Ma 14:12

Orbán anyja szerint már az óvodában utasította a többieket a kis Viktor

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Orbán anyja szerint már az óvodában utasította a többieket a kis Viktor

Egy ismeretlen tiktoker készített interjút karácsonykor Sipos Erzsébettel, aki a Békemenet után adott ismét interjút. Orbán Viktor édesanyja beszélt fia már gyermekkorban megnyilvánuló természetes vezetői képességeiről, de arról is, hogyan viszonyultak annak idején a Kádár-rendszerhez, és miként vélekedett fia politikusi pályára lépéséről.

Orbán Viktor egy komoly kisgyerek volt – mondta fiáról Sipos Erzsébet a CiviliZilla nevű tiktokernek, aki bevallottan élete első interjúját készítette el, épp Orbán Viktor édesanyjával, épp karácsonykor.

A kisfiúval viccelni sem nagyon lehetett, az óvodában „szót fogadtak neki” a többiek, ha az óvónéni éppen hazaugrott egy pillanatra a „levest megkavarni”, az iskolában „ha futballozni akart, akkor neki csapat kellett” és, hogy „hozzá mindig tartozott 11-12 gyerek, akivel lehetett is focizni”, de a gimnáziumi évek sem teltek magányban, mert hiszen volt olyan alkalom, hogy az „56 négyzetméteres panelben 40 gyerek” zsúfolódott össze.

„Nem nagyon kellett megerőltetnie magát, hogy vezető szerepet töltsön be a gyerekek között” – emlékezett vissza erre az időszakra Orbán édesanyja. 

A gyermekkor után aztán egy ugrással már a politikus Orbán felől kezdett érdeklődni CiviliZilla. „Mit érzett akkor, amikor miniszterelnök lett?” – hangzott a kérdés.

„Arra emlékszem, amikor elkezdett politizálni, és nagyon ellene voltam, mert mi a szocializmusban éltünk, és a kommunista párt volt a parancsolónk, és nekem rettenetes rossz véleményem volt a politikáról.” – érkezett a válasz.

Orbán édesanyja a Kádár-rendszer elleni elég erős averzióját egy kicsit zavaros 56-os történettel illusztrálta, amikor is édesapja mozgássérült barátját agyonverték, mert nem volt hajlandó felszállni egy teherautóra – de talán nem is ez a lényeg, hanem, hogy mind ebből milyen következtetést is volt le, vagyis, hogy mikét is lehet és kell élni abban a rendszerben.

„Annyira gyűlöltem az egész rendszert, ezeket az embereket, én viszont nem akartam, hogy a gyerekem ebbe a gyűlöletben nőjön fel” – mondta, és éppen ezért „lehetőleg ezekről a dolgokról nem nagyon beszélt”. „Soha, sehol, senkinek” – szólt a kor kategorikus imperatívusza, amit aztán követett ő maga is.

A beszélgetés végén CiviliZilla arra is rákérdezett, hogy így karácsony táján mit kíván Viktornak, mint a fiának, illetve, mint a politikusnak az édesanyja. A válaszokból egyértelműen a változatlanság és állandóság igénye sugárzott.

„Ami most van, az maradjon így” és „lehetőleg azt, hogy nyerjen”- mondta.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés