Ma 06:32

Súlyos vádak miatt hagyta abba hitoktatói tevékenységét egy pap Kecskeméten

Súlyos vádak miatt hagyta abba hitoktatói tevékenységét egy pap Kecskeméten

Márciusban befejezte a hitoktatást a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában egy római katolikus pap, miután több felsős diák azt mondta, hogy hittanórán állítólag fogdosta őket, „puskát keresve” belenyúlt a zsebükbe, vagy ugyanezen ok miatt le kellett tolniuk a nadrágjukat is. 

A kecsup.hu értesülései szerint az atyát nem elküldték az iskolából, hanem a szerinte hamis vádakon felháborodva ő maga döntött úgy, hogy többé nem tanít az intézményben. Az ügyben sok a kérdőjel – annyi bizonyos, hogy a portál megkeresése után indított nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek pedig arról tájékoztatott, hogy a hozzájuk eljutó információk nyomán azonnal belső egyházi vizsgálat indult, és ennek idejére a papot eltiltották minden hitoktatással összefüggő tevékenységtől. 

A KecsUP beszélt olyan diákok szüleivel, akiket korábban az érintett pap tanított, valamint az iskola dolgozói közül is volt, aki nyilatkozott, és voltak, akik szexuális bántalmazás gyanújáról számoltak be – ezen elmondások alapján küldtek kérdéseket az érsekségnek és más intézményeknek az üggyel kapcsolatban.

Az érintett gyerekek szülei egyelőre nem tettek feljelentést a rendőrségen, sem bejelentést az egyházmegyének. A megbeszélés során az a döntés született, hogy az atya „leadja” azt az osztályt, ahonnan személyével szemben felmerültek a vádak, tehát nem fog nekik tovább hittant tanítani. Később a pap úgy határozott, hogy nem is kíván tovább az iskolában maradni, ezért március eleje óta saját elhatározásából már egyáltalán nem tanít a Vásárhelyiben.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre