Ma 15:15

Az Országgyűléshez fordul a győri közgyűlés

Az Országgyűléshez fordul a győri közgyűlés

Jogszabály-módosítást kezdeményez Győr önkormányzata több, ipari eredetű és egészségre káros anyag határértékeinek meghatározása érdekében. A döntés célja, hogy megszüntessen egy régóta fennálló szabályozási hiányosságot, amely eddig akadályozta a környezetszennyezés egyértelmű megállapítását – hangsúlyozta Pintér Bence.

A kezdeményezést egyhangúan támogatták a képviselők, így a közgyűlés él felterjesztési jogával, amelyre a rendszerváltás óta most először kerül sor a városban. A javaslat többek között olyan anyagok levegőterheltségi irányértékeinek rögzítését célozza, mint a benz(a)pirén, a formaldehid és az N-metil-pirrolidon (NMP), valamint a lítium és az NMP felszín alatti vízre vonatkozó határértékeinek országos szabályozását is sürgeti.

A kezdeményezés hátterében a Győr környékén, különösen Szentiván térségében végzett korábbi mérések állnak. Ezek kapcsán szakértők ipari eredetű szennyezés gyanúját vetették fel, ugyanakkor a bíróság az ügyet lezárta arra hivatkozva, hogy a kérdéses anyagokra nincs jogszabályban rögzített határérték. Ennek hiányában a túllépés sem volt bizonyítható.

A javaslatot benyújtó Balog-Farkas Renáta környezetvédelmi tanácsnok szerint a bíróság ítélete egyértelművé tette: jogalkotói hiányosságról van szó. Mint hangsúlyozta, a cél az, hogy a jövőben egyértelmű szabályozás tegye lehetővé a hasonló esetek kivizsgálását és a felelősség megállapítását.

A kezdeményezést korábban még levették a napirendről, ám a választásokat követően változott a politikai hozzáállás, így végül megszületett a döntés. A város vezetése abban bízik, hogy az Országgyűlés és az új kormány valóban prioritásként kezeli majd a környezetvédelmet, és napirendre tűzi a szükséges jogszabályi módosításokat.

Fotó: Pintér Bence/Facebook 
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak