Vagyonnyilatkozat: Sulyok Tamás gondtalan nyugdíjas évek elé néz
A volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozata szerint jelentős megtakarításokkal, öt ingatlannal és különböző befektetésekkel készül nyugdíjas éveire.

A volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozata szerint jelentős megtakarításokkal, öt ingatlannal és különböző befektetésekkel készül nyugdíjas éveire.
Nyilvánosságra hozta a Sándor-palota Sulyok Tamás volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát, amely részletes képet ad vagyoni helyzetéről hivatali idejének lezárásakor. A dokumentum a volt köztársasági elnök öt ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel, továbbra sincs gépjárműve, megtakarítása viszont nőtt hivatali ideje alatt.
Ingatlanvagyonát képezi – jellemzően fele részben –egy 45 négyzetméteres és egy 117 négyzetméteres szegedi lakás, egy domaszéki szántó 60 négyzetméteres üdülőtanyával, egy balatonkenesei családi ház, valamint egy budapesti II. kerületi társasházi lakás garázzsal.
A vagyonnyilatkozat szerint a volt államfő jelentős pénzügyi megtakarításokkal is rendelkezik
Állampapírokban 17,9 millió forintot tart, nyugdíj-előtakarékossági számláján 17,1 millió forint található, míg kötvényekben 11,2 millió forintot helyezett el. Emellett 41 millió forint értékű befektetési alappal, 354 ezer forintnyi részvénnyel, 26,4 millió forintos hitelintézeti követeléssel és további 9 millió forintos egyéb követeléssel rendelkezik.
A most közzétett adatok alapján Sulyok Tamás hivatali ideje alatt számottevően növelte megtakarításait a ciklus elején benyújtott vagyonnyilatkozatához képest. 2024 márciusi nyilatkozata szerint 16,9 milliót tartott állampapírban, 13,8 milliót nyugdíj-előtakarékossági számláján, 19,1 milliót pedig kötvényben.
Sulyok Tamás köztársasági elnökként idén júliusig mintegy bruttó 6,5 millió forintos havi illetményben részesült. Az Országgyűlés azonban júniusban módosította az államfő fizetésének alapjául szolgáló szabályokat, amelyek következtében az elnöki illetmény bruttó 4,2 millió forintra csökkent.
A jelenlegi jogszabályok értelmében a volt köztársasági elnökök a hivatalban lévő államfő fizetésével megegyező összegű juttatásra jogosultak. Emellett szolgálati autó sofőrrel, háromfős titkárság, térítésmentes lakáshasználat rezsitámogatással, valamint közpénzből finanszírozott jótékonysági keret is megilleti őket.
Fotó: Sulyok Tamás / Facebook





