Ma 08:12

Hazugsággal vádolja Tuzson Bencét Juhász Péter: kiskorú áldozat vallott a gyermekotthon igazgatója ellen

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Hazugsággal vádolja Tuzson Bencét Juhász Péter: kiskorú áldozat vallott a gyermekotthon igazgatója ellen

Juhász Péter legfrissebb videójában egy nő arról vallott, hogy mindössze 13 éves volt, amikor a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatója szexuálisan zaklatni kezdte. A jogvédő dokumentumokkal igyekszik bizonyítani, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszter valótlant állított, amikor tagadta kiskorúak érintettségét az ügyben.

Juhász Péter volt parlamenti képviselő a nyilvánosság elé tárt egy felvételt, amelyen a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának, Juhász Péter Pálnak egy állítólagos áldozata szólal meg. Bár a nő arcát és hangját eltorzították, vallomása részletes és megrázó. A videóban bemutatott iratokra hivatkozva frontális támadást indított Tuzson Bence ellen, kiemelve: 

a miniszter úgy állította korábban, hogy „kiskorú sértett érintettsége nem merült fel”, hogy az áldozat már idén júliusban – tehát a miniszteri nyilatkozatot megelőzően – hivatalos tanúvallomást és feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

A feljelentésben feketén-fehéren szerepel: az áldozat a bűncselekmények idején kiskorú volt. A nő a videóban elmondja:

„Nagyjából tizenhárom éves koromban hálózott be a Péter (…) rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban, és egyebek.”

A beszámoló szerint a visszaélések az intézmény falain belül, az igazgatói irodában és az ahhoz tartozó hálóhelyiségben történtek, gyakran más alkalmazottak szeme láttára. Ahogy az áldozat fogalmazott:

„Nagyon gyakran jártam bent az igazgatói irodában és jártam bent a hátsó hálószobában is, ami az igazgatónak volt kialakítva. (…) Annyit kellett csak mondani a bejáratnál, hogy a Péterhez jöttem, és beengedtek. (…) Többen voltunk ilyenek. (…) Ha nappal volt, akkor volt, hogy csomószor kellett üljek az irodája előtt, és megvárni, míg lejött, ha éjszaka volt, nyilván rögtön mehettem be az irodájába. (…) Látott a többi nevelő is.”

Juhász Péter szerint a dokumentumok és a vallomás egyértelműen bizonyítják, hogy a kormányzat megpróbálja elhallgatni az ügy súlyosságát. Éles hangon bírálta az igazságügyi minisztert, kijelentve: Tuzson Bence pedofil bűncselekményeket tussol el, és véleménye szerint „kőkeményen a pedofilvédőknek dolgozik”.

Juhász hozzátette, hogy a botrány kirobbanása óta naponta kap telefonhívásokat a Szőlő utcai intézetben történt visszaélésekről, és arra kéri az érintetteket, hogy lépjenek a nyilvánosság elé. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak