Közel 150 millió forintba került Szijjártó Péter japán–azeri útja 2021-ben
A volt miniszter és delegációja számára összesen 143,5 millió forintért béreltek repülőgépet, a két éjszakányi szállás pedig további közel 6 millió forintba került.

Szijjártó Péter és delegációja számára összesen 143,5 millió forintért béreltek repülőgépet, a két éjszakányi szállás pedig további közel 6 millió forintba került.
Közel 150 millió forint közpénzt emésztett fel Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter 2021-es japán–azeri hivatali útja. A költségekről szóló dokumentumokat az Átlátszó hosszas jogi küzdelem után szerezte meg az új vezetésű külügyminisztériumtól, majd nyilvánosságra hozta.
Szijjártó 2021. március 7-én indult útnak, Japánban Oszakában, Kiotóban és Tokióban tárgyalt, majd hazafelé Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban is így tett. Az utazáshoz összesen 143,5 millió forintért béreltek magánrepülőgépeket a miniszter és delegációja számára.
A Budapest–Oszaka–Tokió útvonalra 139,2 millió forintot költöttek, míg a Tokió és Baku közötti szakaszra további 4,2 millió forintért béreltek repülőgépet. A bakui tartózkodást követően azonban már egy honvédségi Dassault Falcon 7X típusú géppel utazott tovább a delegáció egy része.
Az Átlátszó által megszerzett dokumentumokból az is kiderült, hogy a repülőgépek bérlésén túl a szállodai költségek is jelentősek voltak. A két éjszakás tartózkodásra összesen csaknem 6 millió forintot költöttek. Tokióban egyetlen éjszaka 5,4 millió forintba került, míg a bakui szállásért valamivel több mint 400 ezer forintot fizettek.
Magáncégek képviselői is utaztak a honvédségi gépen
Különösen érdekes részlet, hogy az Átlátszó információi szerint a külügyminisztérium a honvédségi repülőgéppel magáncégek képviselőit is Bakuba szállíttatta. A Kecskemétről induló gépen a V-Híd Zrt., az FF Fémfeldolgozó Zrt., a Pureco Kft., a Hunland-Trade Kft., a Dairy-Ép Kft. és a KÉSZ International Kft. képviselői is helyet kaptak.
A bakui érkezést követően Szijjártó és a vállalatok képviselői repülőgépet cseréltek, a Magyarországra tartó úton már a külügyminiszter utazott a honvédségi Falcon fedélzetén, míg a magáncégek képviselői a bérelt repülőgéppel tértek haza.
A honvédségi gép bakui útjának és a hazautazásnak a pontos költségei egyelőre nem ismertek. Az Átlátszó további kérdéseket küldött a külügyminisztériumnak annak tisztázására, hogy mennyibe került a Magyarországra tartó repülés.
Az Átlátszó már 2024-ben közadatigényléssel fordult a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumhoz, hogy megtudja, mennyibe került a japán–azeri út. A tárca akkor azt közölte, hogy nem rendelkezik a repülőgépbérléssel kapcsolatos adatokkal, végül több mint két évig pereskedett az információkért, és a Kúria ítéletére hivatkozva sikerült megszereznie a dokumentumokat. Az új vezetésű külügyminisztérium már teljesítette az adatigénylést, és átadta az utazás költségeit tartalmazó iratokat.
Fotó: Szijjártó Péter / Facebook





