Ma 12:52

A Medián az adatvédelmi hatósághoz fordul a lejárató kampány miatt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A Medián az adatvédelmi hatósághoz fordul a lejárató kampány miatt

A Hann Endre által vezetett Medián Intézet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság fordul, miután állításuk szerint lejárató kampány indult ellenük és a közvélemény-kutatói szakma ellen. Legutóbbi felmérésük eredménye ugyanis komoly politikai reakciókat váltott ki, és Hann Endrét még a kormányfő is betámadta.

Ahogy a Kontroll is megírta az intézet legfrissebb felmérése alapján a biztos szavazók körében 20 százalékos előnnyel vezet a Tisza. Ezután eddig soha nem látott fideszes támadássorozat indult a közvélemény-kutató cég ellen. 

A Medián közleményében azt írta: 

„A közvélemény-kutató szakma egészével, és azon belül a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézettel szemben folyó lejárató, hiteltelenítő kampány jegyében Deák Dániel „vezető elemző” illegálisan megszerzett, tudatosan félrevezető, súlyozás nélküli, nem reprezentatív adatokat tett közzé. Ezt az sem menti, hogy nyilvánvalóan nem sok fogalma van a közvélemény-kutatások módszertanáról. Cselekedetét aljasnak és felháborítónak tartjuk, elítéljük. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál megtesszük a szükséges lépéseket.”

Az ügy előzménye, hogy a megafonos Deák Dániel kormánypárti elemző egy állítólagos belső dokumentumra hivatkozva azt állította: „a Medián valódi, belső számai” eltérnek a nyilvánosságra hozott eredményektől.

A Vox Populi arról írt, hogy a Mandiner egyik videójában a Nézőpont Intézet vezetője is észrevette a „csalafintaságot”: a Deák Dániel által bemutatott – állítólag mediános – számok valójában súlyozatlan adatok voltak. Az ott szereplő életkori és más demográfiai arányok messze nem tükröztek reprezentatív mintát. Kiemelték, hogy a TISZA felé inkább nyitott fiatalabb korosztály jóval ritkábban vesz részt telefonos felmérésekben, mint az idősebbek, ami torzíthatja a nyers adatokat. Hozzátették: miután a különböző demográfiai csoportok arányát a népszámlálási adatokhoz igazítják, vagyis elvégzik a kötelező súlyozást, már könnyen kijöhet a reprezentatív mintán alapuló, nyilvánosságra hozott eredmény.

A vádakra Hann Endre korábban így reagált: 

„A Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra, és a kutatási eredményeiért a Medián felelősséget vállal.”

Az ügy előkerült az esztergomi DPK-gyűlésen is, ahol a miniszterelnök arról beszélt, hogy „el akarják bizonytalanítani a fideszeseket, el akarják hitetni, hogy a választás eldőlt”, miközben – megfogalmazása szerint – „a Tiszának látványpéksége van, a kormánypártoknak meg kenyérgyáruk”.

Közleményében a Medián emlékeztetett arra is, hogy korábbi választások előtt – 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben – méréseik a kormánypártok jelentős, akár kétharmados győzelmét vetítették előre. Álláspontjuk szerint ők „azt mondják, amit mérnek”, és a nyilvánosságra hozott adataikért felelősséget vállalnak.

Fotó: Kontroll

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre