Szíria: Az oroszok és Irán már mindenkinek útban voltak

Kétségkívül a 2024-es év egyik legnagyobb meglepetése lett az Aszad-rezsim drámai sebességű összeomlása Szíriában. A diktatúra úgy bomlott fel, hogy lényegében ellenállást sem tudott kifejteni a fennmaradása érdekében, a támogatói pedig tehetetlenül nézték a folyamatot.

Az átrendeződés még korántsem ért véget, a következő napok, hetek alighanem a "helyosztásról" fognak szólni, mely során minden nagyobb frakció megpróbálja majd biztosítani a fennhatóságát a neki fontos területeken. A hétvégén a hegyláncok által elzárt partvidéki régiókban is felkelések törtek ki, így az már nem maradt kérdés, hogy az oroszok számára fontos hmejmimi légibázis és a tartuszi kikötő megmaradhat-e valamilyen formában az bukott rezsim és a Kreml ellenőrzése alatt. A törökök által támogatott Szír Nemzeti Hadsereg támadást indított az Eufrátesz nyugati oldalán fekvő utolsó nagy kurd város, Manbij ellen és vélhetően visszaszorítják őket a folyó keleti partjára. Az sem kizárható, hogy Törökország komolyabb erőfeszítéseket tesz Szíriai Kurdisztán (Rojava) felszámolására, ezt vélhetően Trump Közel-Kelet politikája fogja majd eldönteni, az USA ugyanis még tart fennt itt bázisokat a régiós kockázatok kezelésére. Az izraeli hadsereg pozíciókat vesz fel a Szíria Izraellel határos területein, miközben folyamatosan bombázzák a hátrahagyott fegyverraktárakat, megelőzve, hogy azok a felkelők kezére kerüljenek. A status quo még kialakulóban van, a geopolitikai realitások viszont már megváltoztak. Az új rendben pedig többen lehetnek elégedettek, mint szomorúak.

Aszad hatalma nagyban függött Oroszország és Irán támogatásától, melyek hathatós segítsége nélkül nem lett volna képes fenntartani a rendszerét. Az említett országok persze korántsem barátságból, hanem saját jól felfogott érdekükből avatkoztak be. A polgárháború durvulásával menekültek milliói indultak meg Európa felé, mely máig tartó feszültségeket okozott a kontinensen, jelentősen hozzájárulva az oroszok által finanszírozott szélsőjobboldali politikai formációk megerősödéséhez. A Kreml az Európa elleni hibrid háborújának egyik kiemelten fontos eleme a permanens menekültválság és az ebből származó társadalmi feszültség. A zavarkeltés mellett üzleti érdekek is motiválták az orosz befolyás fenntartását. Oroszország az ukrajnai háború kitöréséig Európa legnagyobb gázexportőre volt, amely kiemelten magas jövedelmet biztosított az orosz államnak. Moszkva ezt a kvázi monopóliumát mindenképpen fennakarta tartani, ennek pedig komoly versenytársat támasztott volna, ha a közel-keleti gázmezők terméke eljut az európai piacra. A 2000-es évek végén felmerült egy gázvezeték terve, amely Szaud-Arábián, Jordánián és Szírián keresztül haladva érte volna el a törökországi vezetékeket és így az európai piacokat. A Kreml ezt nem engedhette meg, így Szíria elutasította a tervet, nem sokkal később pedig a szír polgárháború kitörése és egyre kegyetlenebbé válása ezt végképp lehetetlenné tette.

 X/@AdamJSchwarz

Katar ezzel együtt nem maradt távol a régiótól, folyamatosan támogatta az Aszad-ellenes frakciókat a polgárháború során és terrorszervezetek finanszírozásával is megvádolták őket. A polgárháború intenzitásának csökkenése után az Idlib régióba visszavonult ellenállást támogatta, még lakásprojektek pénzelésével is. November végén innen indult ki aztán a rezsim bukásához vezető offenzíva és nem nehéz levonni a következtetést, hogy ha lakásokra jutott pénz, akkor minden bizonnyal fegyverekre és szervezetépítésre is.

Az Idlibet irányító Tahrir al-Sham (HTS) fejlesztése aligha lett volna lehetséges a régióval határos Törökország támogatása, vagy minimum hallgatólagos beleegyezése nélkül. Erdogan számára a gázüzlet ugyanolyan fontos, mint Katarnak, súlyos pénzeket öltek a gázelosztó infrastruktúra kialakításába. Azonban talán ennél is fontosabb számára a hárommilliót is meghaladó számú szír menekült ügye. Az elmúlt években folyamatosan csökkent a szolidaritás irántuk a török társadalomban és mára súlyos belpolitikai problémává vált ez az ügy a török elnöknek. A menekültek kérdése az egész régió számára nyomasztó kérdéssé vált, A Szíriával határos Jordánia és Libanon ugyanígy elszenvedői voltak ennek a tehernek.

Irán számára a szíriai jelenlét nem csak vallási és ideológiai kérdés a Sííta félhold néven emlegetett térség fenntartásával, de az Izrael-ellenes törekvéseiben is fontos szerepet játszott. Lehetőséget teremtett a teofasiszta rezsim számára, hogy közvetlen szárazföldi kapcsolat révén nyújtson támogatás az Izraelre folyamatos nyomást helyező Hezbollahnak. A szír polgárháború során nem véletlenül vettek részt Aszad oldalán több tízezer fegyveressel, akik döntő szerepet játszottak a felkelések leverésében. Az Iráni Forradalmi Gárda (IRCD) Szíria-szerte tartott fenn támaszpontokat, melyek a rezsim és a Hezbollah logisztikáját segítették.

Az erőviszonyok 2024-re viszont jelentősen megváltoztak. Oroszország az Ukrajna ellen vívott háborújában mind katonailag, mind gazdaságilag meggyengült, az erőkivetítési képessége drasztikusan lecsökkent. A háború támogatására jelentős erőket kellett kivonniuk Szíriából, újabb alakulatok és eszközök küldésére pedig már nem maradt erejük. A Hamasz tavaly októberi támadása rávilágított az Izraelt fenyegető veszélyekre, a konfliktus kiterjesztéseként pedig Netanjahu a biztonsági szempontokat (és saját politikai túlélését) figyelembe véve 2024 őszére teljesen szétzilálta a Hezbollahot, miközben folyamatosan támadta az IRCG szíriai állásait és az utánpótlási vonalaikat. Ezek következménye az lett, hogy az Aszad-rezsim fennmaradását biztosító külföldi erők tehetetlenné váltak a november végén indult felkeléssel szemben.

Szíria jövője egyelőre kérdéses, az viszont biztos, hogy a HTS óriási lehetőséget kapott arra, hogy a helyzet rendezése után egy stabil államot építsen. Természetesen nem lehet kizárni, hogy a régióra jellemző módon végül úrrá lesz rajtuk a vallásos-ideológiai őrület és egy új rémálom veszi kezdetét, ez azonban egyelőre ellentétes a felkelés minden támogatójának érdekével. Szíria újjáépítése csak óriási pénzek bevonásával lehetséges, amihez viszont egy nagyjából működő államra és a durva szélsőségektől mentes kormányra van szükség. Katar mindenbizonnyal tovább finanszírozza az új rendszert, ha az olyan stabilitást teremt, ami akár elvezethet a katari-török gázvezeték megépítéséhez. A menekültválság megoldása szintén stabil államot feltételez és ebben mind Erdogan, mind pedig az Európai Unió partner lehet. Kaja Kalla, az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője igyekezett is kifejezni az X-en az együttműködési szándékát. Ugyanígy tett Benjamin Netanjahu is, Izrealnek alapvető érdeke nem csak az, hogy a Hezbollah végképp elsorvadjon, de az is, hogy ne szökkenjen szárba egy új antiszemita mozgalom a szomszédságukban. 

A kialakult helyzet a régió legtöbb államának és Európának is kiváló perspektívát kínál, a legnagyobb vesztesek pedig Oroszország és Irán. Jelen állás szerint Moszkva aliha fogja tudni megtartani a két stratégiai fontosságú támaszpontját, ez pedig súlyos csapás a Putyin birodalmi álmainak és az afrikai törekvéseinek. A tartuszi kikötő és a Latakia mellett fekvő hmejmimi légibázis nélkül sokkal körülményesebbé válik az észak-afrikai befolyásuk erősítésére szolgáló akciók - nem lenne meglepő, ha szépen csendben a magyar kormány is lemondana a csádi kapcsolatról... Oroszország lényegében kiszorul a Közel-Keletről, a hatalmi vákuumot pedig Törökország töltheti be, amelyik így Izrael mellett az egyetlen jelentős katonai erővel bíró ország marad Földközi-tenger keleti mellékén, amivel szükség esetén akár ki is kényszerítheti a stabilitást. Azt pedig ugye észrevette mindenki, hogy miközben az oroszok éppen az egyik legnagyobb stratégiai vereségüket készülnek elszenvedni a Szovjetunió felbomlása óta, Putyin senkit nem fenyeget atomcsapással?

Az iráni rezsim álmai a siíta fennhatóság megszilárdítására és Izrael közvetlen fenyegetésére megszűnnek, a hatalomnak pedig talán el kell majd számolnia az erővel elnyomott lakosságának, hogy miért is öltek irgalmatlan forrásokat a Szíriai kalandozásba, miközben az ország nagy része nyomorog. A látványos kudarc újra felszínre hozhatja az elégedetlenséget a mullahok uralmával szemben. Szíria új lehetőséget kapott az újjáéledésre az orosz és iráni befolyás eltűnésével. Az idő fogja eldönteni, hogy a felkelés vezetői élni tudnak-e ezzel.

Borítókép: X/@AdamJSchwarz