Fiala János: A meccset és a jellempróbát is elvesztettük

Két hétig távol voltam Magyarországtól.
Visszafelé a  repülőgép délután fél egykor landolt. A csomagok viszonylag gyorsan meglettek, a vám sem tartóztatott. A parkolóból a vártnál hamarabb értünk a Hungária körúthoz. A teli sávokra, és a parkolót kereső autók sokaságára egy külföldi turista valószínűleg nem talált volna magyarázatot, én azonban tudtam: ezeknek az embereknek a zöme Puskás stadionba igyekszik, az írek elleni sorsdöntő focimeccsre.
Mi, magyarok, közel 40 /negyven!/ éve nem jutottunk ki labdarúgó világbajnokságra, és miután nagyot álmodtunk, vasárnap nem volt se mese, se ugribugri: a kilencven perc, arra volt való, hogy nyerjünk, de minimum döntetlent érjünk el.
Amikor anno Orbán Viktor azt nyilatkozta: " nálunk minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük", sajnos elfelejtett számolni a hosszabbítással+az írekkel.
És jött a 96. perc, meg az írek győztes gólja, majd nem sokkal ezután felharsant a hármas sípszó, és onnét csak szétfoszlott álmokat lengetett a szél.
A csapatkapitány: Szoboszlai Dominiknek, és az MLSZ elnök: Csányi Sándornak és sokan másoknak - cáfolva ezzel Székely Éva mondását: sírni csak a győztesnek szabad - könnyek csillogtak a szemükben.

Ahogy eddig nem élcelődtem, ezután sem fogok.

Ki merem állítani, hogy jól játszottunk.
Mégis kikaptunk.
A mi négytagú csoportunkban vasárnap volt a hatodik meccsünk.
Délután három óra előtt, a pontjaink száma alapján még a második helyen álltunk, és ezt kellett volna - minimum - megtartanunk.
Mivel az örmények, a mi velünk egy időben tartott találkozón kiütéses vereséget szenvedtek a portugáloktól, nyilvánvalóvá vált: az első hely elúszott. Vereségünk következtében azonban még a dobogó képzeletbeli második fokáról is lecsúsztunk.
Ha elsők lettünk volna?
Automatikusan kijutunk a világbajnokságra.
Mi jár a második helyezéssel?
Ebben az esetben egy bonyolult rendszer algoritmusa jelöl ki további ellenfeleket, akiket mind le kell győznünk a világbajnoki részvételért.
És mi jár a harmadiknak?
Fityisz. A részvétel öröme.
És okafogyottá vált a közeli jövő találgatása. Kiestünk. Slussz, passz.

Valamit tisztázzunk!
Búcsúnkat nem tekinthetjük egyszerűen egy vasárnap délutáni kudarcának, hiszen öt mérkőzés mérlege mutatott ajtót, öltötte ránk a nyelvét csúfondárosan.
A találkozó - mint említettem - kilencvenhat percig tartott, a szakértők délutánja azonban sohasem ér véget, és még ma is tart... 
Elemzőnek mondott, és hazudott - nálunk a focihoz mindenki ért - emberek sokasága magyarázta ugyanis órákon át a semmit.
Az M4 stúdiójában Bozsik Péter és egy fiatalabb agytröszt már-már vért izzadtak, de Petrovics-Mérei Andrea nem kegyelmezett nekik, nem hagyta őket hazamenni, ahogy a pálya szélén megszólaltatott Bogdán Ádámnak is csak sajnálkozásra futotta, pedig látható módon próbált valami értelmeset mondani, de ezen a délutánon ez neki sem jöhetett össze.
Ha csak rajtuk múlott volna... de nem rajtuk múlt.
Amíg az M4 a portugálok kilenc góljának közreadásával nagy nehezen végre-valahára bedobta a törülközőt, a Nemzeti Sportrádió nem adta ilyen könnyen.
A szakértőknek meg kellett dolgozniuk a pénzükért, mások pedig ingyen vállalták a sopánkodást.
Számomra egyedül Nagy Antal emelkedett ki - ő még szagolt világbajnoki levegőt -, amikor megjegyezte: a foci lényege a játék, ami elveszni látszik a ma győzelmi/teljesítményi kényszerében, a többiek azonban erősen felejthetőt nyújtottak... amivel illett volna tisztában lenni, hiszen ezen a téren eddig egyedül Karinthy Frigyes alkotott maradandót a Tanár úr kérem bizonyítvány-magyarázatával.
Ezekkel a riportnak hazudott monológokkal engem megaláztak, mert a válogatott teljesítményével szemben tényleg csapnivalóak voltak.
Sajnálom, de Kemény Dénes, a pólósok legendás szövetségi kapitánya is csak hadovált - elnézést kérek a kifejezésért -, hogy mivel tudja, hol lakik Marco Rossi, a szövetségi kapitány, ezért ő vasárnap este biztosan el fogja kerülni még a környékét is, ha autóba száll...
Egy másik ember, akinek Páncsics Miklós volt a veje, arról beszélt, hogy az írek mennyire nem érdemelték meg, hogy legyőzzenek bennünket. Dénes Ferenc sportközgazdász, az Inforádió főmunkatársa nemzetközi térbe helyezte a sztorit, és Garaba Imre ex-focista is mondott valamit, csak már elfelejtettem.
Ezúttal a sok kicsi se ment sokra.

A szituáció egyébként nem kivételes.
Nemrég a Békemenet, és a Nemzeti menet került hasonló helyzetbe, amikor a szónoki beszédek idejét sokszorosan meghaladták a politológus-fejtegetések.
Megmagyarázni tudom, de nem értem, nem értem...

Happy and nincs?
Azt hiszem nincs.
Mert sajnos Orbán Viktor szombaton ennek a lehetőségét is elvette, amikor azt mondta Győrben: vasárnap nem sportesemény lesz, hanem jellempróba. Férfiaknak kell lenni. Most kiderül, hogy milyen férfiak vagyunk.

Önök szerint milyen férfiak voltunk?

Utóirat:
Jut eszembe, és mi van/lesz a nőkkel?

Szerző: Fiala János

Fotó: Mediaklikk