Ma 16:52

Mráz Ágoston nagyon gyorsan kikérte magának, hogy egyetértett volna a Mediánnal

Mráz Ágoston nagyon gyorsan kikérte magának, hogy egyetértett volna a Mediánnal

Mráz Ágoston, a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője úgy véli, Tóka Gábor választási szakértő kiforgatta a szavait, amikor úgy értelmezte azokat, mintha ő is egyetértene a Medián kutatásával.

A Nézőpont Intézet vezetője erről a saját közösségi oldalán számolt be. Ma alaptalanul adta a számba a Vox Populi, hogy a Medián-kutatását megvédtem volna. Olcsó politikai trükkről van szó, amelyet Tóka Gábor jegyez. A CEU egykori professzora ma a Tisza Párt aktivistája. Érvelése tehát politikai célzatú is. Ha akarná, ő is észre tudná venni a furcsaságokat a kiszivárgott táblázatokban, de nem akarja, e helyett inkább fake newst terjeszt rólam" - írta Mráz.

Tóka a Vox Populi nevű blogján arról írt, hogy a Deák által bemutatott számok nyers adatok, amiket még súlyozni kellene, például életkor szerint. Szerinte pedig Mráz is erről beszélt abban a podcastben, amit idézett. A Nézőpont Intézet vezetője azonban védelmébe vette Deák Dánielt.

Szívesen elmondom, mit gondolok valójában Deák Dániel kollégám által bemutatott adatokról. Daninak igaza van: ha a bemutatott dokumentumok valósak, a Medián-kutatás megismert részletei több furcsaságot is mutatnak. Ez pedig megkérdőjelezhetővé teszi az eredményeket is" - írta.

„A Medián-adatoknál az igazán meglepő nem a súlyozás, hanem a megismert nyers adatok minősége” – reagált Tóka írására Mráz. Az intézetvezető többek között azt rótta fel a Mediánnak, hogy az 1176 interjúból készített 1000 fős mintát, valamint azt, hogy az általuk megkérdezettek között kevesebb volt a fiatal és több az idős, mint a társadalom korcsoportok szerinti megoszlása – igaz, a súlyozás éppen ezt hivatott kompenzálni.

Mráz szerint ugyanakkor ez „magyarázhatja meg, hogy lehetett a Medián nyers döntetlen pártpreferenciájából „behozhatatlan Tisza-előny” a súlyozás után.” Vagyis azt ő sem állítja, hogy a Medián manipulálná az adatokat. „Az én állításom szerint tehát nem a súlyozás a probléma, hanem a súlyozatlan adatbázis minősége” – részletezte a posztban.

Bejegyzésében a Nézőpont vezetője ismételten felemlegeti azt a januári Medián-mérést, amelyben a válaszadók 90 százaléka felelt úgy, hogy elmenne szavazni. Szerinte ezzel a Medián 90 százalékos választási részvételt jósol, Hann Endre azonban azóta már elmondta, hogy ez nincs így.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak