Lázár János nem sokat utazgatott miniszterként, legtöbbször Romániában járt
A volt miniszter 2022 novembere és 2025 decembere között tizenkét alkalommal utazott külföldre hivatalosan vagy miniszterelnöki delegáció tagjaként, útjai között pedig több erdélyi kampánylátogatás és egy több mint másfél millió forintos müncheni út is szerepelt.

A volt miniszter 2022 novembere és 2025 decembere között tizenkét alkalommal utazott külföldre hivatalosan vagy miniszterelnöki delegáció tagjaként, útjai között pedig több erdélyi kampánylátogatás és egy több mint másfél millió forintos müncheni út is szerepelt.
A Kontroll által a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz benyújtott közérdekű adatigénylése alapján Lázár János 2022 novembere és 2025 decembere között összesen 12 alkalommal vett részt külföldi hivatalos utazáson, vagy vett részt miniszterelnöki delegációban. Lázár János a jelek szerint nem luxizott, legalábbis ami a külföldi útjait illeti. Lázár leggyakrabban Romániába utazott, több alkalommal az RMDSZ kampányát támogatta, de tartott „erdélyi Lázárinfót” is. A költségeket tekintve az utak többsége nem számított kiugróan drágának, bár akadt közöttük több százezer, illetve egymillió forintot meghaladó kiküldetés is.
Az első út az említett időszakban 2022. november 9. és 12. között Bukarestbe vezetett. Lázár János Csepreghy Nándorral és sajtófőnökével utazott a román fővárosba. A háromfős delegáció kiküldetésének teljes költsége 823 245 forint volt. Kereskedelmi repülőjáratot vettek igénybe, amely 436 980 forintba került, míg a szállásra 323 879 forintot fordítottak. Lázár szobája önmagában 245 160 forintba került a The Marmorosch nevű, ötcsillagos szállodában, míg Csepreghy szállása 78 719 forint volt. Lázár Orbán Viktor megbízásából járt Bukarestben, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával.
2023. március 1. és 4. között ismét Romániába utazott a miniszter, ezúttal Szatmárnémeti és Kolozsvár volt az úti cél. Lázár mellett Csepreghy Nándor, Nagy Bálint, egy gépjárművezető és három referens alkotta a delegációt. A hatfős csapat teljes kiküldetési költsége 724 520 forint volt. Mivel hivatali gépjárművel és vonattal közlekedtek, az utazás mindössze 14 869 forintba került. A szállásért ugyanakkor 428 009 forintot fizettek a kolozsvári Radisson Blu Hotel Cluj ötcsillagos szállodában.
A következő év elején, 2024. január 31. és február 4. között Lázár ismét Kolozsvárra látogatott, ezúttal csak felesége és egy gépjárművezető kísérte. A kiküldetés összesen 542 176 forintba került, a kereskedelmi repülőjáratért pedig 73 419 forintot fizettek. A szállás ismét a Radisson Blu Hotel Clujban volt, 364 860 forint értékben. A minisztériumi adatok szerint a delegáció egyik tagja egy „design luxury executive” szobát kapott. A tárca külön jelezte, hogy Lázár János megtérítette a felesége utazásával összefüggő költségeket.
Márciusban Hamburgba is utazott volna a miniszter, azonban a tervezett kiküldetés végül elmaradt. Lázár államtitkára és egy tolmács kísérte volna, a repülőjegy lemondásának díja azonban így is megjelent a költségek között: ez 83 672 forint volt.
Május 15-én és 16-án Lázár ismét Szatmárnémetibe ment, ezúttal hatfős delegációval. A miniszter akkor nyíltan beszélt arról, hogy az RMDSZ kampányát kívánja támogatni. „Kereskényi Gábor polgármester urat, a szatmári RMDSZ-t és a megyei RMDSZ vezetést is támogassam a 2024-es önkormányzati küzdelemben” – mondta. Kereskényi végül megnyerte az önkormányzati választást. A kiküldetés teljes költsége 240 744 forint volt, az utazás hivatali gépjárművel történt, a szállás pedig 233 996 forintba került.
2024 szeptemberében Észak-Macedóniába is eljutott Lázár János, ahol összkormányzati csúcstalálkozón vett részt Csepreghy Nándor társaságában. Az utazás módjáról és a szállásról a minisztérium nem közölt részletes adatokat, a kétfős kiküldetés teljes költsége azonban 201 928 forint volt.
Az október 23-i nemzeti ünnepen Lázár ismét Kolozsvár felé vette az irányt. Felesége és egy referens kísérte, ezúttal is kereskedelmi repülőjárattal utaztak. A háromfős delegáció útja összesen 423 598 forintba került, a szállásért pedig 129 816 forintot fizettek a Radisson Blu Hotel Clujban. A minisztérium ebben az esetben is közölte, hogy Lázár megtérítette a felesége utazásának költségeit.

Novemberben újabb erdélyi látogatás következett, ezúttal Marosvásárhelyen. Lázár János itt is az RMDSZ kampányát támogatta, és sajtótájékoztatót tartott. Arról beszélt, hogy kormányzati feladatai között szerepel a Kárpát-medencei magyarság újbóli összekapcsolása, „nem csak szimbolikusan, hanem fizikailag is”. Ennek kapcsán két új közúti kapcsolat lehetőségét is említette: a Nyíregyháza és Szatmárnémeti, illetve a Békéscsaba és Nagyszalonta közötti autópályát. Lázár és háromfős delegációjának útja 177 557 forintba került, a szállás ezúttal egy négycsillagos hotelben volt.
Az említett időszak legdrágább hivatalos útja 2025 márciusában Münchenbe vezetett. Lázár János Csepreghy Nándorral kettesben utazott, a kiküldetés teljes költsége pedig 1 618 648 forintot tett ki. Ebből 970 438 forintot vitt el a kereskedelmi repülőjárat, míg a szállás több mint félmillió forintba került egy éjszakára a Hotel Bayerischer Hofban.
Orbánnal Washingtonban és Moszkvában

Lázár két alkalommal Orbán Viktor külföldi útján is részt vett a miniszterelnöki delegáció tagjaként. A kormányfőt előbb Washingtonba, majd Moszkvába kísérte el. Ezekről az utazásokról a Közlekedési és Beruházási Minisztérium nem tudott részletes költségadatokat közölni, mivel az utak szervezését a Miniszterelnöki Kabinetiroda végezte. A tárcának ugyanakkor az első út 213 ezer, a második 200 ezer forintjába került.

A vizsgált időszak utolsó, egyben egyik legnépesebb külföldi kiküldetése 2025 decemberében Sepsiszentgyörgyre vezetett. Lázár Jánost tíz fő kísérte december 2. és 4. között az erdélyi városba. A látogatás célja az 2026-os országgyűlési választás kampányának erdélyi elindításához kapcsolódott, ekkor rendezték meg az első „erdélyi Lázárinfót”. A tízfős delegáció útja összesen 1 992 560 forintba került, amelyben a kereskedelmi repülőjárat és egy négycsillagos szálloda költsége is szerepelt.
Lázár János kiküldetéseinek teljes összege három év alatt 7 millió 241 ezer forint volt, ami egészen csekély összeg Szijjártó Péter túlárazott utazásaihoz képest.
Fotó: Lázár János / Facebook





