Munkavégzés nélkül juthattak fizetéshez a Vas megyei kormányhivatalnál
Büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen annak gyanújával, hogy többen úgy kaptak fizetést a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál és a hozzá tartozó járási hivatalokban, hogy közben sem munkát nem végeztek, sem a munkahelyükön nem jelentek meg. A feljelentési dokumentum hét érintettet nevez meg, köztük olyanokat is, akiket a nyilvántartások szerint régóta foglalkoztattak, mégis csak a választások után látták először bemenni dolgozni.

A Nyugat.hu cikke szerint a feljelentés több, a politikai kampányhoz köthető esetet is részletez. Szerepel benne olyan személy, aki a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott, és egyben Vámos Zoltán szombathelyi képviselőjelölt stábját vezette, miközben a kormányhivatalnál is állományban volt.
Mások esetében az szerepel, hogy ténylegesen a kampánycsapat tagjaiként dolgoztak, jövedelmüket azonban az állami intézménytől kapták; volt, akit papíron a főispáni titkárságon foglalkoztattak.
A dokumentum arra is kitér, hogy a jelenség nem feltétlenül a 2026-os kampányidőszakra korlátozódik: a feljelentők szerint hasonló visszaélések akár az elmúlt 16 évben is előfordulhattak a megyében. Ezt részben azzal támasztják alá, hogy a kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban áll egy Vas megyei országgyűlési képviselővel.
Az ügyben megkeresték a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ám a hatóság napok óta nem reagált a megkeresésekre. Egyelőre az sem ismert, hogy indult-e hivatalos nyomozás, illetve pontosan milyen bűncselekmény gyanújával vizsgálódhatnak.
Fotó: Facebook