53 perce

Már nyomoznak az M6-os autópálya-koncesszió ügyében, Vitézy Dávid új dokumentummal állt elő

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Már nyomoznak az M6-os autópálya-koncesszió ügyében, Vitézy Dávid új dokumentummal állt elő

Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság az M6-os autópálya működtetésének ügyét. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a rendőrségi nyomozás hírére újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely szerinte két pontban is cáfolja a Fidesz védekezését a vitatott autópálya-koncesszió ügyében.

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság az M6-os autópálya működtetésével kapcsolatban – erősítette meg a BRFK Kommunikációs Osztálya az MTI megkeresésére. Vitézy Dávid már szeptember 14-én arról beszélt a parlamentben, hogy elrendelték a nyomozást, ezt erősítette meg most hivatalosan is a rendőrség. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint először egy magánszemély feljelentése alapján kért feljelentés-kiegészítést a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, majd az ügy átkerült a nagyobb hatáskörrel rendelkező BRFK-hoz. A minisztérium később beérkezett, azonos tárgyú feljelentését ugyancsak a rendőrséghez továbbították.

Vitézy Dávid új dokumentumot mutatott be

A közlekedési és beruházási miniszter az új fejleményre hétfőn a Facebookon reagált, ahol azt írta: „a rendőrség elrendelte a nyomozást a feljelentésünk nyomán” az M6-os üzemeltetésének MKIF-hez kerülése miatt. A miniszter egy újabb, állítása szerint idén februárban készült jegyzőkönyvet is bemutatott, amely szerinte két pontban cáfolja a Fidesz elmúlt hetekben hangoztatott érveit.

A vita a kezdetekben főleg arról szólt, kapott-e ténylegesen megbízást az MKIF. A Fidesz korábban azt közölte, hogy az előző kormány nem hozott döntést az M6-os autópálya érintett szakaszának koncessziós üzemeltetéséről, ezért szerintük az MKIF sem kapott megbízást, és pénzügyi kötelezettségvállalás, illetve aláírt szerződés sem született. Vitézy korábban egy, Bartal Tamás akkori helyettes államtitkár által az MKIF-nek küldött levélre hivatkozott ennek cáfolataként, a Fidesz viszont erre azzal reagált, hogy egy ilyen levél önmagában nem jelent koncessziós megbízást.

Vitézy Dávid most azt állítja, hogy az újonnan bemutatott februári jegyzőkönyvben a Lázár János vezette tárca, az addigi üzemeltető M6 Duna és az MKIF már az átadás-átvétel részleteiről tárgyalt. A miniszter ebből arra következtet, hogy az MKIF igenis megkapta a megbízást. Ez azonban Vitézy értelmezése a dokumentumról, a Fidesz korábbi álláspontja szerint joghatással járó koncessziós megbízáshoz kormánydöntésre lett volna szükség.

A burkolat minősége körül is vita van

A második vitás pont az árkülönbség magyarázata. Vitézy Dávid szerint a Fidesz azzal érvelt, hogy az M6 Duna 11 évre szóló, 44 milliárd forintos ajánlata és az MKIF-hez kapcsolódó 149 milliárdos összeg azért nem vethető össze közvetlenül, mert eltérnek a burkolatfenntartással kapcsolatos műszaki követelmények. A miniszter által most közzétett emlékeztetőben ugyanakkor az szerepel, hogy az MKIF szerint az M6 Duna főpályára vonatkozó burkolati követelményei „azonosak vagy magasabbak”, mint az MKIF számára előírtak. Vitézy Dávid azt írja, ez cáfolja azt az érvelést, hogy a jelentős árkülönbséget önmagában magasabb szolgáltatási színvonal indokolná.

A miniszter élesen bírálta a Fidesz képviselőit és a kormánypárthoz kötődő megszólalókat, akiket arra szólított fel, hogy hagyjanak fel az MKIF-fel kötött megállapodás védelmével, vállalják a szerinte az adófizetőknek okozott károkért viselt felelősséget és kérjenek bocsánatot. A rendőrségi nyomozás megindítása ugyanakkor önmagában még nem állapít meg büntetőjogi felelősséget.

Több mint százmilliárdos különbségről beszél Vitézy Dávid

A mostani ügy előzménye, hogy Vitézy Dávid augusztus végén jelentette be: a Közlekedési és Beruházási Minisztérium különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. A tárcavezető szerint elődje, Lázár János a minisztérium szakmai javaslatát figyelmen kívül hagyva választotta az MKIF-et, amely Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségéhez tartozik. Vitézy számítása szerint a döntés 11 év alatt több mint 100 milliárd forinttal magasabb költséget jelentett volna.

A minisztérium akkori közlése szerint az M6-ost jelenleg üzemeltető M6 Duna a 2026 októbere és 2037 októbere közötti időszakra 44 milliárd forintért vállalta volna a fenntartást, beleértve a szükséges burkolatfelújítást, míg az MKIF-hez kapcsolódó összeg 149 milliárd forint volt. Vitézy azt állította, hogy Lázárnak szerződésbe foglalt lehetősége lett volna az olcsóbb opció választására, ám nem ezt tette.

A jelenlegi kormány emellett arra jutott, hogy a korábbi megrendelés joghatás kiváltására alkalmatlan, mert a koncessziós ügyekben a döntési hatáskör nem az akkori építési és közlekedési minisztert, hanem az akkori nemzetgazdasági minisztert illette meg. Vitézy augusztus végén ezért azt közölte, hogy a kormány érvénytelennek tekinti a korábbi megrendelést, és az M6 Duna olcsóbb ajánlatát választja.

A Fidesz később vitatta Vitézy állításait, és azt közölte, hogy az előző kormány nem adott koncessziós megbízást az MKIF-nek, valamint a 149 milliárd forintos összeget sem fogadta el valós szerződéses árként. Az M6 körüli politikai és jogi vita ezzel nem zárult le, most azonban új szakaszba lépett, hiszen már hűtlen kezelés gyanúja miatt zajlik a nyomozás.

Vitézy Dávid a Kontrollnak adott hétvégi interjújában arról is beszélt, miért bontja fel a kormány a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó MKIF-fel kötött, 35 éves autópálya-koncessziós szerződést. A minisztert Rogán Antal esetleges büntetőjogi felelősségéről, az M1-es felújításáról és az uniós közlekedési forrásokról is kérdeztük.

Fotó: Kontroll

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak