„Lakájként szolgáljátok a Kremlt” – üzente Szijjártó Péternek az ukrán külügyminiszter
Hiába tagadta a magyar Honvédelmi Minisztérium és Szijjártó Péter külügyminiszter is, az Ukrán Vezérkar a repülési adatokat is rögzítő térképen mutatta be, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret.


Hiába tagadta a magyar Honvédelmi Minisztérium és Szijjártó Péter külügyminiszter is, az Ukrán Vezérkar a repülési adatokat is rögzítő térképen mutatta be, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret.
Éles diplomáciai szóváltás alakult ki Magyarország és Ukrajna között, miután Zelenszkij azt állította, hogy magyar drónok repültek be az országa légterébe.
„Kezdünk sok mindent látni, Péter, beleértve a kormányod álszentségét és erkölcsi romlását, az Ukrajna és Európa többi része ellen folytatott nyílt és titkos tevékenységét, és hogy lakájként szolgáljátok a Kremlt. A támadásaid a mi elnökünk ellen nem fogja megváltoztatni azt, amit mi – és mindenki más – látunk”
– fogalmazott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek címezve.
Az ügy előzménye, hogy Volodimir Zelenszkij egy pénteki X-bejegyzésben azt írta, az ukrán főparancsnok jelentése szerint „valószínűleg magyar drónok” sértették meg az ukrán légteret, Szijjártó pedig erre reagálva úgy fogalmazott, hogy az ukrán elnök „kezd beleőrülni a magyarellenességbe” és „már rémeket lát”.
Zelenszkij állításaira reagált a Honvédelmi Minisztérium is. Azt írták:
„Nem igaz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása, miszerint magyar katonai drón volt ukrán területen.”
Szombaton azonban repülési adatokat mutató térképeket mutattak be az ukránok arról, hogy pénteken egy Magyarország felől érkező drón kétszer is megsértette az ukrán légteret. Az Ukrán Vezérkar azt írta a Facebook-bejegyzésében:
„2025. szeptember 26-án reggel az Ukrajna Fegyveres Erőinek radarberendezései Ukrajna légterében, Kárpátalja felett két alkalommal is különböző magasságokban repülő drón típusú légi objektumot rögzítettek.”
Az egyik képen az látszik, hogy egy drón Tiszamártonnál, közvetlenül a határ mellől szállt fel, átlépett az ukrán légtérbe, egy kis forgolódás után visszatért a magyar területre. Egy kanyar után ismét átrepült Ukrajnába, végighaladt az ukrán Szalóka felett, majd Lónya felé tartva tért vissza Magyarországra.
A másik térképen már beljebb járunk Ukrajnában, ott a drón a Cigányos-Felsőszlatina-Horlyó közötti területen repült, ez a rész a csapi határátkelőtől nagyjából 25-35 kilométerre fekszik.
Andrij Szibiha egyébként pénteken bejelentette azt is, hogy beutazási tilalommal sújtottak három magas rangú magyar katonatisztet. Az ukrán külügyminiszter a döntést válaszintézkedésnek nevezte a magyar kormány hasonló kitiltási határozataira. Mint arról korábban a Kontroll is beszámolt róla, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság három évre szóló beutazási és tartózkodási tilalommal sújtotta Robert Brovdi őrnagyot, aki aki az ukrán drónegységek parancsnokaként az irányítója volt a Barátság kőolajvezetéket ért korábbi támadásnak.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter