Orbán megüzente az Európai Bizottságnak: foglalkozzanak a saját dolgukkal
Orbán Viktor is beszállt a pártja által betiltott Budapest Pride résztvevőinek fenyegetése miatt kialakult nemzetközi üzengetésbe. A miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének írta meg gyakorlatilag azt, hogy törődjön a maga dolgával, közben a Mi Hazánk és a Fidesz a belpolitikában tartotta a frontot.


Most a Pride miatt szólalkozott össze Orbán Viktor Ursula Von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A német politikus az X-en szólította fel a magyar hatóságokat arra, hogy engedélyezzék a Budapest Pride megrendezését. Az uniós vezető arról írt, hogy sem a szervezőket, sem pedig a résztvevőket nem szabad megfélemlíteni.
Orbán Viktor szintén X-en közzétett válaszában bűnüldözési ügyként utalt a rendezvény betiltására, amit egyébként a Fidesz-KDNP politikusai javaslatára fogadtak el a kormánypártok és a Mi Hazánk. A miniszterelnök szerint a Von der Leyen által vezetett Bizottságnak nincs szerepe az ilyen ügyekben, az tagállami hatáskör. Egyúttal arra szólította fel az elnököt, hogy foglalkozzanak inkább az olyan területekkel, ahol illetékességük van és súlyos hibákat követtek el az elmúlt években, mint például az energiaválság kezelése.
Orbán Viktor a héten belelendült az online utcai harcba. Először az ukránokkal szolidaritást vállaló több mint 30 ezer civilnek és közéleti szereplőnek szólt vissza, aztán pedig Volodimir Zelenszkijnek írta meg az X-en, hogy szerinte egy Oroszországgal háborúban álló ország befogadása azonnal közvetlen konfliktusba sodorná az EU-t, ezért igazságtalan elvárni bármelyik tagállamtól, hogy vállalja ezt a kockázatot.
A miniszterelnök külföldön, a Fidesz és a Mi Hazánk belföldön védi a Pride betiltását
Novák Előd tegnap feljelentette Karácsony Gergely főpolgármestert és társait azért, mert a hatósági tiltás ellenére megszervezik a szexuális kisebbségek melletti szolidaritásként a Budapest Büszkeség nevű rendezvényt. A Mi Hazánk politikusa Facebookon közzé tett beadványában a Btk.-t idézi, amely szerint a megtiltott gyűlés szervezése büntetendő. A feljelentésben a pártja által is megszavazott Alaptörvény-módosításra és a gyermekek védelmére hivatkozik.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter nem sokkal korábban börtönnel fenyegette Karácsony Gergelyt a Pride megrendezése Egy Facebook-videóban üzente a főpolgármesternek, hogy megtiltott rendezvény szervezése, vagy a részvételre való felhívás bűncselekménynek minősül, ami egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Tuzson a videójában amellett érvel, hogy a rendőrség, majd a Kúria egyszer már megtiltotta a rendezvény megszervezését, ám a legfelsőbb bírói fórum valójában a Pride napjára szervezett szivárványos menetet tiltotta be, melyet négy jogvédő szervezet tartott volna meg. Tuzson üzent a Pride mellett kiálló 33 nagykövetségnek is, amelyek a rendezvény melletti szolidaritással kapcsolatban küldtek üzenetet a szervezőknek. Az igazságügyi miniszter levélben figyelmeztette a Pride honlapján közzétett szöveget aláíró képviseleteket, hogy a rendezvényt betiltották, azt magyarázva, hogy a helyzet jogi szempontból világos.
Karácsony Gergely viszont korábban is azzal védte az álláspontját, hogy mivel a fővárosi önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája arra a rendezvényre, amit Budapesti Büszkeség néven a főváros rendez majd szombaton a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal.
A szombati rendezvényt a szervezők bejelentése alapján két ismert közéleti szereplő, a Lilu művésznéven ismert Kovalcsik Ildikó és Steiner Kristóf vezeti. A gyülekező a Városháza parknál lesz, 14.00-kor, majd 15.00 órakor indul a menet a Károly körúton az Astoria felé, onnan a Múzeum körútig. A Szabadság hídon átkelve a Műegyetem előtt végződik a menet, ahol beszédmondókkal, előadókkal, zenészekkel várják a felvonulókat.