Magyarországon a társadalmi megosztottság azért egyedi, mert szándékos

A Magyar Szociológiai Társaság 2025-ös vándorgyűlésén a demokrácia válságáról, az intézményesített homofóbiáról és a polarizációról kaphattunk egy átfogó látképet. Takács Judit előadása a hatalom és szexualitás összefüggéseit vizsgálta, míg Polyák Gábor és Csurgó Bernadett hozzászólásaiból kirajzolódott, hogyan szakadt ketté Magyarország társadalma a politikai kommunikáció és a térbeli-társadalmi megosztottság mentén.

Fogalmazhatunk úgy, hogy a kép lesújtó. Az ország egyre inkább párhuzamos valóságokban él, ahol az állami propaganda és a bizalomvesztés aláássa a demokratikus önkorrekció lehetőségét. A résztvevők kiemelték azt is, hogy hazánk nem egyedi eset, egy globális átalakulás küszöbén állunk, aminek a következményeiről még csak sejtéseink lehetnek.

A hatalom és szexualitás találkozása: intézményesített homofóbia fegyvere

Takács Judit, az MTA doktora a „Párhuzamos valóságok szociológiája” című plenáris előadásában a kelet-közép-európai demokráciák leépülését a társadalmi elfogadás és az ellenállás felől vizsgálta. Mint hangsúlyozta, Magyarországon a homoszexualitás átpolitizálása mára az ideológiai lojalitás mércéjévé vált, de ennek komoly történelmi előzményei is vannak hazánkban.

Az előadó szerint a kormányzat a „szexnegatív” társadalmi környezetre építve használja fel az intézményesített homofóbiát politikai célok elérésére. A média és az igazságszolgáltatás feletti állami kontroll révén a hatalom képes meghatározni, mi számít „normálisnak” és mi „eltérőnek”. A homofóbia így nem pusztán társadalmi előítélet, hanem tudatosan épített politikai fegyver az autonóm közösségek – például az egyház vagy a civil társadalom – elnyomására.

Takács példaként említette, hogy a magyar államszocializmusban még a cölibátusban élő apácákat is leszbikussággal vádolták meg, ha az adott közösség túlságosan függetlennek bizonyult az állami irányítástól. Ez a logika ma is működik, csak más szereplőkkel, modern eszközökkel.
Takács Judit szerint a 2025-ös Budapest Pride új korszakot nyithat a társadalmi ellenállás történetében. Egyfajta fordulópontként jellemezte, amelyre még sokat fognak hivatkozni a jövőben a társadalomkutatók. Olyan magyarok ezrei vettek részt az eseményen, akik életükben először vonultak fel, nem az LMBTQ-közösség tagjaiként, hanem a demokratikus jogok melletti szolidaritás jeleként.

„Bárki sebezhetővé válhat ebben a rezsimben” – figyelmeztetett Takács. A Pride ma már nem pusztán egy kisebbségi rendezvény, hanem a társadalmi ellenállás egyik szimbóluma. Ugyanakkor a kormány médiadominanciája miatt a tömegmozgalmak társadalmi hatása korlátozott marad: az állam kezében lévő médiarendszer képes minimalizálni az alternatív narratívák elérését.

Fake news, dezinformáció és a demokratikus önkorrekció hiánya

Az előadás egyik központi fogalma a „párhuzamos valóságok” kialakulása volt. Takács szerint a dezinformáció és a demokrácia romlása szorosan összefügg. A politikai vezetés tudatosan alakítja át azokat az intézményeket, amelyeknek függetlennek kellene lenniük (bíróságokat, médiát, oktatást) politikai fegyverekké. A demokratikus önkorrekció három alapelve – értékelés, politikai verseny, adaptáció – így fokozatosan megszűnik működni.

A fake news és a dezinformáció közti különbség inkább retorikai: a „fake news” a rezsimek kedvenc kifejezése a független média lejáratására. Az állam által irányított dezinformáció viszont a normák tudatos lerombolásának eszköze, amelynek célja az ellenvélemények visszaszorítása.

Város és vidék: az országunk fizikálisan is két részre szakadt?

A hozzászólók közül Csurgó Bernadett, a Társadalomtudományi Kutatóközpont vidékszociológusa a politikai és kulturális megosztottság térbeli aspektusait hangsúlyozta. Szerinte a „népi–urbánus” ellentét máig mélyen beágyazódott a mindennapi gondolkodásba, és a választások idején mindig kiéleződik, szándékosan is előtérbe van helyezve. Elég ránéznünk a választás napján a választási térképre és szemünk elé tárul, hogy „mi minden narancssárga, néhol kék”.

„A 2022-es választások után is újra előkerült a ‘le kell menni vidékre’ narratíva, mintha vidéken eddig nem lett volna élet”

– jegyezte meg Csurgó ironikusan. A magyar vidék kettős arca – egyszerre idilli turisztikai termék és leszakadó periféria – hozzájárul a párhuzamos értelmezési keretekhez.

A lokális szintű civil és politikai aktivitás viszont esélyt kínál a társadalmi integrációra. Az informális kapcsolathálók, helyi események, szolidaritási akciók képesek közösséget teremteni ott, ahol az intézmények iránti bizalom már megrendült.
A szándékosan létrehozott megosztottság

Polyák Gábor jogász és médiakutató hozzászólásában a polarizáció politikai mechanizmusait elemezte. Véleménye szerint Magyarországon a társadalmi megosztottság nem spontán, hanem tudatosan létrehozott folyamat.ű

„A 2010 utáni időszakban a megosztottság politikai eszközzé vált, stabilan biztosítja a választási győzelmet” – mondta Polyák. A propaganda által teremtett valóságban eltűnt a vita és a párbeszéd, helyét a „lövészárok-politizálás” és a törzsi gondolkodás vette át.

A kormánypárti tábor masszív, elkötelezett, és éppen akkora, hogy a hatalmon maradáshoz elég legyen. A nem kormánypárti szavazóbázis ezzel szemben rendkívül heterogén, összetartó ereje leginkább az elégedetlenség. Polyák szerint a jövő egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogyan lehet újra párbeszédet teremteni a különböző politikai és társadalmi csoportok között. Nem csak a Fidesz szavazókat kell visszaintegrálni a társadalomba, hanem a rendszerellenes csoport integrációját is meg kell teremteni, ami nem kevésbé lesz nehéz feladat – hangsúlyozta. Kiemelte azt is, hogy amíg a kormánypárti szavazóbázis egyértelműen törzsi mentalitásban gondolkodik, a másik oldalon egyáltalán nem ezt figyelték meg, egészen változó szemléletek és élethelyzetek álltak össze.

Mint médiakutató hozzátette, hogy a dezinformáció nemcsak belső, hanem nemzetközi probléma is. Az Európai Unió képtelen hatékonyan fellépni az állami erőforrásokból működtetett propagandával szemben, amely nem perifériás, hanem rendszerszintű jelenség. A propaganda gyengeségének azt látja, hogy nem tud alkalmazkodni a közösségimédia sajátosságaihoz, az alulról szerveződés idegen számára, nem tudja átszervezni a közösségét, hiába a sok erőforrás). Nem valamire reagál, hanem kitalál topikokat, kitalál ellenségeket, például a kormány anti-woke kommunikációja, mikor Magyarországon sosem volt woke mozgalom.

Tanul-e még a magyar demokrácia a hibáiból?

Polyák szerint a magyar demokrácia legnagyobb válságtünete, hogy „már nem képes tanulni a saját hibáiból”. A hatalom mindig igazolva látja önmagát, még akkor is, ha ellentmond korábbi döntéseinek. Az önreflexió hiánya pedig lehetetlenné teszi a demokratikus önkorrekciót, éppen azt, amit Takács Judit előadásában a demokrácia alapfeltételeként nevezett meg.

Fotó: Merész Márton/énbudapestem