Az öngyilkosság a vezető halálok a fiatal felnőtteknél, még sincs egységes ellátási protokoll

Magyarországon tavaly 121, 12–29 év közötti fiatal halt meg öngyilkosság következtében. Miközben országosan csökkent az öngyilkosságok száma, a 25–29 évesek körében csaknem ötödével nőtt az esetszám, ebben a korcsoportban ez lett a vezető halálok. Három budapesti centrumkórház hivatalos válaszaiból közben az derül ki, hogy nincsen semmiféle kötelező helyi eljárásrendjük arra, hogyan mérjék fel egy öngyilkossági kísérletet túlélő beteg kockázatát, és miként kezeljék az esetet a későbbiekben.

A KSH adatai szerint 2025-ben Magyarországon összesen 1484 öngyilkosság történt, 7,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A fiatalok adatai azonban más képet mutatnak.

A 25–29 évesek között 56-ról 67-re emelkedett a halálesetek száma, a növekedés tehát 19,6 százalékos. Ebben a korcsoportban az öngyilkosság megelőzte a baleseteket, a keringési betegségeket és a daganatos betegségeket is: a teljes halálozás csaknem negyedéért ez felelt.

A 18–24 éveseknél 42, a 12–17 éveseknél 12 öngyilkosságot regisztráltak az említett évben. Miközben tehát a fiatalabb korcsoportokban csökkent a szám, a 25–29 éveseknél éppen ellenkező tendencia rajzolódik ki.

Kérdés az, hogy miként áll a hazai egészségügyi rendszer azokhoz a fiatalokhoz akik túlélik a kísérletet.

Pusztai Emese érdekvédő, gyászoló szülő, aki gyermeke révén maga is érintett, közérdekű adatigényléssel fordult három budapesti centrumkórházhoz, hogy választ kapjon a fenti kérdésre.

A Péterfy, a Szent Imre és a Szent János Kórház válaszából az derült ki, hogy egyikük sürgősségi osztályán sincs olyan helyi, kötelező írásos protokoll, amely egységesen szabályozná a kockázatfelmérést, a pszichiátriai konzíliumot, a hazabocsátást és az utánkövetést. A Szent Imre és a Szent János nem alkalmaz rutinszerűen semmiféle nemzetközileg validált kockázatbecslő tesztet. A Péterfyben a rizikóbecslő skálák használata nem kötelező, a döntés a vizsgáló orvosé; a kórház szerint ezek az eszközök hasznosak lehetnek, de a biztonság hamis érzetét is adhatják.

Mindezt Elek Lívia Priyanka, Bérdi Márk és Gonda Xénia 2025-ös, a Neuropsychopharmacologia Hungaricában megjelent tanulmánya is megerősíti: Magyarországon nincs az egészségügyi ellátórendszer egészét lefedő, egységes, nemzetközileg validált öngyilkossági kockázatbecslő protokoll.

„A szuicid veszély felismerése és kezelése így nagymértékben a klinikus egyéni megítélésére épül, ami a gyakorlatban jelentős variabilitáshoz és ellátási egyenlőtlenségekhez vezethet.” – állapítják meg a szerzők.

Közben a Pécsi Tudományegyetem kutatói (Osváth Péter és munkatársai) 2025-ben, az Orvosi Hetilapban már bemutatták az általuk fejlesztett Akut Szuicid Rizikó Teszt (ASzRT) hazai validálását, amely alkalmas lehet az akut szuicid krízis felismerésére.

A nemzetközi ajánlások ennél jóval tovább mennek: strukturált kockázatfelmérést, a beteggel közösen kidolgozott írásos biztonsági tervet (Stanley–Brown modell) és a hazabocsátás utáni aktív, proaktív kapcsolattartást (Caring Contacts) sürgetnek. Vagyis nem arra épít, hogy a beteg megígéri, hogy nem tesz kárt magában, miután távozott; helyette egy dokumentált terv készül arról, mi is történjen, ha újra krízis alakulna ki.

Magyarországon az országos adatokból nem is lehet megmondani, hány öngyilkosság történik a pszichiátriai ellátásból való elbocsátást követő 7, 14, 30 vagy 90 napban – Pusztai Emese erre is rákérdezett kutakodása során. Az eredmény lesújtó, a KSH nem rendelkezik ilyen adatokkal, és azt sem tudta megjelölni, melyik szerv lehet az adatgazda.

Pusztai ugyanezekkel a kérdésekkel az Egészségügyi Minisztériumhoz is fordult, kiegészítve azzal, hogy folyik-e ilyen adatok gyűjtése, elemzése vagy országos betegbiztonsági monitorozása, illetve készült-e az elmúlt öt évben ilyen tárgyú vizsgálat. A törvényes válaszadási határidő lejárt, az Egészségügyi Minisztérium azonban nem válaszolt. Így ahogy Pusztai is írja, jelenleg az sem tisztázható a rendelkezésre álló hivatalos adatokból, hogy a 2025-ben öngyilkosság következtében meghalt 121 fiatal közül hányan részesültek korábban sürgősségi vagy pszichiátriai ellátásban.

Az ellátórendszer egyik legkritikusabb időszakáról tehát gyakorlatilag nem létezik semmiféle visszacsatolás.

A WHO és az IASP (International Association for Suicide Prevention) 2024–2026-os kampányának idei záróéve éppen a hallgatás megtöréséről és a rendszerszintű változás szükségességéről szól: a „Changing the Narrative on Suicide” arra szólít fel, hogy a tabusító és stigmatizáló megközelítés helyett az ellátottakkal és a hozzátartozókkal, az összes érintettel nyílt párbeszédre, együttműködésre van szükség az ellátás során.

És létezik még egy hatalmas vakfoltja a rendszernek: azok, akik egy öngyilkosság után hátramaradnak, szintén magukra vannak hagyva, pedig az öngyilkosságot elkövetők hozzátartozói, barátai, az osztálytársak, munkatársak támogatása, az úgynevezett postvention, maga is a megelőzés része kellene, hogy legyen. Azonban Magyarországon ennek intézményes, az állami ellátórendszerbe beépített gyakorlata szintén korlátozott.

Ha Ön vagy a környezetében bárki krízishelyzetben van, hívja a mobilról is ingyenes, éjjel-nappal elérhető lelki elsősegély telefonszolgálatot a 116-123-as számon, vagy közvetlen életveszély esetén tárcsázza a 112-t.

Kép: hallgatomagazin.hu