Tusványos: Orbán nélkül az igazi

Huszonnégy óra a hatalmát vesztett Fidesz erdélyi szívcsakrájában. Kalandos zötykölődés, felvert por, rocksztárként flangáló egykori propagandisták és egy jövőkép nélküli szombati prédikáció. Alászállás egy poszt-kormányzati Tusványosra, ahol kiderült: a jobboldal túlélhetné a bukást, de Orbán árnyéka lassan a sajátjait is megfojtja.

- Kapitány István jó, hogy itt kávézgat, de aztán hoppá, hétszáz forint a benzin!

Éppen egy frissen sült sajtos lángost fogtam a kezemben, mikor a mellettem lévő sátorban figyelmes lettem a szavakra. Odalépve egy olyan panelt pillantottam meg, amely akár néhány hónappal ezelőtt is a Fidesz holdudvarának krémje lett volna: Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőnöke, Schiffer András, a globalizmusellenes jobboldali hajbókoló, aki rengeteg panelban vonult fel, és Kohán Mátyás, akit a jobboldal fenegyerekének tartottak, valódi fiatalok hiányában.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban álltam, amit röviden csak Tusványosként ismer a közélet. A fesztivált 13 óra kalandos zötykölődés előzte meg különböző államvasutakkal, negyven kilométer per órás átlagsebességgel. A kitartásom egy másodpercre sem lankadt. A célom egyszerű volt: huszonnégy órára fideszesként átszellemülve szerettem volna megélni a gyászt, ami a tizenhat év kormányzóhatalom után zúdult a párt politikusaira és választóira. Tusnádfürdőn az elmúlt tizenhat évben két dolog volt bizonyos: a pálinkagőzös kormánypárti örömittasság és Orbán Viktor miniszterelnöki világmegfejtései. 2026. április 12-e után ugyanakkor egy új belpolitikai helyzet alakult ki, ami egy teljesen másfajta fesztivált hozott magával.

A napsütéses péntek

Ehhez remek kezdés lehetett volna a fent említett panelbeszélgetés, ugyanakkor az eszmecsere végére érkeztem csak meg. A lángosomat majszolva keringtem a fesztivál területén, igyekezve találni egy, a lelkem megnyugtatására szolgáló beszélgetést. Így csöppentem bele a jogállamért aggódók panelbeszélgetésébe.

A társalgást Huth Gergely, az egyszemélyes Pesti Srác moderálta, beszélgetőtársai az általa „üstökösként” jellemzett, egykori megafonosból lett országgyűlési képviselő, Szűcs Gábor; Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője; a mindenhova beköszönő Schiffer András és az a Csoma Botond RMDSZ-es frakcióvezető volt, aki remekül kerülte ki Huth Gergely egyre inkább a fideszes panelekbe beleprovokáló kérdéseit. Bóka és Szűcs minimális késéssel érkeztek:

- Sokan lefalcoltak az elmúlt hetekben a nemzeti oldalról, reméljük, Bóka János és Szűcs Gábor még megvan – reagálta le a helyzetet Huth.
- Lehet, elvitte a vagyonvisszaszerzési hivatal Bóka Jánost – érkezett a válasz a közönségből.

Önmagában érdekes, amikor a Fidesz–KDNP pártszövetség képviselői, akik baltával és csákánnyal farigcsálták magukra a jogállamot, a tiszás önkénnyel szemben tesznek aggódó kijelentéseket. A jogállamról annyira mélyen viszont nem tettünk szert tudásra, sokkal inkább tűnt a beszélgetés gyakorlópályának Bóka és Szűcs számára egy-egy hosszabb Schiffer-intermezzóval. Csoma pedig, mint említettem, remek diplomáciával kezelte Huth Gergely kérdéseit, aki folyamatosan fideszes állásfoglalásra szerette volna bírni a romániai parlamentben politizáló Csomát.

Bóka János például a beszélgetés egy pontján feltette a kérdést, hogy „Kik vagyunk mi?”, majd csak annyit mondott: voltunk, vagyunk, leszünk. Mikor arról volt szó, hogy a tiszás politikusok visszautasították a meghívást, egy idősebb úr örömét fejezte ki a diskurzus hiányával kapcsolatban: „Ne is jöjjenek ide!” – közölte. Ennek ellenére ugyanakkor a körülöttem ülő érdeklődők derűs hangulatban voltak: beszélgettünk az egyre kevésbé működő mobilinternetről, a Facebook és az egyéb algoritmusok működéséről.

Szűcs Gábor a választási rendszert próbálta megfejteni, sikerrel ugyanakkor nem járt: arra viszont rájött, hogy az arányos választási rendszer brüsszeli érdek, mert így könnyebb beleszólni a belpolitikába. Később közölte, hogy nem akar párhuzamokat vonni a Rákosi-korszakkal, harmincöt másodperccel később pedig ÁVH-nak minősítette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal koncepcióját. Azt is közölte, hogy csak annyi a különbség, hogy nem az Andrássy út 60. lesz az új intézmény székháza. Az elmaradhatatlan csengőfrász-hangulat is fel lett dobva, a közönség nagy örömére. Elégedetten bólogattam a mellettem ülő nagyrészt időseknek, hiszen ez már természetesen maga az önkény. 

