2025.09.27. 13:00

Megjelent a nemzeti terrorszervezet-rendelet: Magyarországon is betiltják az Antifát

Megjelent a nemzeti terrorszervezet-rendelet: Magyarországon is betiltják az Antifát

A csütörtöki Kormányinfón nem esett róla szó, és Orbán Viktor is csak a pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy a kormány szerdai ülésén terrorszervezetté nyilvánította az Antifa hálózatot. A kormányrendelet szövege péntek este már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

A rendelet erőszakos cselekmények elkövetésével indokolja, miért is terroristák az antifasiszták, és tartalmazza azt is, hogy mivel lehet szankcionálni, ha valakit terroristának minősítenek. A fő indoklás, hogy az „»Antifa« ideológiához köthető személyek, csoportok, illetve szervezetek nemzetközi viszonylatban számos erőszakos cselekményt hajtottak végre az elmúlt években” – álla a Magyar Közlönyben.

A rendelet indoklása kiemeli a 2023-as budapesti becsület napjához kapcsolódó támadásokat, és több, Magyarországhoz köthető külföldön lévő intézmény ellen elkövetett incidenst. Ezek között van, amikor a Magyarországon végrehajtott erőszakos bűncselekményekkel gyanúsított Ilaria Salis mellett tüntető aktivisták elfoglalták egy időre a velencei magyar konzulátust. A rendelettel megszületett a „terrorizmus elleni nemzeti lista”, erre olyan szervezetek és személyek kerülhetnek fel, amelyekre/akikre illik a vonatkozó EU-s rendelet. A listára nyitásként két szervezet került fel: 

  • az „Antifa” csoportosulás
  • és a Hammerbande / Antifa Ost.

A rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Nemzeti Információs Központ jelezheti a terrorizmus elleni küzdelemért felelős miniszter vagy az igazságügyért felelős miniszternek, ha valakit terroristának tartanak.

„A kormánynak élen kell járni abban, hogy a tettek meg a bejelentett erőszakos, törvényellenes szándékok nem maradhatnak jogkövetkezmények és megtorlás nélkül” 

- jelentette ki a pénteki rádióinterjúban a miniszterelnök. A rendelet szövegéből kiderül, hogy ez egy belső használatra szánt, csak Magyarországon érvényes, „nemzeti lista” arról, hogy a kormány éppen kit tekint terrorszervezetnek, de semmi köze a nemzetközileg ismert és elfogadott, a kormányrendeletben is hivatkozott, a 2001 szeptemberi amerikai terrortámadások után létrehozott, és az uniós tagállamok képviselőiből álló Tanács döntése nyomán azóta is időről időre frissített EU-s listához - írja a HVG.

Orbán örült Trump döntésének

Mint arról a Kontroll korábban már beszámolt, Orbán Viktor már szeptember elején belengette, hogy kezdeményezni fogja az „Antifa” betiltását Magyarországon, ám jogászok szerint nincs olyan formális szervezet, amelyet betilthatna, így a terv jogilag kivitelezhetetlen. A magyar miniszterelnök ezzel Donald Trumpot követte, aki az „Antifa” terrorszervezetté nyilvánítását a közéletben megjelent agresszióval, valamint – közvetve – Charlie Kirk szélsőjobboldali aktivista meggyilkolásával indokolta. A közmédia pénteken azt a kérdést tette fel Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogyan lehet a szabadság és a rend között egyensúlyozni.

„Én örültem az amerikai elnök döntésének, és kezdeményezni fogom, hogy tegyük mi is ezt itt Magyarországon. Az Antifa igenis egy terrorszervezet. Idejöttek Magyarországra is, békés embereket az utcán megvertek, volt, akit félholtra vertek. Majd elmentek európai parlamenti képviselőnek, és onnan oktatgatják Magyarországot a jogállamról, a baloldalról”

– jelentette ki Orbán Viktor. 

Fotó: YouTube / DW

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak