Miért félrevezető az 1983-as paksi példa? Egészen más válsággal néz szembe az ország 2026-ban

Bár sokan az 1983-as alacsony dunai vízállással vonnak párhuzamot a Paksi Atomerőmű jelenlegi helyzetével, szakértők szerint a két eset alapvetően nem hasonlítható össze. A mostani válságot nem csupán a rekordalacsony vízszint, hanem a tartós aszály, a rendkívüli hőség és a Duna megváltozott mederviszonyai okozzák, ezért a negyvenhárom évvel ezelőtti megoldások ma már nem jelentenének kiutat.

A napokban nagy visszhangot váltott ki Tuzson Bence korábbi igazságügyi miniszter közösségi oldalán megjelent bejegyzése, amely szerint 1983-ban, a Duna akkori történelmi kisvízállásakor sikerült fenntartani a Paksi Atomerőmű működését, ezért a mostani helyzet is kezelhető lenne megfelelő szervezéssel és műszaki beavatkozásokkal.

A bejegyzés azt idézi fel, hogy az akkori válság idején több száz vízügyi szakembert vezényeltek Paksra, szivattyúkat, darukat, teherautókat és közel két kilométernyi csővezetéket mozgósítottak annak érdekében, hogy biztosítsák az atomerőmű hűtővízellátását. A szerző szerint akkor sikerült elkerülni a termelés leállítását, ami azt sugallja, hogy a jelenlegi problémák is hasonló módon kezelhetők lennének.

A vízügyi szakemberek és a témával foglalkozó elemzők szerint azonban ez az összehasonlítás félrevezető. Bár valóban történt rendkívüli beavatkozás 1983-ban, a mostani helyzet több szempontból is gyökeresen eltér az akkoritól.

A legfontosabb különbség, hogy 1983-ban a Paksi Atomerőműből még csak egy blokk üzemelt, amelynek hűtővízigénye körülbelül 20 köbméter volt másodpercenként. Ma már négy blokk működik, amelyek együttesen mintegy 100 köbméter vizet igényelnek másodpercenként.

Nemcsak a fogyasztás nőtt meg jelentősen, hanem maga a Duna is megváltozott. Az 1983-as rekord alacsony vízállás –21 centiméter volt a paksi vízmércén, míg a mostani válság során a vízszint már –130 centiméter körüli értéket is elért. A különbséget nem pusztán a csapadékhiány magyarázza, hanem az is, hogy az elmúlt évtizedekben a folyó medre jelentősen bevágódott.

A két esemény időjárási körülményei is eltérnek. Negyvenhárom évvel ezelőtt novemberben alakult ki a kisvízhelyzet, amikor a hűtővíz hőmérséklete nem jelentett problémát. A jelenlegi válság ezzel szemben egy rendkívüli hőhullám és több éve tartó aszály közepén alakult ki, így egyszerre jelent gondot a kevés víz, annak magas hőmérséklete és az extrém időjárási környezet.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy 1983-ban valójában nem a Duna vízhozama bizonyult elégtelennek, hanem az atomerőműhöz vezető hidegvíz-csatorna kialakítása okozott problémát. A csatorna nem volt kellően mély, ezért ideiglenes szádfalakat építettek, és nagyteljesítményű dízelszivattyúkkal emelték át a vizet a Dunából. A válságot követően a csatornát át is építették, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő.

A jelenlegi problémák azonban ennél jóval összetettebbek. Ma nem csupán a vízszint jelent kihívást, hanem az is, hogy a Duna vízhozama jelentősen csökkent, a víz túl meleg a biztonságos hűtéshez, miközben a hosszan tartó hőség az egész ökológiai rendszert terheli. Emiatt önmagában korszerűbb szivattyúk vagy nagyobb műszaki kapacitás sem jelentenének teljes megoldást.

A szakemberek szerint rövidtávon ugyan különböző műszaki beavatkozások – például mobil terelőművek vagy úszóművek – enyhíthetik a helyzetet, de ezek csak néhány centiméterrel emelhetik meg a vízszintet, és nem szüntetik meg a válság okait.
Hasonló intézkedésekre Romániában is sor került, ahol a cernavodăi atomerőmű hűtővízellátásának javítása érdekében a haditengerészet irányított robbantással távolított el egy sziklazátonyt a Dunából. A beavatkozás ugyan javított a víz áramlásán, de ott sem tette lehetővé az egyik reaktor újraindítását.

A középtávú időjárási előrejelzések alapján egyelőre kevés esély mutatkozik arra, hogy a dunai vízállás és a hőmérséklet gyorsan visszatérjen a normális szintre, ezért a paksi blokkok újraindítása továbbra is bizonytalan.

A szakértők szerint a mostani válság arra is rámutat, hogy hosszú távon új alkalmazkodási stratégiákra lesz szükség. Ezek között szerepelhet a Dunától kevésbé függő hűtési rendszerek fejlesztése, a megújuló energiaforrások arányának növelése, valamint az energiatárolási technológiák bővítése.

A jelenlegi helyzet tanulsága szerint a 2026-os válság már nem kezelhető pusztán olyan mérnöki megoldásokkal, amelyek egy teljesen más környezetben működtek több, mint négy évtizeddel ezelőtt. A szakértők úgy vélik, a klímaváltozás okozta új kihívásokra csak átfogó alkalmazkodással és hosszú távú fejlesztésekkel lehet tartós választ adni.

Fotó: Víztükör / Magyar Vízgazdálkodás, 1984