Vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem filozófiai doktori iskolájának működését
A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot folytat a szekszárdi Filozófia Doktori Iskola akkreditációja és egyes doktori eljárások miatt, miután Barcsi Tamás egyetemi docens „PHD-gyárat” lát mögötte.

A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot folytat a szekszárdi Filozófia Doktori Iskola akkreditációja és egyes doktori eljárások miatt, miután Barcsi Tamás egyetemi docens „PHD-gyárat” lát mögötte.
A Pécsi Tudományegyetem vizsgálja a Szekszárdon működő Filozófia Doktori Iskola működésével kapcsolatos kifogásokat, már korábban is indultak vizsgálatok az intézmény akkreditációja, valamint egyes doktori cselekmények miatt – írta meg a 24.hu az MTI közleménye alapján. Az egyetem közlése szerint a rektor várhatóan októberben terjeszti a szenátus elé az FDI megszüntetésének kérdését.
Barcsi Tamás filozófus, a PTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense hozta ismét a nyilvánosság elé a témát, a professzor hétfőn közzétett nyílt levelében azt kérte az egyetem vezetésétől, hogy mielőbb szüntesse meg a doktori iskolát, amely szerinte „PhD-gyárként” működik.
Barcsi szerint az FDI 2019-es áthelyezése a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karról a szekszárdi Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karra szakmailag hibás döntés volt. Álláspontja szerint az utóbbi karon nem álltak rendelkezésre azok a tudományos feltételek, amelyek egy filozófiai doktori iskola működtetéséhez szükségesek. Barcsi szerint az elmúlt években olyan emberek is PhD-ösztöndíjhoz, majd doktori fokozathoz jutottak, akiknek nem volt megfelelő tudományos kötődésük a filozófiához.
A docens ennél is súlyosabb állítást fogalmazott meg, szerinte az FDI vezetése fideszes és KDNP-s politikusokat is érdemtelenül juttatott tudományos fokozathoz, és esetükben nem a filozófia iránti érdeklődés, hanem politikai és személyes kapcsolatok állhattak a háttérben.
Barcsi szerint a helyzet rendezéséhez „valódi szembenézésre” van szükség, ezt követően pedig egy új, szakmailag kifogástalan doktori program létrehozását tartaná indokoltnak a bölcsészkaron.
Az egyetem szerint már zajlanak a vizsgálatok
A PTE kedden reagált Barcsi levelére. Az egyetem közleménye szerint az FDI akkreditációjával, illetve egyes doktori cselekményekkel kapcsolatban már korábban is folyt, illetve jelenleg is zajlik vizsgálat. Az intézmény szerint a feladata az objektív kérdések, valamint az esetleges jogi és érdeksérelmek tisztázása, amit pártatlanul és szakmailag megalapozottan kívánnak elvégezni.
A PTE tájékoztatása szerint egyes konkrét ügyekben még júniusban tudományetikai vizsgálatot rendeltek el. A bizottság munkájában külső és belső szakértők is részt vettek, a vizsgálat pedig július végén zárult le. Az eredmények alapján az egyetem jelenleg azt vizsgálja, milyen munkáltatói, illetve doktori eljárásokkal kapcsolatos intézkedések tehetők meg.
Az egyetem azt is közölte, hogy amennyiben a folyamatban lévő vizsgálatok során megalapozott gyanú merül fel egyes fokozatszerzési eljárások szabálytalanságára vagy plágiumra, az Egyetemi Doktori Tanács elvégzi a szükséges felülvizsgálatokat. A PTE egyúttal hangsúlyozta, hogy az FDI esetleges megszüntetése nem veszélyeztetheti a jóhiszeműen eljáró, aktív hallgatók jogait. Számukra az egyetem megfelelő, akkreditált keretek között biztosítaná doktori tanulmányaik befejezését.
Fotó: Pécsi Tudományegyetem/Facebook





