Ma 13:42

Nem csillapodnak az indulatok az észak-ír fővárosban és környékén

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Nem csillapodnak az indulatok az észak-ír fővárosban és környékén

Második éjszaka tartanak az erőszakos zavargások Észak-Írországban, miután egy hétfői késelés nyomán bevándorlásellenes indulatok söpörtek végig az ország egyes részein. A rendőrség szerdán már vízágyút is bevetett a Belfast közelében összegyűlt 300 fős tömeg feloszlatására.

A legsúlyosabb incidensek a Belfasttól északnyugatra fekvő glengormley-i Sandyknowes körforgalomnál történtek. A feketébe öltözött, arcukat maszkkal eltakaró rendbontók téglákkal, üvegekkel, fadarabokkal és Molotov-koktélokkal támadtak a rohamrendőrökre - számolt be a BBC

Többen kerítéseket bontottak le és házak bejáratait rongálták meg, hogy a leszerelt elemeket fegyverként használják. Egy állami jármű teljesen kiégett, több szemeteskonténert felgyújtottak, és a tömeg egy elhagyott épületet is megpróbált lángba borítani. A rendőrség szerint a zavargók egy olyan szálloda közelébe is megpróbáltak eljutni, ahol menedékkérőket szállásolnak el. 

Az éjszakája folyamán tizenkét rendőr sérült meg, és 16 embert vettek őrizetbe. 

Bár a szerdai összecsapások intenzitása nem érte el az előző esti erőszak szintjét, a helyzet továbbra is feszült: Derryből és Coleraine-ből is zavargásokról számoltak be, ezért további jelentős rendőri erőket vezényeltek a térségbe.

Több meghirdetett tüntetés, köztük, amit a belfasti városházánál terveztek megtartani szerda este, ugyanakkor nem valósult meg. A Stormontban, a decentralizált kormány székhelyén tartott tüntetésen pedig csak pár tucatnyi ember vett részt, és mindvégig békésen zajlott az esemény.

A zavargások előzménye egy hétfői brutális késeléses támadás volt Észak-Belfastban. Az áldozat, a negyvenes éveiben járó Stephen Ogilvie súlyos sérüléseket szenvedett: elvesztette bal szemét, jobb szeme is megsérült, emellett nyak- és hátsérüléseket szenvedett. A támadás ügyében egy 30 éves, szudáni származású férfit vádolnak gyilkossági kísérlettel.

A támadásról készült felvétel gyorsan terjedni kezdett az interneten, és az ügy hamar túl is nőtt magán a bűncselekményen, amikor a videóra azonnal rákapcsolódtak brit és amerikai szélsőjobboldali influenszerek.

A késelést követően így több helyen spontán tüntetések kezdődtek, amelyek egy része békés maradt, másutt azonban bevándorlásellenes zavargásokba torkollott. Belfast egyes negyedeiben házakat, autókat és egy autóbuszt is gyújtottak fel, miközben több családnak menekülnie kellett otthonából; legalább huszonhét ember vált hajléktalanná, azt követően, hogy szélsőséges csoportok külföldi állampolgárokat kerestek és támadtak meg. Az érintettek között egy kéthónapos csecsemő is volt, akit a hatóságoknak kellett kimenekíteniük a zavargások helyszínéről.

A rendőrség külön figyelmeztetést adott ki a közösségi médiában terjedő bejegyzések miatt. A hatóságok szerint egyes felhasználók bevándorlók lakcímeit és feltételezett tartózkodási helyeit osztják meg, ami közvetlen veszélybe sodorhatja az érintetteket. A rendőrség szerint az ilyen tartalmak közzététele bűncselekménynek is minősülhet.

Miközben az utcákon egyre nőtt a feszültség, maga az áldozat családja is megszólalt. Közleményükben arra figyelmeztettek, hogy számos hamis információ terjed az interneten, és nyugalomra szólították fel a lakosságot. Hangsúlyozták, hogy kizárólag békés tiltakozás vezethet eredményre, valamint kiemelték, hogy sok bevándorló fontos és értékes tagja az északír társadalomnak.

A politikai vezetők szintén megszólaltak az ügyben. A stormonti kormány rendkívüli ülést tartott, majd közleményben figyelmeztetett arra, hogy a zavargások súlyos károkat okoznak a helyi közösségeknek, félelmet keltenek a lakosság körében, és ártatlan emberek életét sodorják veszélybe.

Hilary Benn az Egyesült Királyság Észak-Írországért felelős minisztere a BBC Breakfast című műsorban azt mondta, hogy az Észak-Írországban történt közelmúltbeli erőszakos események nem tükrözik hűen az országot, szerinte „kis számú bűnözőről beszélünk, akik ilyen viselkedést tanúsítanak.” Benn a Sky Newsnak arra a kérdésre, hogy ezek rasszista zavargások, vagy pedig tüntetések voltak-e, azt mondta: „Nos, ha a bőrszínük alapján célozzuk meg az embereket, akkor hogy lehetne másképp leírni őket? Ez rasszista bűnözés, ebben semmi kétség.”

Közben az is kiderült, hogy a férfi 2023-ban a konzervatív kormány idején kapott menedékjogot. Emiatt a brit Konzervatív Párt egyik parlamenti képviselője, Kemi Badenoch nyilvánosan kért bocsánatot. Badenoch szerint a döntés egy gyorsított menekültügyi eljárás során született, és kijelentette, hogy pártja kormányzása alatt túl sok olyan döntés született, amelyet ma már másként értékelnének.

A konzervatív politikus ugyanakkor is hangsúlyozta, hogy szerinte nem elegendő a bocsánatkérés, hanem az Egyesült Királyság bevándorlási rendszerének átalakítására van szükség. A vita odáig jutott, hogy a Konzervatív Párt ismét felvetette az Emberi Jogok Európai Egyezményéből való kilépés lehetőségét, amely szerintük nagyobb mozgásteret adna az illegális bevándorlás visszaszorítására.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nyugtalanság már nem korlátozódik csupán Észak-Írországra. Glasgow-ban, Skocia legnagyobb városában is történtek rendbontások. Írország fővárosában, Dublinban pedig több száz ember vett részt egy bevándorlásellenes demonstráción.

Kép: YouTube/euronews
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre