Gyerekekre és terhes anyákra is lőttek az emberszafarin a gazdag és gátlástalan gyilkosok

A Margó Irodalmi Fesztivál szombati vendége Ezio Gavazzeni volt, akivel a Hétvégi Orvlövészek című könyvéről beszélgetett Dudich Ákos a Millenárison. Szarajevó ostromának időszaka (1992-1996) alatt a nyugati világból érkező gazdag külföldiek hatalmas összegeket fizettek azért, hogy hétvégente a boszniai szerb hadsereg mesterlövészeivel együttműködve védtelen civileket lőhessenek agyon Bosznia fővárosának utcáin. 

A könyv megbízható források, érintettek és korábban nem kihallgatott tanúk vallomásait tárja az olvasók elé, amelyek teljességükben mutatják be ezeket az „emberszafarikat”. Az olasz oknyomozó újságíró a pódiumbeszélgetés előtt a Kontrollnak exkluzív interjút adott. 

– Mit üzen a magyar olvasóknak? 

– Erről a történetről sok-sok éven keresztül azt állították, hogy ez csak egy urbánus legenda. Ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez maga a valóság. Gazdag nyugat-európaiak komoly összegeket fizettek azért, hogy háborús helyszínen civileket büntetlenül és szabadon megölhessenek. Ezeket a bűncselekményeket most már több ország ügyészsége is vizsgálja. 

– Lesz-e más formátum is a könyvön kívül? 

– Hamarosan megkezdődnek a munkálatok egy háromrészes dokumentumfilm kapcsán, ami a könyvre épül, de lesznek benne egyéb információk is. Távolabbi terv egy játékfilm vagy sorozat elkészítése, ami a Netflixen lesz majd látható. 

– A délszáv háború több mint 30 éve zajlott. Mennyire teszi ez nehézzé ezeknek az embertelen gaztetteknek a feltárását? 

– Újságíróként forrásokat kutattam, ami alatt ne csak személyeket értsünk, hanem a korabeli sajtót (Corriere della Sera, Soldier of Fortune) is. Ezt a forrásmunkát aztán egybegyűjtöttem, és minden nyomozati anyagot átadtam az ügyészségnek.

Hazánk csupán tranzitország volt

 – Mely országok voltak a legerősebben érintettek ebben a bűncselekménysorozatban? 

– A legtöbben Olaszországból érkeztek az embervadászatra, de jöttek németek, franciák és spanyolok is. Ezek a nagyon gazdag emberek mániákusan szeretik a fegyvereket, és ugyanilyen módon a vadászatot is. Három olyan kategória van ebben a történetben, akiket érdemes élesen szétválasztani: a zsoldosok, az önkéntesek és az ügyfelek, akiket „íjászoknak” nevezek a könyvemben. 

Abban az időszakban Magyarország felől mentek a külföldi, javarészt olasz embervadászok Szerbiába, majd onnan tovább Szarajevóba. Hivatalosan vadászni érkeztek, amit egy szerb ügynökség intézett. Dokumentációm van arról, hogy ezekben az években ezernél is több nyugat-európai lépte át a magyar-szerb határt vadászati céllal. Az akkori magyar kormány honvédségi egységeket vezényelt a határra a megnövekedett határátlépések miatt. 

Ebben a horror történetben Magyarország tranzitország szerepét töltötte meg. Temesvárról is rendszeres buszjáratokat biztosítottak Belgrádba, amelyeket szintén igénybe vettek a vadászok. 

– Jól sejtem azt, hogy ennyi év távlatából a konkrét gyilkosságok elkövetőit szinte lehetetlen elkapni? 

– Az ügyészségnek minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy bizonyító erejű dolgokat találjanak, és be tudják idézni a gyanúsítottakat a kihallgatásokra. 

– Az emberek igazságérzete biztosan nem lesz kielégítve, ha ezek a kegyetlen gyilkosok vígan élik tovább az életüket. 

– Amikor elvittem a dokumentumokat egy nagyon ismert ügyésszel, Guido Salvinivel a milánói ügyészségre, ott két lehetőségük volt. Archiválhatták volna a leadott anyagokat, vagy elindítják a nyomozást. Szerencsére az utóbbi történt, sőt, további négy ügyészség kapcsolódott be: a szarajevói, a bécsi, a berlini és a brüsszeli. Az utóbbi kettő meg is hallgatott engem. Pont az elmúlt héten jártam Brüsszelben egy sok órás meghallgatáson. Ezek is az ügy súlyát jelzik. 

