Újra előkerülhet Nagymaros – Mit kell tudni a vízlépcsőrendszer előéletéről?

Most, hogy a magyar és a szlovák sajtóban felröppent, hogy a két állam ismét tárgyalásokat kezd a bősi vízlépcső és a kapcsolódó műszaki létesítmények közös üzemeltetéséről, érdemes áttekinteni dióhéjban, hogy hogyan jutottunk idáig, mi most a jogi helyzet. Ez fontos ahhoz, hogy megértsük: milyen tárgyalási témák azok, amelyek feltétlenül üdvözlendők, és melyek azok, amelyek esetén akár a politikai tiltakozás is helyénvaló.

1977-ben a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megállapodott egy vízlépcsőrendszer felépítéséről és közös üzemeltetéséről, amely a következő elemeket tartalmazta:

1. Egy, a vízkormányázásra alkalmas duzzasztómű és zsilip Dunakilitinél, magyar területen, amelynek feladata az alábbi két pontban írt műtárgyak vízzel ellátása (és a határon folyó régi meder vize nagy részének elterelése).
2. Egy tározótó és egy üzemvízcsatorna, amely a vizet a következő pontban említett vízlépcsőhöz vezeti: a tározó túlnyomó részben, a csatorna pedig teljesen csehszlovák területen.
3. Egy vízlépcső és ahhoz egy 720 MW villamos teljesítményű vízerőmű Bősnél (Gabcikovo), és annak alvízcsatornája, amely a vizet a régi mederbe visszavezeti: csehszlovák területen, illetve
4. Egy vízlépcső és ahhoz egy 180 MW villamos teljesítményű vízerőmű Nagymarosnál, magyar területen (az erőmű feletti duzzasztás, amely Esztergomnál kb. a másodfokú árvízi készültségi szintet jelentette volna, kisebb részben csehszlovák területet is érint).

A rendszer tehát a magyar-csehszlovák közös Duna-szakasz teljes egészének kihasználására volt tervezve, de azon felfelé, csehszlovák irányba a tározótóval, lefelé, magyar irányba a nagymarosi duzzasztóval túl is terjeszkedett. Az eredeti cél az is, volt, hogy a nagyobb teljesítményű bősi erőművet akkor pörgetik igazán, amikor a napon belüli fő villanyfogyasztás ezt indokolja – ezt nevezzük „csúcsra járatásnak”. Mivel vízerőműről van szó, ez egy mesterséges árhullámot jelent. Nagymaros szerepe a rendszerben főként ezen árhullámok összegyülekeztetése és az egyenletes vízhozam helyreállítása lett volna. A megállapodás tartalmazta, hogy a határt leíró párizsi békeszerződés szövege helyett (amely a Duna hajózási fővonalát írja határnak) a határt a régi mederben, változatlan helyen tartja. A jogi helyzetet nem befolyásolja, hogy a vízlépcsőrendszer (cseh)szlovák komponensei akkoriban szinte teljesen, de ma is 90% körüli mértékben magyarok által lakott területen létesültek.

forrás: bos-nagymaros.hu

Ezt a megállapodást Magyarország több körben felmondta, illetve (cseh)szlovák értelmezés szerint felrúgta. A nagymarosi erőművet – bár építését megkezdték – soha nem adták át, és Magyarország nem adta át a 95%-ban elkészült dunakiliti duzzasztót sem. Ezzel megakadályozta, hogy Csehszlovákia üzembe helyezze a saját területén megépített elemeket, a tározót és a bősi vízlépcsőt. A csehszlovák válasz egy másik elterelőmű építése volt Dunakiliti felett, Dunacsúnnál (Cunovo), csehszlovák területen. Ez az, 1992 őszére elkészült műtárgy (az ún. C-variánsú működtetés alapja) a még mindkét parton csehszlovák területen folyó Dunát 1-2 kilométerrel a határfolyóvá válás pontja előtt csehszlovák oldalra tereli, és 45 kilométer hosszan egyoldalúan használja. Ez egyrészt nemzetközi jogilag aggályos, de az is az, hogy egy majdnem ilyen rendszerre szerződünk velük, és amikor elkészültek, közöljük, hogy mégsem.

Csehszlovákia helyét 1993 január 1-én itt Szlovákia vette át. A nemzetközi jogi helyzet elég kusza volt, amelyet a két állam, még az Antall-kormány idején úgy rendezett, hogy a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A beadványban a bíróságnak eldöntendő kérdéseket lehetett feltenni, de csakis olyanokat, amelyek feltételében az ellenérdek felek megállapodtak. Nem teljes pontossággal (azt a sztorit és az ítéletet itt el lehet olvasni) ez a három kérdés került Hágába:

1. Jogosan mondta-e fel egyoldalúan Magyarország az 1977-es államközi megállapodást?
2. Jogosan terelte-e el egyoldalúan Szlovákia jogelődje a határról a határfolyót?
3. És most akkor mégis mi a fene legyen? (nyilván tessék ezt a kérdés jogi megfogalmazásban elképzelni)

A dolog 1997-ig húzódott, amikor Magyarországon már nem Antall, hanem Horn volt a kormányfő, és az ő ciklusa is a vége felé járt. Az ítélet (ismétlem, a pontos részletek a fenti linken) a következő:

1. A szerződés egyoldalú felmondása jogtalan volt
2. Az egyoldalú elterelés jogtalan volt.

(miután mindenki megkapta az irgumburgumot, jött a lényeg: )

3. Ami jogellenesen felépült (Dunacsún) nem kell lebontani. Ami jogellenesen nem épült meg (Nagymaros) nem kell megépíteni. A felek állapodjanak meg a jogszerűtlen cselekedetek által okozott károk megtérítéséről és a megépült (de nem bővítendő) rendszer közös üzemeltetéséről.

Na, kb. az a pont a lényeg. Minden marad úgy, hogy most van (és igen, MOST is így van), és bár a megépült cucc szlovák területen van, az üzemeltetésben és a termelt áram hasznosításában Magyarország is részt kell kapjon, hiszen a régi határfolyó vizéről és energiájáról van szó.

Horn Gyula kormánya megköszönte a hágai ítéletet, és rögtön olyan paktummal nyitott, amelyben nekiállt volna felépíteni azt a nagymarosi duzzasztót, amelynek kötelme alól Hága mentesített minket (anélkül, hogy elbontatta volna a dunacsúni elterelést és ragaszkodott volna az eredeti tervek szerinti kiliti duzzasztóhoz, és ezzel a bősi vízkormányzás magyar kézbe vételéhez). A paktum ellen komoly tüntetés is volt (1998. február végén, én ott voltam, az egész fideszes vezérkar kint volt). Máig azt gondolom, hogy Horn bukását és Orbán 1998-as győzelmét ez a paktum biztosította végleg. A darázsfészekbe komolyan azóta sem mert belenyúlni senki. 

Ez viszont hosszabb távon Szlovákiának volt jó, mert az a kártérítés, amit ők kérhetnek tőlünk, az kb. fix összeg, de azóta is használják azt a vizet, amelynek a fele azért a miénk. Bármely tárgyaláson az a legkevésbé fájdalmas kezdés, hogy „kártérítés=eddigi vízhasználat; senki nem fizet semmit” és onnan jöhet a közös üzemeltetés. Ez 2010-ben ugyanígy lett volna, mint eséllyel most is lesz, csak közben ugye 15 évig használták a mi vizünk energiáját is.

És mi van, mi lehet most?

• A kártérítés kontra vízhasználat ügyben az, amit most olvasok, miszerint önköltségi áron kapnánk meg a termelt energia felé Bősről, működőképes lehet. Nincs ugyan benne a 30 évi vízhasználat, de legalább mostantól jogos az ügy. Ha ebben megállapodik a két kormány: végre!
• De kb. itt vége is a lehetőségeknek. Ha a magyar kormány elkezdi azt, amit Horn 1998-ban, hogy de mégis építsünk duzzasztót Nagymaroson, az a Hágában megnyert pozíciók feladása, és számomra nem elfogadható. Ha azzal próbálják ezt „eladni”, hogy ez lenne a fenti pont „ára”, akkor csapnivalóan tárgyaltak.

Nagymaros (ha egyáltalán kéne, mert – bár ez a cikk csak a jogi környezetről szól, de szakmám miatt van erről véleményem – szerintem nagyon nem kéne) ellentételezése csak az eredeti rendszertervhez visszatérés lehetne: a dunacsúni elterelés LEBONTÁSA, a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezése és a vízkormányzás magyar kézbe tétele. Enélkül a narancs kapna egy újabb esetet, amikor a mai tüntetők simán kivihetik az 1998-as fideszes táblákat – ellenük.

Még valami: a hágai ítélet első pontja: a nemzetközi bíróság nem fogadta el azt az érvelést, hogy a kommunista magyar állam nem jelenítette meg a népszuverenitást. Ha Orbán ma elfogad valamit, annál még kevésbé számíthatunk ilyenre. Horn esetében sem számíthattunk volna: a vízlépcső ügyében kifejezett szerencse volt, hogy bukta a választást. Ilyen tétet ma is lehet tenni.

Címlapfotó: Facebook / Nagymaros.hu