A tény, hogy a Fidesz tizenhat éven keresztül csinálta ezt, már törlődött is az agyamból. Legalábbis ők úgy kezelték a társalgást, mintha ezt várnák a választópolgároktól.

Schiffer András a beszélgetés egy pontján európai szuperállamról, atlantista háborús gépezetről és 136 oldalas Vix-jegyzékről delirált. Amikor a beszélgetés közepén minimálisan kicsekkoló, elfáradó Bóka János kijelentette, hogy nem érdemes Magyar Pétert intellektuálisan elemezni, Schiffer annyit reagált, hogy nem szabad lebecsülni a pszichiátereket. Az egyébként szomorkás derűben osztozó közönség ezt kitörő nevetéssel fogadta. A lángos elfogyott, a beszélgetés is véget ért.

A panel után megszokott módon közös képek tömegei készültek, az ugyanakkor érdekes volt, hogy Bóka János frakcióvezetői minőségében is érezhetően halkabb tapsban részesült, mint a tavaly még megafonos Szűcs Gábor. Sokan esélyesnek tartották utóbbit Gulyás Gergely helyére, utólag visszagondolva pedig annak a döntésnek is meglettek volna az indokai: a tusnádfürdői fesztivál résztvevői legalábbis így gondolták. Én, maradva szerepemben, belehallgattam és csatlakoztam nemzeti eszmecserékhez.

Megbeszéltük, hogy Magyar Péter maga az önkény, ez már a Rákosi- és Kádár-korszak különös keveréke, ő pedig be ne tegye ide a lábát. A hangulat a gyász egy érdekes fázisát mutatta: egyszerre voltak ugyanis a résztvevők az alkudozás és az elfogadás szakaszában. Mégis, a táborban sétálgatva nem éreztem azt, hogy ne működne jól a szellemi műhely: remek hangulat és szeretet honolt Tusnádfürdő városában. Ha ennyit látnék a Fideszből, bizonyára számomra is megérthetőbbek lennének az árnyoldalak: mosolygós emberek beszéltek a világ dolgairól, a pártpolitikán kívül pedig akár különböző álláspontok is ütközhettek, egy egyet nem értő bólintásnál nem kapott többet az ember. A nap végén leszakadó eső sem ronthatta el a hangulatot, elégedett fideszesként távoztam.

A borongós szombat

- Kérem, álljanak arrébb, jönne az autó!

Az első pillanattól kezdve feszültebb volt a hangulat, mikor szombat reggel fél tíz környékén megérkeztem a helyszínre. Külön QR-kód kellett ahhoz, hogy beléphessek az orbáni küzdőtérre, összeszámolva pedig elmondhatom, hogy a karszalagomat ötször, a táskámat és a személyimet kétszer-kétszer ellenőrizték, mire elfoglalhattam a helyem. Direkt érkeztem ennyire korán, hogy biztosan a legjobb helyről láthassam a sámán útmutatását. A várakozás egy pontján arra lettem figyelmes, hogy egy idősebb úr lökdös és sérteget egy fotóst, aki pusztán a munkáját végezte. Az úr azt sérelmezte, hogy a fotós beállt elé, többször bocsánatkérésre is szólította fel. Hiába kérte a hölgy, hogy ne érjen hozzá, az úr nem igazán zavartatta magát. Itt nehéz volt nem kiesni a szerepemből, ugyanakkor a kolléga sikeresen kiállt magáért.

Mellettem két szalmakalapos bácsi döntött a padon megpihenés mellett, épp arról beszélgettek, hogy Magyar Péter részt akart venni a fesztiválon, ám nem hívták meg:

- Jönni akart ide, hallottad?
- Hát jöjjön az anyja picsáját!

Háromnegyed tizenegy körül telt meg az elkordonozott VIP-részleg, ahol felvonult az új fideszes A-liga: Pócs János, Panyi Miklós, Takács Péter, Szűcs Gábor, Bóka János és Radics Béla dolgozta meg a közönséget. A kordon közelében állók kérlelték, hogy a képviselők egy selfiere álljanak meg, az egykori gombnyomogatók és propagandisták most rocksztárként járkáltak körben a tömegben.

Azon, hogy hogyan jutottunk oda, hogy képességes politikusok helyett ez lett a Fidesz első vonala, sajnos nem maradt időm gondolkozni, hiszen harmincperces késéssel megjelent a színpadon Orbán Viktor, Németh Zsolt és Tőkés László. Rövid köszöntő után következett a Tőkés–Orbán-tandem, amelyből az előbbi egy lassan csordogáló, elvont visszaemlékező beszéddel rukkolt elő, ám a közönség nem igazán teológiai lelkifröccsre vágyott.

Akire vártunk, őt Németh úgy konferálta fel, hogy amíg a pap Tusványoson szabadon politizál, a politikus szabadon prédikál, így felkéri Orbán Viktort a prédikációjának megtartására. A belpolitikába visszatérő celebrálás után azt éreztem, hogy innováció és üzenet nélkül engedi szélnek a választóit. Már amennyiben nem az volt az üzenet, hogy valahogy várjátok ki a válságot, aztán majd visszajövünk. Azt fideszesként kifejezetten szomorúan értékelném. Védelmi vonal zéró – pedig vártam Czunyiné Bertalan Judit nevét –, bármilyen mozgalmi szervezkedés zéró, ő majd megoldja az ellenállás dolgát, csak várjátok meg a 134. napot, csak lesz valami. Helyette volt Venezuela-párhuzam, erőtlen jóemberkedés és végtelen önsajnáltatás. A frakció szerepe pedig az, hogy tűrje a pofonokat, de legalább közösen lehet sajnálni Bóka Jánost.

Orbán szerint a hatalommal nincs dolguk. Remek, akkor mi oka maradni a politikában? Azt is állította, hogy a Fidesznek inkubátornak kell lennie. Fantasztikus, akkor igazán elmondhatná nekünk, a választópolgárainak, ennek az irányát. Nem vagyunk gondolatolvasók. Mégsem tette. Ami maradt, az egy megfáradt árnyék, aki sütkérezett a maradék támogatóinak fényében. Aztán cserbenhagyta őket. Minket. 2,5 millió, a Fideszre voksoló ember maradt cél nélkül. Bírják ki, vagy ne. Majd elrendeznek mindent, addig is folytatódik az illegalitás maszlaga Orbántól. 

Arról nem is beszélve, hogy ha a nemzetegyesítéshez nem is, annak szétszakításához sokat sikerült hozzátennie ezekkel a szavakkal. A teljes rendszer illegitimnek tekintése ugyan burkolt, de valóban polgárháborús stílus, erre már előtte a fesztivált körbeturnézó Schiffer is figyelmeztetett.

A beszéd közben és után is sokan ingerült stílusban beszélgettek, a szervezők igyekeztek helyet adni a konvojnak, velem is közölték, hogy az ízléstelen csevegést azonnal hagyjam abba. A tegnapi pozitív felfogás a múlté lett, ami maradt, az a feszengés, a stressz, a félelem. Én pedig aznap már nem is igazán mentem vissza a helyszínre: amikor mégis megtettem, akkor lelkileg kifáradt embereket láttam, akik csak várják, hogy mikor lép már színpadra a Kowalsky meg a Vega, a nap szellemi fénypontja.

Orbán nélkül az igazi

A szél felkapta a homokot, alig láttam a Nagyszínpad környékén, miközben azon gondolkoztam: Orbán hatalmi pozícióból remekül volt ellenzéki, fordított helyzetben ugyanakkor már kevésbé tudja értelmezni a hatalmi logikát. Bármennyire is klisés, valóban egyfajta gyurcsányi szerepbe került a magyar közéletben. A kezemben ugyanúgy sajtos lángos volt, mégis a fideszes politikusokkal már nem találkoztam, az újságírók is egyre-másra távoztak a helyszínről. Az eső cseperegni kezdett, én pedig megértettem: ebben a kalandban ennyi volt. A 24 órámban és talán az elmúlt 16 évben is.

A kísérletemet sikeresnek tekintettem, mikor visszatértem a szállásomra. Az alászállás pedig több dolgot is megvilágított számomra: a Fidesz politikai közössége valójában túlélhetné a bukást, ha hagynák őket közösségként létezni. De a vezérhez való görcsös ragaszkodás és Orbán képtelensége arra, hogy új utat mutasson, megmérgezi ezt. Tíz körmét belevájta a vezető pozícióba, mégis, a részvétele csak negatív hangulatot hozott magával. Az addig mosolygós, támogató emberek egyszerre mintha átkapcsoltak volna egy másik, sokkal agresszívabb állapotba. Ez pontosan addig tartott, amíg az egykori kormányfő konvoja el nem távozott a helyszínről; akkor maradt a fentebb említett szellemi leülés.

Útravalóul ugyan a kormányfő nem hagyott semmit, én mégis megpróbálkoznék ezzel: ez a fesztivál Orbán Viktor nélkül lenne az igazi. Az a hangulat, ami az Orbánt megelőző napon honolt, valóban egy konzervatív, nemzetszerető jobboldal hangulatát keltette. Mosolyogtam, hisz sok gondolat rezonált saját hazaszeretetemmel. 

Ebből a szeretetből kellene mostanra belátni, hogy az egykori kormányfő karizmája megkopott, sármja már a múlté, politikai megfejtései pedig rendre tévesek. 

Egy polgári jobboldal számára lehet út. Ez az ösvény ugyanakkor egyedül Orbán nélkül taposható ki. Ha valami, erre Tusványos rámutatott.

Nyitókép: Kontroll / Szolga Bálint