

Ez a síri csend a 2020-as évek elejéig tartott. Robert Fico hatalomra kerülésétől valószínűleg nem függetlenül egyre pragmatikusabb szemlélet került előtérbe, amelyben az energiabiztonsági, vízgazdálkodási és klímaalkalmazkodási szempontok nagyobb súlyt kapnak, és nyitottabbá vált a hozzáállás a szlovák féllel való hosszú távú rendezés iránt. Ez azonban nem azonos egy hivatalosan meghirdetett nagymarosi vízlépcső-építési programmal, és az már csak az én rosszindulatom, hogy lehetségesnek tartottam volna Fidesz-győzelem esetén egy nagyobb ívű együttműködésbe (amelynek része volt az Ipoly felső völgyében, szlovák területen egy közös használatú szivattyús energiatározó megépítése is) fonva mégis valamilyen dunakanyari vízlépcső is bekerüljön. Ezt a latolgatásomat azonban szerencsére áthúzta az április 12-i földcsuszamlásszerű politikai váltás.

Hogy a Fidesz kormányon mennyire nem azt a „sötétzöld” vonalat képviselte, amelyre a fent említett érvelések most utalnak, csak néhány példa:

•    A római-parti mobilgát erőltetése mindaddig, amíg a Fidesz a fővárosban meg nem bukott
•    A környezetvédelmi intézményrendszer brutális gyengítése: az önálló minisztérium megszüntetése, zöldhatósági feladatok átirányítása a kormányhivatalokhoz, a nemzeti parkok szerepének szűkítése
•    Az akkumulátorgyárak építésének ösztönzése, működésükben a súlyos környezetszennyezések figyelmen kívül és büntetlenül hagyása
•    A természet- és környezetvédelmi és a gazdasági érvek közül szisztematikusan az utóbbiak védelme
•    A 2022-es „tűzifaprogram” és a tarvágást természetvédelmi területi erdőkben is megengedő rendelet.

Sorolhatnám, de legyen elég ennyi. Szóval, kedves tiszások, kérlek, ne dőljetek be a „Fidesz nem akart vízlépcsőt, építsük meg mi” dumának. Összetettebb ez, és fogadjátok el, ha a most szerencsére újra felállt szakminisztérium javasol ebben majd véleményt.

Fotó: Kontroll montázs