Ma 06:28

Komoly cicaharc alakult ki a DK-nál a jelöltjük visszalépése miatt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Komoly cicaharc alakult ki a DK-nál a jelöltjük visszalépése miatt

Nehezen dolgozza fel a Demokratikus Koalíció, hogy a kampány hajrájára teljesen visszaszorult az ellenzéki térfélen. A párt elnöke a visszalépő képviselőjükről azt állította, hogy a tiszások zsarolták meg, de ezt a képviselő tagadta. Egy másik jelöltjük pedig visszalépésre szólította fel tiszás ellenfelét.

Cáfolta saját pártelnökét a DK kecskeméti önkormányzati képviselője.
„Tanácstalan vagyok, hogy kire szavazzak” – mondta Kopping Rita a 24.hu-nak.

Kopping Rita pénteken lépett vissza a kormányváltás érdekében a jelöltségtől, mire a pártból azonnal ki is zárták.

Dobrev Klára elnök zsarolásra hivatkozott, szerinte a Tisza Párt azzal fenyegette meg a képviselőt, hogy elmozdítják a kecskeméti önkormányzat bizottsági elnöki pozíciójából. Dobrev úgy fogalmazott, Kopping „a bizottsági elnöki széket és vele a pénzt választotta.”

„Engem nem lehet megzsarolni. Úgyhogy nem történt ilyen” – mondta Kopping Rita, aki szerint 13 év után sem ismerik őt a pártjában.

Arról is beszélt, hogy a zsarolással vádolt Szövetség a Hírös Városért Egyesületnek egyetlen tiszás tagja sincs. A DK azzal vádolta meg Kopping Ritát, hogy a tiszások zsarolásának hatására lépett vissza, egyúttal bejelentették kizárását a DK-ból. „Sajnos végül nem tudott ellenállni a zsarolásnak és a bizottsági elnöki széket és a vele járó pénzt választotta” – írták közleményükben. Ebben azt állították, hogy a Szövetség a Hírös Városért Egyesület tiszás tagjai azzal zsarolták meg Koppingot, hogy visszahívják az önkormányzati bizottság elnöki tisztségéből. Ennek a civil ernyőszervezetnek a színeiben indultak az ellenzéki jelöltek a 2024-es önkormányzati választáson Kecskeméten, köztük Kopping Rita is.

„Azt azért nem gondoltam, megmondom őszintén, hogy 13 év munka után csak így, mint egy rongyot, eldobnak, de lelkük rajta” – fogalmazott Kopping, aki úgy gondolja, hogy a párt ezzel a kommunikációval azokat a szavazókat is elveszítheti, akik a listán rájuk szavaztak volna.

Beszélt arról is, hogy eleve nehezen vállalta el a jelöltséget, mert ő elsősorban helyi politikusnak tartja magát, de 13 éve mindig segítette a pártot, amikor arra kérték, jellemzően „az esélytelenek nyugalmával”.

Arra a kérdésre, hogy lehetnek-e követői, akik hozzá hasonlóan visszalépnek, azt válaszolta: „Fogalmam sincs, lehet, hogy lesznek mások is, ezt nem lehet tudni.”

A Tisza Párttal való kapcsolatára vonatkozó kérdésre egyértelműen válaszolt: „A világon semmilyen, azon kívül, hogy tudom, ki a jelöltjük, de még csak a telefonszáma sincs meg nekem.”

Kopping megérti a DK kommunikációját, de fontolgatja, hogy jogi lépéseket tesz, mert olyan valótlanságokat állítottak róla, ami szerinte rontják a jó hírét.

A Demokratikus Koalíció nem hagyta szó nélkül Kopping visszalépését, Dobrev Klára nyílt levélben vádolta meg Magyar Pétert azzal, hogy a tiszások zsarolással és más törvénytelen módszerekkel próbálják a helyi jelöltjeiket visszalépésre bírni. Dobrev Klára pártelnök szerint ellenállnak, kivéve az azonnal ki is zárt kecskeméti párttársukat.

„A jelöltjeink hetek óta azt jelzik, hogy a tiszások helyben megengedhetetlen és akár törvénytelen módszerekkel próbálják visszalépésre bírni őket. Az ajánlásgyűjtést megelőző időszakban inkább ígérgetésekkel próbálkoztak, de ennek eredménytelensége után módszert váltottak. Először jogi úton támadták meg a jelöltjeinket a választási bizottságoknál és bíróságoknál, de ezek a kísérletek kivétel nélkül minden esetben elbuktak. Most, hogy jelöltjeink véglegesen és jogerősen rajthoz álltak, már zsarolással és fenyegetésekkel találkoznak” – írta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Magyar Péter válaszában meg sem nevezte a DK politikusait. Azt írta, hogy a magyar emberek többsége megemeli a kalapját azok előtt, akik el nem indulásukkal a rendszerváltás mellé álltak.

„Nem kommentálnám azt, hogy a rendszerváltást akadályozni próbáló megélhetési pártok vezetői saját párttársaikat vádolják azzal, hogy a 'pénzt és pozíciót választják” – tette hozzá.

 

Mucsi emelte a tétet

A Demokratikus Koalíció Csongrád-Csanád 4-es számú egyéni választókerületének jelöltje, a hódmezővásárhelyi Mucsi Tamás arra kérte a tiszás jelöltet, Ferenczi Gábort, hogy lépjen vissza a javára. Egyben felajánlotta neki, hogy mellette dolgozhat négy évig a parlamentben. Szerinte vannak olyan „billegő körzetek”, ahol a tiszás jelöltnek kevesebb esélye van győzni, mint a DK-nak, még akkor is, ha a Tisza támogatottsága magasabb az ismert számok alapján.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre