2025.10.31. 09:05

Már kormányközelben mérik, hogy mennyire jön be a hazugságkampány

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Már kormányközelben mérik, hogy mennyire jön be a hazugságkampány

Az idén kezdte felpörgetni a mesterséges intelligenciával készült kamu tartalmait a Fidesz, miután a Rogán-művek nem talált fogást a kormánypártok kihívóján. Most egy közpénzzel ellátott közvélemény-kutató méri azt, hogy mit gondolnak erről a választók.

Már a fiatalok körében méri az egyik kormányközeli intézet, hogy milyen hatása van a mesterséges intelligenciával készített fideszes lejáratóvideóknak. A Telexnek az egyik megkérdezett számolt be arról, hogy a Társadalomkutató telefonon kérdezte a számítógép által előállított tartalmakról. Azt mondta, hogy 18 és 29 év közöttieket kérdeztek.

A felmérésben a válaszadók politikai nézetei mellett arra is kíváncsiak voltak, hogy részt vettek-e bármilyen tüntetésen az elmúlt időben. Kérdeztek arról is, hogy találkoztak-e az elmúlt egy évben mesterséges intelligencia által készített tartalommal, illetve előfordult-e, hogy valósnak hitt valamit, amiről kiderült, hogy számítógéppel készült.

A Társadalomkutató Kft. többször dolgozott már Fidesz-közeli szereplőknek. Adatfelvételt végzett a Nézőpont Csoportnak, az MTVA-nak pedig 94 millió forintért mérték fel a médiafogyasztási szokásokat.

A kormánypártok és a hozzájuk köthető szervezetek az idén kezdték el hamis, mesterséges intelligenciával készített videókkal támadni a Tisza Pártot, miután a szokásos fideszes lejáratókampányok nem fogtak Magyar Péter pártelnökön és már a kormánypártok belső mérései is tiszás vezetést mutatnak. A kamu videókat már vezető fideszes politikusok is megosztják, Orbán Balázst feljelentéssel is fenyegette Magyar Péter, miután a miniszterelnök kampányfőnöke egy egyértelműen hamisított videót osztott meg, amiben a Tisza elnökének szájába olyan szavakat adnak mesterséges intelligencia segítségével, amiket soha nem mondott.   

Kép: Nemzeti Ellenállás Mozgalom

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak