Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált, újabb eljárást indítottak ellene
Lajtár István szerint a volt főügyész nyilvános megszólalásaival súlyosan sértette az ügyészség érdekeit és jó hírnevét. A döntésben azt is kifogásolják, hogy Fürcht az aranykonvojügyből származó nyomozati adatokat hozott nyilvánosságra.

Lajtár István szerint a volt főügyész nyilvános megszólalásaival súlyosan sértette az ügyészség érdekeit és jó hírnevét. A döntésben azt is kifogásolják, hogy Fürcht az aranykonvojügyből származó nyomozati adatokat hozott nyilvánosságra.
Újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett Fürcht Pál ellen Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes, és október 16-i hatállyal az állásából is felfüggesztette. A döntésről Fürcht jogi képviselője Horváth Lóránt ügyvéd számolt be közleményében, amelyben részletesen idézte a határozat indoklását.
Lajtár szerint Fürcht egyoldalúan, a nyilvánosság számára ellenőrizhetetlen módon beszélt egy folyamatban lévő büntetőügy ügyészi intézkedéseiről, és azt a látszatot keltette, hogy felettesei jogtalanul próbálták befolyásolni a nyomozást.
A határozat kifogásolja, hogy Fürcht nyilatkozataiban megkérdőjelezte az ügyészség működését, és azt sugallta, hogy az ellene indított korábbi fegyelmi eljárás megtorlás lehetett. Lajtár szerint a volt főügyész elhallgatta, hogy az eljárás normasértés, szakmai szabályszegés és a hivatás tekintélyét sértő magatartás gyanúja miatt indult.
A felfüggesztés indoklásában külön kitérnek Fürcht nyílt levelére is, amelyben a határozat szerint az aranykonvojügyben korábbi főügyészként megismert nyomozati adatokat hozott nyilvánosságra, megsértve ezzel a nyomozás bizalmas jellegét és titoktartási kötelezettségét. Kifogásolják a televíziós szerepléseit is, amelyekben megfelelő felhatalmazás nélkül beszélt büntetőügyben végzett ügyészi tevékenységről, valamint a politikai elvárásokkal kapcsolatos, a határozat szerint félreérthető kijelentéseit.
Lajtár azzal indokolta a döntést, hogy az ügyészekre az átlagos munkavállalóknál szigorúbb etikai és magatartási szabályok vonatkoznak. Álláspontja szerint Fürcht megszólalásai alkalmasak az ügyészségbe vetett közbizalom rombolására, és súlyosan sértik a szervezet érdekeit, jó hírnevét, valamint az ügyészi hivatás tekintélyét.
Fürcht Pál júniusban mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség éléről, miután állítása szerint a Legfőbb Ügyészség vezetői informális úton befolyásolták a politikailag érzékeny nyomozásokat, köztük az ukrán pénzszállítók elfogásával kapcsolatos aranykonvojügyet. Szeptemberben fegyelmi eljárás indult ellene, amelynek időzítését később összefüggésbe hozta Szathmáry Zoltán legfőbbügyész-jelölésével. Szeptember végén nyílt levélben azt is állította, hogy a nyomozás adatai szerint Orbán Viktor adott utasítást az ukrán pénzszállítók elfogására. Az ügyészség október elején saját hatáskörbe vonta a korábban a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen zajló nyomozást.
Fotó: Magyarország Ügyészsége





