524 milliárdos többlettel zárt a költségvetés júliusban

524 milliárdos többlettel zárt a költségvetés júliusban

A költségvetés júliusban 524,3 milliárd forintos többlettel zárt, az év első hét hónapjának egyenlege továbbra is 2857,9 milliárd forintos hiányt mutat, Magyar Péter szerint a kormány már jelentősen javított a költségvetés helyzetén.

Kármán András pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésben ismertette a Pénzügyminisztérium gyorsjelentését az államháztartás első hét hónapjának adatait. Ezek szerint július végéig az államháztartás központi alrendszerének hiánya 2857,9 milliárd forint volt, ami az éves hiánycél 67,7 százalékának felel meg.

A központi költségvetés 2773,6 milliárd forintos hiánnyal zárt, miközben az elkülönített állami pénzalapok 126,8 milliárd forintos többletet értek el. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál 211 milliárd forintos hiány alakult ki.

Az év első négy hónapjában jelentősen romlott a költségvetési egyenleg, ekkor összesen 3849,8 milliárd forintos hiány halmozódott fel, ami 919,3 milliárddal volt magasabb az előző év azonos időszakának adatánál. Május és július között azonban összesen 991,9 milliárd forintos többlet keletkezett, 847,8 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.

Különösen erős volt a júliusi adat. A központi alrendszer 524,3 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot, ami 537,1 milliárd forintos javulást jelent az előző év júliusához képest.

A pénzügyminiszter szerint a kedvezőbb júliusi egyenleghez több tényező is hozzájárult. A költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok kifizetései más bevételekkel összevonva mintegy 300 milliárd forinttal csökkentek, miközben az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 109 milliárd forinttal mérséklődtek. Az adó- és járulékbevételek ezzel párhuzamosan mintegy 157 milliárd forinttal nőttek.

A hét hónapos egyenleg ugyanakkor több jelentős kiadást is tükröz. Nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra – a 13. és részben a 14. havi nyugdíjjal együtt – július végéig 4900,3 milliárd forintot fordítottak. Gyógyító-megelőző ellátásokra további 1786,8 milliárd forint jutott. A lakáscélú állami kiadások összege 299,7 milliárd forintot tett ki, ami számottevő növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az állami beruházásokra is többet költött a költségvetés: ezen a területen közel 100 milliárd forintos volt a növekedés, amelyet elsősorban egyes útberuházások kifizetései magyaráztak.

Magyar Péter a bejelentés után szintén a költségvetés javuló júliusi adatait emelte ki:

„Évtizedek óta nem látott, 500 milliárd forint feletti többlettel zárt júliusban a költségvetés. Az áprilisi 91%-ról 67%-ra, majd 1000 milliárd forinttal csökkentettük a hiányt. Megszüntettük a lopást és a pazarlást” – posztolta a miniszterelnök a Facebookra.

Fotó: Envato
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak