Ma 09:30

Trump pacifizmusa elillant: amerikai és izraeli légitámadás indult Irán ellen

Trump pacifizmusa elillant: amerikai és izraeli légitámadás indult Irán ellen

Megelőző légitámadást indított Irán ellen az izraeli hadsereg – jelentette be a zsidó állam védelmi minisztere. Izrael Kac „különleges és folytatólagos szükségállapotot” hirdetett Izrael egész területén. Bezárták az iskolákat, a munkahelyeket, valamint rendezvényeket sem lehet tartani. Trump üzent a teheráni rezsimnek és az iráni népnek is.

Izraelben megszólaltak a légvédelmi szirénák, és felfüggesztették a polgári légi közlekedést az ország légterében. Irán szintén lezárta légterét, és így tett Irak is. Az izraeli bejelentés után a Pentagon közölte, hogy jelenleg is zajlik egy izraeli-amerikai támadás az perzsa ország ellen, ami jóval kiterjedtebb, mint az előző, tavaly júniusi beavatkozás. Donald Trump kemény megtorlást ígért a rezsimnek, és arra szólította fel a vezetőit, hogy adják meg magukat – számolt be róla a Politico.

Trump bejelentését követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a közösségi médiájában közzétett videóban megerősítette a közös műveletet, amelynek célja „az iráni terrorrezsim jelentette egzisztenciális fenyegetés elhárítása”.

Nem szabad megengedni, hogy ez a gyilkos terrorista rezsim olyan nukleáris fegyverekkel szerelje fel magát, amelyek lehetővé tennék számára, hogy az egész emberiséget fenyegesse

– mondta Netanjahu. Röviddel az amerikai elnök bejelentése után az izraeli hadsereg egy X-en kiadott közleményben azt nyilatkozta , hogy „azonosította az Iránból Izrael felé indított rakétákat”, és védelmi rendszerei működésbe léptek, hogy elhárítsák a fenyegetést.

„Megsemmisítjük rakétáikat és a földdel teszünk egyenlővé rakétagyártó iparukat. Megsemmisítjük haditengerészetüket, és gondoskodunk arról, hogy a régió terrorista képviselői többé ne destabilizálhassák a régiót és a világot” – jelentette ki a Fehér Ház ura.

Trump Irán népéhez:Vegyék át a kormányzást!

Trump egy 8 perces videóban közvetlenül az iráni néphez fordult: „Irán nagyszerű, büszke népének ma este azt mondom: a szabadság órája közeledik. Maradjanak menedékben. Ne hagyják el otthonukat. Odakint nagyon veszélyes a helyzet. Bombák fognak hullani mindenfelé. Amikor végzünk, vegyék át a kormányzást, ami az önöké lesz. Ez valószínűleg az egyetlen esélyük lesz generációk óta.”

Trump közvetlenül a teheráni rezsimet azonnali fegyverletételre szólította fel, vagy „alternatívaként a biztos halállal kell szembenézniük” – ezt az üzenetet kétszer is megismételte az elnök.

Az iráni hatalmi vákuum vagy egy elhúzódó konfliktus lehetősége sokkal kevésbé kiszámítható és sokkal veszélyesebb kockázatokat rejt magában, mint az elnök korábbi beavatkozásai - fűzte hozzá a brüsszeli lap. 

Trump figyelmeztetett, hogy az amerikai katonák életüket is veszíthetik a támadás következtében. Elmondta, hogy a támadások iráni rakétabázisokat és az iráni haditengerészetet célozták meg.

Trump egy héttel ezelőtt 10-15 napos határidőt adott Teheránnak az atomprogramjukkal kapcsolatos tárgyalások lezárására, eközben pedig több amerikai hadihajót vezényeltek a térségbe.Kevesebb mint egy éve az elnök légitámadásokat hajtott végre Irán és Izrael között eszkalálódó konfliktus közepette Irán legfontosabb nukleáris létesítményei ellen, köztük a Fordow, Natanz és Isfahan dúsítóüzemek ellen. A támadások célja Irán nukleáris programjának visszaszorítása volt, és az elnök később rendkívül sikeresnek minősítette őket, kormányzata pedig azt állította, hogy a létesítményeket tulajdonképpen „megsemmisítették”.

Fotó: YouTube / Al Jazeera

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak