Felmentették a rendőröket, akiket F. János kényszervallatással vádolt a Till Tamás-ügyben
Felmentette a bíróság azokat a rendőröket, akiket F. János, a Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfi kényszervallatással vádolt meg. A Szegedi Törvényszék katonai tanácsa szerint nem bizonyítható, hogy fenyegetéssel vagy zsarolással vették volna rá a férfit a beismerő vallomásra.

Felmentette a bíróság azokat a rendőröket, akiket F. János, a Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfi kényszervallatással vádolt meg. A Szegedi Törvényszék katonai tanácsa szerint nem bizonyítható, hogy fenyegetéssel vagy zsarolással vették volna rá a férfit a beismerő vallomásra.
Az MTI tájékoztatása szerint Petőfi Attila címzetes vezérőrnagy és két kollégája ellen F. János kezdeményezett pótmagánvádas eljárást. A férfi azt állította, hogy a kihallgatásán a családja és a vállalkozása tönkretételével fenyegették, ezért vállalta magára a 2000 májusában elkövetett gyilkosságot.
A bíróság végül nem találta megalapozottnak F. János állításait, és az Égető Sándor hadbíró alezredes vezette tanács bűncselekmény hiányában felmentette a rendőröket, mert szerintük nem volt bizonyítható, hogy a férfit fenyegetéssel vagy kényszerítéssel vették volna rá a vallomásra. A döntésnek továbbá F. János saját büntetőügye miatt is van jelentősége, mert az eljárás egyik fontos kérdése a korábbi beismerő vallomása lehet. Ugyanis a férfi később visszavonta, és azóta tagadja, hogy ő ölte volna meg Till Tamást. Április végén, a Kecskeméti Törvényszéken tartott előkészítő ülésen arról beszélt, hogy nem követett el semmit, ezért nincs is mit besimernie. Azt ugyanakkor elismerte, hogy dolgozott azon a bajai tanyán, ahol később megtalálták a fiú maradványait, a vádiratot viszont alaptalannak nevezte.
F. János korábban azért tehetett beismerő vallomást, mert akkor úgy tudta, hogy az ügy már elévült, így nem büntethetik meg érte, majd a rendőrök a vallomás után el is engedték. Később azonban a Kecskeméti Törvényszék kimondta, hogy a minősített emberölés fiatalkorú elkövető esetében sem évül el, ezért a férfit 2024 decemberében letartóztatták.
Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el Baján, amikor a 11 éves fiú biciklivel indult el a közeli vadasparkba, de onnan már nem tért haza. A szülei értesítették a rendőrséget, a keresés azonban csak másnap indult el. Három hónappal később találtá meg a biciklijét egy bajai tanya közelében, de azon sem idegen DNS-nyomot, sem sérülésre utaló nyomokat nem találtak.
Az ügy több mint két évtized után mozdult el újra, amikor a rendőrség 2024 augusztusában bejelentette, hogy Till Tamás földi maradványait egy bajai ingatlan mellékhelyiségében, a betonozott talaj alatt találták meg. F. Jánost először tanúként hallgatták ki, később azonban beismerte, hogy 16 évesen ő ölte meg a gyereket, és ő ásta el a holttestet a tanyán.
Fotó: Kecskeméti Televízió / Facebook





