Először és utoljára szólalt meg Horváth József, egykori III/III-as ügynök

Horváth József, a Szuveneritásvédelmi Hivatal volt kutatási igazgatója most először beszélt részletesen a III/III-as múltjáról és az őt ért vádakról egy interjúban.Nem kevesebbet állított, mint hogy a rendszerváltás utáni legjelentősebb oroszellenes elhárítási sikerek az ő vezetői időszakához kötődnek.

Horváth József, a nemrég megszűnt Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet volt kutatási igazgatója az Ultrahang nevű csatornának beszélt először és utoljára a múltjáról és az őt ért vádakról. Mint mondta, azért döntött a nyilvánosság elé lépés mellett, mert a parlamentben és a médiában is „nyilvánvaló hazugságokat, méghozzá otromba hazugságokat” terjesztenek róla, és 37 évnyi hallgatás után elege lett ebből - írja a Szeretlek Magyarország.

Horváth azt állítja, hogy 1984-ben, középiskolai tanárként egy újsághirdetésre jelentkezett, amelyben a Belügyminisztérium keresett fiatal diplomásokat „érdekes munkára”. Elmondása szerint ekkor még nem sejtette, hogy titkosszolgálati munkáról van szó. A családi hátterével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy kitelepített kulák családból származik, ahol nem volt párttag, és gyerekkorában szegény volt a családja. A kiválasztási folyamat hónapokig tartott, és a végén derült ki számára, hogy a titkosszolgálathoz kerülhet.

„Amikor közölték a felvételt, megkérdezték, hova mennék: mondtam, nyomozói munkát szeretnék, nem közlekedésrendészetet. Erre közölték: ők másra gondoltak – titkosszolgálatra. A tudatlanok magabiztosságával bólintottam. Akkor azt mondták: akinek humán diplomája van, az a III/III.-hoz megy, akinek reál végzettsége, az a III/II.-höz” – fogalmazott. 

Horváth elmondása szerint a a III/I. a hírszerzés a „top” kategóriába tartozott; a III/II. a kémelhárítás, a sor végén a belső elhárítás, a III/III. állt. Utánuk a technikai-támogató egységek jöttek. A III/III.-nál szerinte nem volt „Kádár-gyerek”. A III/II.-nél és a III/I.-nél viszont sok ismert név tűnt fel – itt Medgyessy Péter nevét hozta példaként. Ezután megtanították az alapokra: hogyan kell fényképezni, ujjlenyomatot venni; milyen találkozótípusok vannak – biztosító találkozó, pillanattalálkozó –, hogyan figyelnek meg, hogyan építik fel a fedést. Fél év után mindenki maga dönthette el, hogy akar-e maradni. 

Állítása szerint a döntés előtt beszélt édesanyjával, egy kulák lányával, aki annyit tanácsolt neki: „Vállald el, legalább elveszed egy káder elől a helyet. Csak dolgozz tisztességesen.” A konkrét munkájával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy kezdő, „zöldfülű” operatív tisztként nem volt tartótiszt. „Nem zsaroltam, nem szerveztem be senkit – nem azért, mert hős vagyok, hanem mert a státuszomból adódóan nem is tehettem volna. Ügyet nem kezdeményezhettem, nem javasolhattam. 

A szolgálatnál – bár egyre inkább látszott belül is, hogy rendszerváltozás jön – nem rúgták fel azt a protokollt, hogy 3–5 év, mire valakit „elengednek” önálló munkára. Így 1986–88 között alapvetően segédmunkákat végeztem” – részletezte. „Egy kapcsolatom nem volt, akivel én találkoztam volna, nemhogy beszerveztem volna, akár zsaroló, terhelő alapon” – tette hozzá. Munkájában leginkább az elemzéssel foglalkozott: dossziékat olvasott és háttéranyagokat írt, emellett például egy utcasarkon kellett figyelnie. „Például késő este egy lépcsőház bejáratánál „szobrozni”, és ha valaki jön, öt percre feltartani. Más terület is „kölcsönkért”, mert a mozgásom nem volt katonás”. 

Az interjúban kitért a Dunagate-botrányhoz kapcsolódó iratmegsemmisítések vádjára is, amit Ungváry Krisztián történész fogalmazott meg vele szemben. Ungváry azt állította, Horváth és társai Ócsán égethették el a páncélszekrényükben tartott állambiztonsági iratokat, például a saját munkadossziéikat. Horváth József ezt határozottan tagadta. 

„Én 2010-ig életemben nem jártam Ócsán. 2010 után jártam ott először, amikor a katonai szolgálathoz kerültem” – mondta, hozzátéve, hogy mivel nem volt önálló ügye és nem tartott ügynököt, így munkadossziéja sem volt, amit meg kellett volna semmisíteni. 

Az orosz ügynöki vádakra reagálva Horváth József a családja múltjával példálózott, elmondva, hogy nagyapja 56-os harcosként börtönben ült és disszidált, a családját pedig kuláklistára tették. Azt állította, sosem tanult szovjet akadémiákon, és először 2000-ben járt Moszkvában, ahol főigazgató-helyettesként Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, aki korábban, 1998 és 1999 között vezette az FSZB-t.

„A rendszerváltozás után talán az egyik legszámottevőbb, oroszok elleni sikeres realizálás az én vezetői tevékenységemhez kötődik” – állította Horváth, hozzátéve, hogy lebuktatott orosz ügynököket, akik a magyar érdekeket sértették. 2002-ben, a kormányváltás után 42 évesen nyugdíjazták. Ezt követően a magánszférában helyezkedett el, és megalapította a később sokat emlegetett UD Zrt.-t. A cég körüli 2008-as botrányról azt állította, az egész csak egy félreértésen alapult.

„A lehallgatott beszélgetésben az hangzott el, hogy „bemegyek a Mac-könyvtárba”, de akkor még nem voltak ennyire elterjedtek a laptopok, és ezt a feldolgozók „MEH-könyvtárnak”, a Miniszterelnöki Hivatal könyvtárának értették” – állította. Szerinte ebből lett „behatolás a MEH adatbázisába”. A Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását védelmébe vette, mondván, az nem orosz, hanem inkább amerikai és francia mintára jött létre, és az ilyen intézmények fontosak egy ország szuverenitásának védelmében. 

Állítása szerint az ő lojalitása nem pártokhoz, hanem az országhoz kötődik. A jövőjéről annyit mondott, „most egyelőre majd kipihenem magam, egy kicsit igyekszem regenerálódni, aztán mivel már valódi nyugdíjas korúvá váltam, a normál nyugdíjamat folyósítani fogják.”

Kép: Ultrahang Plusz/Youtube