Andres Martinez: Ez a választás egy referendum a Trump-cirkuszról

Hat államon múlhat, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Különleges kampány az idei, rég fordult elő például az, hogy az inkumbens elnök úgy döntött, nem indul újra, továbbá egy másik, már hivatalából kiszavazott elnök pedig elnyeri pártja jelölélést. Többek között erről beszélt Andres Martinez, aki jelenleg az Arizona Állami Egyetem újságírással foglalkozó tanszékének professzora, karrierje során ugyanakkor több választást is végigkövetett. 2004-ben a New York Times újságírójaként Pulitzer-díjra is jelölték. Interjú.

Szolga Bálint: - Több választásról is tudósított a karrierje során. Más a mostani kampány, mint az előzőek?

Andres Martinez: - Szerintem minden választás más. Persze vannak hasonlóságok, egybevágó üzenetek, mégis mindegyik megkülönböztethető a másiktól. A klasszikus klisé a politikai újságírók között, - amit amikor még a New York Times-nál dolgoztam mi is sokat emlegettünk -, hogy ez életünk legfontosabb választása. Ezen persze az olvasók egy idő után forgatták a szemüket valószínűleg, sokszor lett ez olyan kampányokra aggasztva, amik nyilvánvalóan nem feleltek meg ennek a leírásnak.

Sz.B.: - Ráillik erre a választásra ez a kijelentés?

A.M.: - Nem feltétlen állok kész ezt kijelenteni, viszont az tagadhatatlan, hogy jelentősen nagyobbak a tétek, mint az előző években. Az idei voksolás azért különleges, mert ez lényegében egy referendum arról, hogy az amerikai szavazók vissza szeretnének-e térni a Trump-cirkuszhoz. 

Trump politikai karrierje egy nagyon különleges jelenség volt, 2021-ben viszont úgy tűnt, hogy ez a vihar tovaszállt. Épp ezért meglepő sokunk számára az, hogy lehetőség van arra, hogy visszatérjünk ehhez az állapothoz. 

Érdekes továbbá az is, hogy úgy próbál visszatérni az egykori elnök, hogy egyszer már kiszavazták a hivatalából, ez olyan érzetet kelt, mintha két párhuzamos adminisztráció versenyezne egymással.

Sz.B.: - Miben különbözik ez a Trump-kampány az előzőktől?

A.M.: - Érdekes kettősség áll itt fenn, hiába vádolják rengetegszer hazugsággal, ez talán Trump legőszintébb formája. Amíg az előző két választáson, inkább 2016-ban próbálta egy fokkal civilizáltabban, elnökisebben prezentálni magát, idén úgy tűnik, teljesen kiengedte a kéziféket. Úgy gondolom eljutott arra a pontra, mikor már annyira bízik önmagában, hogy szűrők nélkül beszél. Sokkal harciasabb, nyersebb. Bizonyára a tanácsadói egyre idegesebben próbálják visszaterelni az eredeti útra, az látszik viszont, hogy ha vannak is körülötte ilyen hangok, nem veszi már őket számításba. Abba a szerepbe helyezkedett, ahol a saját táborának beszél, akiknek nem feltétlen kell szépítenie a dolgokat.

Sz.B.: - Mi a Harris-kampány legfontosabb üzenete?

A.M.: - Az, hogy meg kell haladnunk a Trump-Biden dichotómiát. Azért is különleges ez a választási év, mert Biden elnök az életkora és a kompetenciája körül kialakult vita miatt visszalépett a jelöltségtől, nem indult újra. Harris pedig úgy próbálja azt az üzenetet közvetíteni, hogy tovább kell lépni, hogy közben a jelenlegi adminisztráció tagja, második embere. Azt is érdemes megfigyelni, mennyire nem említi Bident a beszédeiben. Pedig egyébként a legtöbb fontos kérdésben egyetért vele. 

Ő is, mint Trump, a változás jelöltjeként akarja prezentálni magát a választóknak. 

Amíg Trump azt mondja, hogy az előző négy év katasztrófa volt, Harris pedig - mint említettem - azt hirdeti, hogy tovább kell lépni a két kiöregedett ember disputáján, enyhén utalva arra, ő nem Joe Biden.

Sz.B.: - Biden üzenete arra épült, hogy Trump ellen kell szavazni, különben elveszik a demokrácia. Miben ajánl mást Harris?

A.M.: - Harris sokat dolgozott azon, hogy a választók úgy érezzék, valaki mellett szavaznak mintsem valaki ellen. Rájött arra, hogy egyszerűen nem elég már a demokrata szavazótábor számára az, hogy Donald Trump ellen szavaznak, hanem nyújtani kell egy jövőképet. Amellett, hogy természetesen a Trump elleni retorika is aktívan jelen van, a meghaladás üzenetével Harris jövőképe rendkívül pozitív, ez pedig imponálhat a választók számára még úgy is, hogy néha ez kicsit univerzálisnak hat.

Sz.B.: - Biden a visszalépése után arról beszélt, aktív lesz a kampányban. Ennek viszont az ellenkezője látszik. Miért történhetett ez így?

A.M.: - Bizonyára fájdalmas számára az, hogy lényegét tekintve a kispadra került. A támogatottsága viszont ezt indokolja, számára ez a politikai realitás. Ha Biden minden reggel küldene egy SMS-t Harrisnek, hogy hol szeretné, hogy kampányoljon, az alelnök bizonyára csak megkérné, hogy maradjon a Fehér Házban és foglalkozzon a nemzet ügyeivel, ám nagyon köszöni a felajánlást. Ha Biden is kampánykörúton lenne, az egyrészt aláásná a továbblépés retorikáját, másrészt pedig nem véletlenül nem indult újra. Számomra öröm lenne, ha ebben a korban ilyen mentális formában lennék, az amerikai választók viszont úgy látták a Trump elleni vita után, hogy Biden már nem kompetens. Erre pedig nem feltétlen szeretné a Harris-kampány őket folyamatosan emlékeztetni.

Sz.B.: - Miért utasított vissza Trump egy újabb vitát?

A.M.: - Engem meglepett, hogy nem gondolta meg magát. Abban a legtöbben egyetértettek, hogy a Harris elleni első vitát elveszítette. Meglepetés volt az alelnök teljesítménye, nagyon magabiztosan vette az akadályt, nem sokan számítottak erre. A Harris-stáb ezután igyekezett egy következő vitát tető alá hozni, szerették volna megőrizni a momentumot. Arra sarkallták az exelnököt, álljon ki újra az alelnök ellen. Ez azért is érdekes, mert általában jelöltként azt szeretnéd, hogy tiéd legyen az utolsó szó, a végső nagy performansz. Trump valószínűleg azért utasította el ezt az invitációt, mert ugyan azt kommunikálja, megnyerte a vitát, belül valószínűleg érzi, hogy ez nincs így. Úgy gondolom, ez önreflexió a részéről. Lehetséges az is, hogy a belső méréseik azt mutatják, hogy közel áll egymáshoz a két jelölt, emiatt pedig nem akarnak megkockáztatni egy újabb gyengébb szereplést. A vitát általában az kerüli, aki vezetésre áll, szóval lehet a republikánusok számai azt mutatták, hogy vezet Trump.

Sz.B.: - Az alelnökjelölti vitát sok elemző a szélsőséges Trump-üzenetek moderált köntösbe való öltöztetésének tartja J.D Vance részéről. Mit gondol az alelnökjelölti vitáról?

A.M.: - Szerintem nem nyomnak annyit ezek a viták a latban, ezt fontos megjegyezni. Ez a vita engem a régi elnökjelölti vitákra emlékeztetett. Egy sokkal enyhébb, sokszor barátinak ható diskurzus volt ez, szemben mondjuk az előző évek Trump-Biden vagy Trump-Harris vitáival. Úgy gondolom viszont, ez egy remek leírás az Ohioi szenátor teljesítményére. 

J.D Vance jelölése egy újabb bizonyíték arra, amit már említettem, hogy Trump sokkal kevésbé törekszik kompromisszumokra, bátrabban mer önmaga lenni, bármennyi szavazót is sért meg ezzel. Épp ezért választott egy olyan politikai aktort alelnökjelöltjének, aki valójában egy kicsi Trump. Vance van legalább olyan radikális, mint ő, ugyanakkor képes különböző szavazói bázisokhoz másképpen szólni. 

Amikor a sajátjainak beszél, akkor az exelnökéhez hasonló hangnemet üt meg, míg az alelnökjelölti vitán, amikor egy szélesebb közönség felé próbálta közvetíteni a kampány üzeneteit, egy sokkal moderáltabb tónusban nyilvánult meg. 

Sz.B.: - Mi volt a politikai racionalitás Tim Walz jelölésében a demokraták részéről?

A.M.: - Az úgynevezett „kék fal” államok elhódítása. Ezek Pennsylvania, Michigan és Wisconsin. Trump azért nyerhette meg a választást 2016-ban, mert ezekben az államokban győzött. Az itteni, nagyrészt kékgalléros, szakmunkás választói réteg veszett el ekkor, ami a Demokrata Párt fontos lábát alkotta. 1980-ban, mikor a mélyen konzervatív republikánus Reagan kampányolt, igyekezett ennek a tábornak megfelelni. Így fontos volt most Harris számára, hogy valaki olyat jelöljön, akivel azonosulni tud ez a réteg. Ha belegondolunk, ő az USA első női elnöke kíván lenni, színesbőrű és Észak-Kaliforniából származik. Ezzel önmagában képtelenség lenne az iparmunkások alkotta Közép-Nyugatot megnyerni, ezért döntött Walz mellett. Ő bár Minnesotából származik, mégis, ha egy hollywoodi filmbe próbálnánk egy igazi midwestern politikust castingolni, bizonyára neki adnánk a szerepet. Egy középiskolai tanárról beszélünk, aki az amerikai foci csapat edzője is volt, mielőtt belépett volna a politikába. Harissal szemben sokkal előbb szót ért mondjuk egy pennsylvaniai szavazóval, úgy képes vele mondjuk az NFL-ről elbeszélgetni, hogy az autentikusnak hat. Ez a balansz az, a nagyvárosi Harissal együtt, ami az ő jelölését indokolta.

Sz.B.: - A közvélemény-kutatásokban 2-3%-os Harris előny látszik, ugyanakkor Trump közeledni látszik. Az egykori elnök felé tolódhat a politikai momentum?

A.M.: - Én pont úgy érzem, hogy az utóbbi napokban Harris irányába tolódott ez el. Igyekszem azonban nem követni a közvélemény-kutatásokat. Az egyik legnagyobb probléma a politikai újságírással számomra az, hogy mennyire rögeszménkké vált ezeknek a számoknak a követése. Úgy érzem magam ilyenkor, mint amikor meghallgatok egy podcastet sportújságíróktól arról, hogy a Liverpool vagy az Arsenal fog-e nyerni jövő vasárnap a Premier Ligában. Ott is, ha félrejósolnak, nem fogják az elemzők magukat a következő adásban hosszasan kijavítani, hogy tévedtek. Úgy érzem van bennünk egyfajta hübrisz és arrogancia, hogy igen, mi képesek vagyunk megjósolni a végeredményt. Ha a tényleges momentumot tekintjük, akkor úgy gondolom, az elmúlt napokban Harris nyújtott erősebb teljesítményt.

Sz.B.: - Miben jelenik meg ez?

A.M.: - Úgy látom például, hogy a személyisége sokkal inkább átjön a frissebb interjúkban, míg Trump úgy néz ki, folytatja azt az önmagában bizonyos szétesést, amit már többször is említettem. Vannak dolgok, amik hiányoznak már Trumpból. 2016-ban és az azt megelőző években celebként az egykori elnök nagyon vicces volt. 

Trump rendkívül szórakoztató volt, és pont ez adta azt a karizmát számára, ami többek között hozzásegítette az első győzelméhez. Most pedig úgy tűnik, hogy ezt a humoros karizmát harag váltotta fel. 

Ezt a dühöt például a gazdaság jelenlegi állapotára irányítja, ami azért is érdekes, mert az elmúlt években javultak a gazdasági mutatók, mégis az emberek ezt nem érzik. Trump sokszor hivatkozik a magas inflációra például, az elmúlt években ez pont csökkent, mégis a kampány egyik meghatározó témájává tudta tenni. 

Sz.B.: - Ön egy csatatérállamban, Arizonában lakik és tanít. Mi a különbség egy átlagos és egy billegőállam között?

A.M.: - Jelenleg hat államot tekintünk billegőnek, itt fog eldőlni a választás. Hetedikként még Észak-Karolinát szokták említeni. Az életem jelentős részét Marylandben töltöttem, ami nem egy csatatérállam. Különbség például az, hogy láthatod a jelölteket élőben kampányolni. Nem hiszem, hogy akár Trump, akár Harris tervez rendezvényeket Marylandben például, mert az ottani harc már eldőlt. Az is lehet, hogy az olyan nagyobb államok is kimaradnak, mint Texas, ugyanezen indok miatt. Mikor fiatal voltam, ez még máshogy volt. Nixon az ígérte anno, hogy az összes államba ellátogat, és bár az utolsó nap rohamtempóban, de ezt megtette. Reagan idejében elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen kampánygyűlés Miamiban, Los Angelesben vagy Houstonban. Most pedig azt látjuk, hogy egy különleges kampányolási forma alakult ki, ahol Harris például a terepen töltött idejének egyharmadát Pennyslyvaniában tölti. Trump és Harris is járt nemrég Arizonában például. A megváltozott hozzáállás megfigyelhető a reklámpénzek elköltésében is. Képtelen vagyok úgy megnézni az egyetemi amerikai futball csapat mérkőzéseit, hogy ne ütközzek folyamatosan a két jelölt reklámjaiba. Ez persze online térben is erős, továbbá a fizikai postaládám is tele van szórólapokkal, rengeteg érkezik.

Sz.B.: - Ki fogja nyerni a választásokat?

A.M.: - Visszatérve a sportújságírós példához, úgy gondolom, hogy szórakoztató jósolni ezekben a kérdésekben, ugyanakkor nem tehetünk úgy, mintha képesek lennénk megmondani a győztest. Egyetlen közvélemény-kutatás számít, a november 5-i választás. A fent említett szellemiségben én úgy gondolom, hogy Harris fog nyerni. Egy erős kampány van mögötte, talán nem a legerősebb lapok voltak nála, de így is jól játszott azzal, amije volt. Kicsit aggódva figyeltem a kampányát, mikor 2020-ban a demokrata elnökjelöltségért indult, egy gyenge szerepléssel hullott ki az esélyesek közül, ebben a kontextusban nincs Harrisnek szégyellnivalója, mindent megtett.

Abban szinte biztos vagyok, hogy a “popular vote” -ban, tehát az összes leadott szavazatot tekintve ő fog nyerni, hasonlóan mint Gore és Bush között volt 2000-ben Ugyanakkor az elektori kollégium rendszere miatt ez nem jelent győzelmet. 

Abban bízom, hogy ott is egyértelmű eredményeket olvashatunk majd ki. Sokak nem örülnének Trump visszatérésének, én sem, mondom ezt független szavazóként. Úgy gondolom, a Trump-időkben kicsit jobban el kell köteleződnie, mint alapból szükséges volna.