Ma 06:01

Zelenszkij üzent európai szövetségeseivel, az USA pedig NATO-szintű védelmet adhat

Zelenszkij üzent európai szövetségeseivel, az USA pedig NATO-szintű védelmet adhat

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatón erősítették meg, hogy Ukrajna szuverenitása és területi integritása nem lehet alku tárgya. Von der Leyen hangsúlyozta, hogy minden háborúval kapcsolatos döntést Ukrajnának kell meghoznia, és ezekről nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni.

Az elmúlt napokban felgyorsultak az események: A találkozóra azt követően kerítettek sort, hogy Donald Trump pénteken Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, és sajtóhírek szerint az orosz elnök területi követeléseket fogalmazott meg. Az Európai Unió befolyásos államfői együtt jelezték, hogy jövő héten együtt utaznak Washingtonba, hogy csatlakozzanak az ukrán elnök és Donald Trump megbeszéléséhez. Velük tart Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, valamint Alexander Stubb finn elnök és a NATO-főtitkár Mark Rutte is.

Óvatossággal kell egyelőre fogadni, de Steve Witkoff amerikai különmegbízott vasárnap a CNN adásában azt mondta

az oroszok elfogadták, hogy az Egyesült Államok a NATO közös védelmi fellépéséről szóló "5. cikkely szerinti védelmet" adna Ukrajnának a béke esetén.

Európa is fellép: Zelenszkij elmondta, hogy Oroszország „sok követelése van, de még nem ismerjük mindet”. Ezek pontos áttekintése időt igényel, ami szerinte lehetetlen a harcok árnyékában. Éppen ezért szükség lenne egy tűzszünetre, hogy megindulhassanak a „valódi tárgyalások”, amelyek a jelenlegi frontvonalnál kezdődnének.

Eközben nagyon intenzív az európai tárgyalás is, ami mutatja, valami tényleg megindulhatott. Ursula von der Leyen egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Az Európai Bizottság elnöke szerint, hogy Ukrajnának meg kell őriznie szuverenitását és területi integritását, és egyértelművé tette Európa álláspontját: „a nemzetközi határokat nem lehet erővel megváltoztatni.” 

Zelenszkij világossá tette, hogy az ukrán alkotmány értelmében Ukrajna nem adhat fel területeket, és erről kizárólag Ukrajna és Oroszország vezetői dönthetnek egy esetleges háromoldalú csúcson.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége az Egyesült Államoktól és Európától egyaránt. Mint fogalmazott: „A biztonságnak úgy kell működnie, mint a NATO 5. cikkelye, amely garantálja, hogy minden szövetséges támogatást nyújt, ha egyiküket támadás éri.”

Von der Leyen fontosnak nevezte, hogy „háromoldalú találkozó” jöjjön létre Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok között, hozzátéve, hogy „nagyon fontos” a „világos határidők betartása”.

Zelenszkij elmondta, hogy teljesen egyetért von der Leyennel, és kiemelte, hogy Oroszországot „valódi tárgyalásokra kell kényszeríteni”, Kijevnek pedig szüksége van az Egyesült Államok támogatására a tartós béke garantálásához.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak