„Kémkedés?” Attól függ, ki mondja

Évekig tartó, orosz hátterű kiberkémkedés érte a magyar külügy informatikai rendszereit – amelynek létét és súlyát a kormány korábban, 2022-ben még nyilvánosan vitatta, „kampányhazugságnak” nevezve az erről szóló oknyomozó cikkeket. Azóta a „kémkedés”, a „dezinformáció” és a „szuverenitás elleni támadás” a kormányzati kommunikáció visszatérő eleme lett, nemcsak államközi ügyekben, hanem a kormánnyal szemben kritikus médiumokkal és újságírókkal kapcsolatban is.

A Direkt36 még 2022 tavaszán arról számolt be, hogy orosz állami kötődésű hackercsoportok éveken keresztül hozzáférhettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatához. A beszámoló szerint nem egyetlen betörésről volt szó, hanem tartós jelenlétről: a támadók belső levelezésekhez, bizalmas dokumentumokhoz, valamint részben az uniós és NATO-s partnerekkel folytatott kommunikációhoz is hozzáférhettek. A műveleteket az orosz titkosszolgálatokhoz köthető APT28 és APT29 csoportokhoz kapcsolták.

A kormányzati reakció nem a nemzetbiztonsági kockázat hangsúlyozásáról szólt, hanem az ügy politikai keretezéséről. Szijjártó Péter külügyminiszter és a Fidesz kommunikációja akkor azt hangsúlyozta, hogy „ha választás közeledik, mindig hackertámadásokról ír az ellenzéki média”, a történetet pedig következetesen kampányhoz és „dollármédia-hazugságokhoz” kötötték. A hivatalos megszólalásokban nem jelent meg a sikeres behatolás elismerése, és nem követték az ügyet látványos diplomáciai lépések sem.

A történet ezután 2024-ben került ismét előtérbe, amikor a 444 konkrét belső dokumentumokat ismertetett. Ezek szerint a magyar állami szervek már 2021-ben részletes információkkal rendelkeztek a támadásokról, és az eseteket az orosz titkosszolgálatokhoz köthető APT-csoportokhoz kapcsolta. A külügyben „Kiber Munkacsoport” felállítását rendelték el, és megújítási terv is készült, ám ennek jelentős részét végül nem hajtották végre.

Ám a kormányzati kommunikáció ekkor sem változott érdemben. Szijjártó Péter 2024-ben is fenntartotta korábbi álláspontját: a Telex kérdésére úgy fogalmazott, azért nevezte „kampányhazugságnak” az orosz kibertámadást, „mert az volt”, miközben ekkorra már nyilvános volt a titkosszolgálati jelentés, amely szerint orosz szolgálatok adatokat loptak a külügy rendszeréből.

Az ügy időzítése ráadásul egybeesett azzal az időszakkal, amikor Szijjártó 2021 végén Moszkvában kitüntetést vett át Szergej Lavrovtól. A beszámolók szerint a két külügyminiszter ekkor is rendszeres volt a közvetlen kommunikáció, amely több nyugati szolgálat figyelmét is felkeltette. A kormány azonban ezt a dimenziót sem emelte be a saját narratívájába: a nyilvános megszólalásokban továbbra is az „ellenzéki média” és a „lejárató kampányok” kerültek előtérbe. Ezzel párhuzamosan aztán az elmúlt években felerősödött a „külföldi befolyás” és „kémkedés” témája a kormányzati kommunikációban. Ennek intézményi kerete végül a Szuverenitásvédelmi Hivatal lett, amely a hivatalos meghatározás szerint a Magyarország elleni befolyásolási kísérletek feltárásával foglalkozik. Civil szervezetek, köztük a Transparency International Magyarország kezdeményezték, hogy a hivatal vizsgálja ki a külügyet ért orosz hackertámadásokat is, de erről nem született nyilvános, részletes jelentés.

A „kémkedés” kérdése 2025-ben ismét a kormányzati kommunikáció középpontjába került, amikor az ukrán biztonsági szolgálat két kárpátaljai magyar állampolgárt vádolt meg katonai hírszerzéssel. A magyar kormány diplomaták kiutasításával reagált, és az ügyet „magyarellenes propagandaként” és „lejárató akcióként” értelmezte. A hivatalos megszólalásokban ekkor hangsúlyosan jelentek meg a „kémkedés”, „ügynök” és „dezinformációs kampány” kifejezések.

Ebben a kontextusban kapott különös hangsúlyt Panyi Szabolcs ügye. A Direkt36 újságírója az elmúlt években több olyan cikket publikált, amelyek az orosz befolyás, titkosszolgálati kapcsolatok és a magyar állam biztonsági sebezhetőségei köré épültek. A napokban aztán a kormány kémkedés gyanúja miatt feljelentést tett ellene. A Kormányinfón elhangzottak szerint Panyi „saját hazája ellen, idegen állammal együttműködve kémkedett”, és a kormány egy igazságügyi szakértői anyagra hivatkozott.

A kormányzati kommunikációban és a kormányközeli médiában az ügy aztángyorsan tágabb keretbe került. A Szuverenitásvédelmi Hivatal és kormánypárti lapok szerint Panyi nem oknyomzó újságíróként, hanem kvázi „hálózati személyként” jelenik meg, aki egy nemzetközi politikai és médiainfrastruktúra része. Az értelmezésekben felmerült, hogy kapcsolatban állhat egy európai uniós tagállam állami szervével, például telefonszámok vagy kapcsolati információk átadásán keresztül, amit a kormányzati narratíva „külföldi titkosszolgálati együttműködésként” értelmez.

A hivatal elemzései ezt a képet tovább erősítik: Panyit és más, kormánykritikus médiumokhoz köthető szereplőket egy „transzatlanti nyomásgyakorló infrastruktúra” részeként írják le, amely a hivatal megfogalmazása szerint külföldi finanszírozással hat a magyar közéletre. A kommunikáció középpontjában így a„külföldi finanszírozás”, a „hálózati működés” és a politikai befolyás kérdése áll. Panyi Szabolcs visszautasította a vádakat, és azt hangsúlyozta, hogy oknyomozó újságíróként, nemzetközi együttműködésekben dolgozik, az orosz kapcsolatok feltárását pedig közérdekű tevékenységnek tekinti. Nyilvános megszólalásaiban az ellene indított eljárást a munkájára adott reakcióként értelmezte.

A külügyi kiberkémkedésről szóló ügy és a későbbi kémvádak kommunikációja így jól elkülönülő hangsúlyokkal jelenik meg: míg az előbbi esetben a kormány az állítások vitatására és politikai kontextusba helyezésére építette a megszólalásait, addig a későbbi ügyekben a „kémkedés”, a „külföldi befolyás” és a „szuverenitás elleni támadás” vált a kommunikáció központi elemévé.

A két ügy kezelése között így nemcsak hangsúlybeli különbség látszik, de egy nehezen feloldható ellentmondás: míg az orosz hátterű kiberkémkedést a kormány következetesen relativizálta, addig más esetekben a kémkedés vádja a kommunikáció egyik legerősebb eszközévé vált.