– A 90-es évek eleje még az internetezés előtti időszak, hogyan lehetett erre „programra” jelentkezni akkoriban? 

– Többféle csatorna létezett, az egyik az újsághirdetés volt szaklapokban. A Soldier of Fortune elsősorban fegyverekkel és valós háborús szerződésekkel foglalkozó lap volt, amit sok zsoldos is olvasott. A hirdetések virágnyelven jelentek meg, de azoknak, akiknek szólt, vették az adást. A másik lehetőség, hogy valakihez szájhagyomány útján jutott el ez a hír, hogy emberekre lehet vadászni Szarajevóban. Erről persze nem a sarki fűszeresnél lehetett értesülni, hanem főleg a lőtereken és a fegyverboltokban. A harmadik csatorna a vadászat volt, ahol szintén körbement az információ. 

Ennyiért lehetett gyerekeket, fiatal nőket és időseket ölni

– Milyen tarifákat állapítottak meg az embervadászatnál? 

– Létezett egy horror árlista, amelyet más tényfeltáró újságírók kutatásai is megerősítenek. A legdrágábbak a gyerekek voltak és a fiatal nők, akiket mai árfolyamon 100 ezer euróért lehetett megölni. Egy osztrák nyomozás után az is kiderült, hogy akadt egy olyan arisztokrata, aki kifejezetten terhes nőket keresett. Lefele haladva jöttek a középkorúak, majd a kifejezetten idősek, akiket már 20 ezer euró körüli akkori kemény valutáért ki lehetett lőni. 

– Több mint három évtized után mennyi elkövető lehet még az élők sorában? 

– Az ügyfelek a bűncselekmények elkövetésének idején 30 és 40 év közöttiek voltak. Sokan pedig nemcsak élnek közülük, hanem teljesen aktív életet élnek ma is. A milánói ügyészség pillanatnyilag öt gyanúsítottat vizsgál, és remélhetőleg ez a szám nőni fog hamarosan. 

– Mikor jutott a tudomására ez a bestiális embervadászat, és mi volt az első reakciója? 

– 1995-ben a Corriera della Serában és a La Stampában olvastam ezekről először, és nagyon felkavaró volt, de egyértelmű volt, hogy foglalkozni akarok ezzel az üggyel, de akkoriban még nem volt hozzá semmilyen támpontom. 2022-ben kijött a Sarajevo Safari dokumentumfilm Miran Zupanič rendezésében. Azonnal írtam neki, ő pedig megadta az egyik tanúnak az elérhetőségét. 

Mladics a halálával is kártékony volt

– A szerb vagy a bosnyák hatóságok mennyire segítették az ön munkáját? 

– Tisztázzunk valamit, én nem jártam Szarajevóban, ugyanis végig az volt a meggyőződésem, hogy az igazságot nem ott kell keresni a helyszínen, hanem ott, ahol a pénz, a gondolkodó fej és a lebonyolító szervezet található. Ezek egytől-egyik Nyugat-Európában voltak. Április 21-én Szarajevó városa a milánói ügyészségnek jelezte, hogy ebbe az ügybe felperesként kíván becsatlakozni. A főváros polgármestere és a bosnyák menekültügyi miniszter személyesen hívtak meg, hogy mutassam be a könyvemet. 

Szeptember 18-án lett volna a könyvbemutatóm a bosnyák fővárosban. Ratko Mladics halála azonban bekavart, ami Szerbiában nemzeti gyászt idézett elő, de ugyanez történt megdöbbentő módon Szarajevóban is. Mladics-felvonulásokat tartottak, és ennek következtében törölték a meghívásomat. 

A hivatalos levélben azt írták, hogy az én jelenlétem a közrend megzavarására lett volna alkalmas ebben az időszakban. Azt sem hittem volna, hogy újból felerősödhet Nagy-Szerbia gondolata több mint 30 évvel a délszláv válság után. 

– Nem kispályás bűnözők nyomába eredt. Kapott-e fenyegetéseket? 

– Kaptam néhány fenyegetést, de nem ez az igazán érdekes. Ezek a figurák ugyanis nem úgy működnek, mint a maffiózók, hanem sokkal kifinomultabb és rafináltabb módszereket alkalmaznak. Ezek közé tartoznak azok a lejárató és engem hitelteleníteni akaró írások, amelyek tele vannak hamis állításokkal, de engem ezek természetesen nem tántorítanak vissza a saját munkámban.